A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-09-04 / 36. szám

ZSIBVÁSÁR A vágy villamosa A Tenessee WiJIiams regényéből készített világhírű filmet a televízió szívesen tűzi műsorára ismételten is. A film olyan neves színészeket vo­nultat fel, mint Vivien Leigh és Marion Brando. A szépséges Vivien az Elfújta a szép Scarlettjeként tűnt fel, és a negyvenes években lett világsztár. Marlon Brando pályafutását Elia Kazan indította el, 1952-ben. Brando különös egyénisége, szúrós modora ellenére hamar feljutott a csúcsra, és egyik sikerét a másikra halmozta. A hatvanas évek hullámvölgye után a hetvenes évtized elején ismét a filmvászon királya lett. Az utolsó tangó Párizsban és a Keresztapa című filmjével. A sikerek és a balsikerek idején egyaránt különös, menekülő ember volt. — A színész élete csavargóélet. Csak akkor érik meg, mikor abbahagyja a színjátszást... — jelentette ki egyszer Brando a tőle megszokott stílusban. Doris Day halálos kórban szenved Hajnali háromkor az egyik kaliforniai előkelő negyed rendőreinek egy asszony tűnt fel szakadt farmernad­rágban, aki minden szemeteskukánál megállt, és beletúrt a szemétbe. A guberáló igazoltatásánál kiderült, hogy nem más, mint az egykori világhírű művésznő, Doris Day. Tra­gikus végszó egy sztár számára: 26 A HÉT Hollywood egykori szépe Alzheimer­­kórban szenved. Doris elfelejti, hol parkolt az autójával, sétái végén nem talál haza, és mindinkább a múltban ól. Doris Day német bevándorlók gyermekeként született Cincinattiban. Szűkös körülmények között nőtt fel, és később is sokszor csalódott. Két házassága tönkrement, és fia Terry az alkohol és a drog rabja lett. Az Alzheimer-kór az agy elsorva­dásával járó betegség, első jelei az emlékezetzavarok, és később téves képzetek társulnak hozzá. A kór oka ismeretlen, és nem is tudják gyógyí­tani. Zsiráfbogarak A képen nem valami távoli bolygóról érkezett földöntúli lényeket láthatunk, hanem a földi lakosokat. Hazájuk Madagaszkár szigete, a bogarak rendjének fajokban leggazdagabb családjába tartoznak, a nevük mada­­gaszkári levólsodró ormányos, avagy zsiráfbogár. Fölvetődhet a kérdés, miért is nem nő egy zsiráfbogár akkorára, mint egy zsiráf. Nos, a bogarak a testük különböző részein elhelyezkedő csövek segítségével "lé­legeznek", az oxigént a szövetek közvetlenül kapják. A légcsövek tehát már nem tudnának megfelelő mennyiségű levegőt szolgáltatni a megnövekedett számú szövetek szá­mára. Ezért van az, hogy a zsiráfbo­gár legföljebb 3 centiméter. Sally Field boldog — Sohasem gondoltam, hogy valaha is negyvennégy éves leszek. Amikor huszonnégy voltam, egy negyven­négy éves nő nekem száznógy éves­nek tűnt. Az erőm a tapasztalataimban rejlik, úgy érzem, most értem be igazán — nyilatkozta nemrégiben egy interjúban a színésznő. A tapasztalatokat illetően az Oscar­­díjas Sally Fieldnek valóban nincs oka panaszra. Első férjétől, Steve Craigtől két gyermeke született, Peter ma huszonegy, Eli pedig tizenkilenc éves. Új házasságában Alan Greis­­mantól a kis Sam három és fél éves. Sally már most nagyon eredményes művészi pályát tudhat maga mögött. Első sikerét a Lányom nélkül soha című film hozta, ezután átsétált a kamera másik oldalára, és megren­dezte a Haldokló ifjúságot. A Szap­pantartó című filmben Sallyé a fősze­rep — társai Kevin Kline és Whoopy Goldberg. Sally Field a csúcson van, filmjeiért milliókat kap. Sokak szemé­ben ő testesíti meg az eszményi nőt Amerikában. 20 000 márka egy képért Amanda Lear, az egykori mély hangú énekesnő, aki később Dali kedvéért a festészettel is megpróbálkozott, 45. évébe lépett. Miután ő maga is próbálkozott meztelen modellként, manapság a vásznon örökíti meg a széptestű aktokat. Egy-egy aktkópért akár 20 ezer márkát is kap.

Next

/
Thumbnails
Contents