A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-28 / 35. szám
A MasaryH-rejtély Két könyve is megjelent az utóbbi időben Tomáš Garrigue Masaryknak Magyarországon (A világforradalom, Európa; Demokrácia, nemzetiség, Regio-Madách-Kalligram), s ón képtelen vagyok ellenállni az újabb kísértésnek, s azzal a céllal olvasom újra Írásait, hogy végre megfejtsem a nagy államférfié páratlan sikerének titkát. A titok már-már megfejthetetlennek tűnik. Könnyű lenne felfogni a győzelmét, ha ellenfelei nem a győztes, hanem a vesztes országok politikusai volnának. De Masaryk legnagyobb ellenfele Woodrow Wilson, az I. világháborúban hadat viselő országok legerősebbikének, a háború tulajdonképpeni győztesének, az Amerikai Egyesült Államoknak az elnöke. Masaryk elsőrendű célja a soknemzetiségű Osztrák—Magyar Monarchia feldarabolása, és újabb soknemzetiségű birodalmak (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) megteremtése volt e Monarchia területének a felosztásával. Wilson célja viszont a tartós európai béke megteremtése volt. E cél érdekében nem szóidarabolni, hanem föderalizálni óhajtotta az Osztrák—Magyar Monarchiát. Magyarország több mint kétszázezer km2-es területtel lett volna a föderalizált birodalom tagja, az ötvenhétezer km2-es tulajdonképpeni Erdély önálló országként, a Felvidék Magyarország autonómiával bíró részeként; Csehország történelmi területeivel lett volna tagja a közép-európai államszövetségnek, Ausztria hasonlóképpen. Ha Masaryk célja válik valóra, Wilsonnak még azt sem sikerül elérnie, hogy a birodalom népei népszavazáson nyilváníthassák ki akaratukat. Wilson 1918 őszén minden komolyabb indoklás nélkül megtagadta saját álláspontját, szembefordult az 1918 elején közzétett hires tizennégy pontjával, az önrendelkezési elvvel, a népszavazás intézményével, azaz saját elképzelései helyett elfogadta a Masarykét. Mi van Wilson veresége, Masaryk győzelme mögött? Meggyőzték volna Wilsont Masaryk érvei, eszméi, elvei? Aligha. Ezek ugyanis egymásnak ellentmondóak, és tulajdonképpen annyiszor változnak, ahányszor megteremtőjük stratégiája és taktikája. Mi fogja össze Masaryk gyakran változó álláspontjait és eszméit? Úgy tűnik, semmi más mint a szerzőnek az igazságról és a szükségszerűségről alkotott sajátos felfogása: igaz és szükségszerű az, ami a felbomlasztandó birodalomnak (Osztrák— Magyar Monarchia) árt, illetve ami a megteremtendő birodalmaknak (Csehszlovákia és a többiek) használ. Míg a soknemzetiségű Osztrák—Magyar Monarchia létezik, addig a legelőnytelenebb és legképtelenebb államalakulat a soknemzetiségű, de nyomban legelőnyösebbé, legszükségszerűbbé, legtermészetesebbé válik, amikor a megteremtendő új soknemzetiségű országokról van szó. Minden átminősül: a kisebbségi lét eddig elviselhetetlen volt, ezután ideális: a csehországi németek és a szlovákiai magyarok például legalább annyira természetesnek és előnyösnek tekintik a csehszlovák államiságot, amennyire természetellenesnek és elviselhetetlennek tartották annak idején a csehek és a szlovákok az osztrák császárságot, illetve a magyar királyságot. Amilyen határozottan érvel Masaryk 1918-ig az etnikai elvű határmódosítások mellett, oly következetesen védelmezi 1918 után az államhatárok megváltoztatásának földrajzistratégiai szempontjait. Miért? Mert úgy tűnik neki, hogy Magyarország ellen már érvényesíttetni lehet e szempontokat. Amíg az Osztrák—Magyar Monarchiát viszonylag szilárd birodalomnak látja, Masaryk hive a népszavazás intézményének. Amikor azonban 1918-ban kiderül, hogy a Monarchiát a nagyhatalmak vezető politikusai már hajlandóak feldarabolni, de a halálra ítélt birodalom különböző nemzeteinek többsége ragaszkodna a status quohoz, szembefordul a népszavazás intézményével, s amellett foglal állást, hogy helyesebb, ha a népek helyett a népek vezetői döntenek. Wilsont kevésbé ellentmondásos érvelés sem tántoríthatta volna el álláspontjától. Ót Masaryk nem meggyőzte, hanem legyőzte. De miképpen? Masaryk sincs könnyű helyzetben, amikor magyarázatát próbálja adni Wilson páifordulásának. A világforradalom című könyvében előbb a régi Wilson magatartását mutatja be, majd a propagandakiáltványok hangján ir: "Kapcsolatom Wilson elnökkel tisztán tárgyszerű volt. Mint egész akciónkban, itt is igazságos ügyünkre, érveink súlyára hagyatkoztam. Hittem, amint most is hiszem, hogy a tisztességes, müveit emberek adnak és hallgatnak az érvekre. A Wilson elnökkel folytatott szóbeli vitáim során, memorandumaimban és jegyzékeimben kizárólag az érvekre, a gondosan megállapított tények erejére hagyatkoztam.' Masaryk vallomásaiból nem tudunk meg sokat a felfoghatatlan győzelem titkairól. O következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy ügyének igazságán és szavainak igazságán kívül propagandája állhatatosságának és sokrétűségének köszönheti győzelmét. Természetesnek tartja, hogy megnyerte a francia, angol, amerikai sajtó támogatását. 'Propagandánk demokratikus volt; ugyanis nemcsak a politikusokat és hivatalos személyiségeket nyertük meg, hanem elsősorban a sajtót, s ezáltal a széles rétegeket is.' Ámde nem adja érdemi magyarázatát annak, hogy a sajtó miért támogatja, s hogy miképpen sikerül oly sok államférfival felvennie a kapcsolatot. Ha e magyarázat elhallgatása szándékos, akkor rátalálhatunk a kérdés nyitjára. Ha valóban létezik valódi magyarázat... Amit Masaryk elhallgat, azt megtudhatjuk a korszak legalaposabb kutatóitól. Legtöbbet talán Fejtő Ferenciéi. Tőle tudjuk, hogy Masarykot nemcsak szimpátiából támogatta a francia sajtó. ’Akkor, amikor Masaryk és Beneš nekilátott feladatának Oroszország és Szerbia nagykövetsége segítségével, a nagykövetségen különben cinikus megvetéssel beszéltek <a francia sajtó förtelmes megvesztegethetőségéről», a pánszláv lobby, anyagi eszközökkel, már biztosította magának a Le Figaro (Calmette), a Gauvinféle Le Journal de debats, a Le Journal (Henri Letellier, majd Charles Hubert), a Les Dernieres Nouvelles, a L’Éclair, a Le Temps külpolitikai rovatának támogatását." Arrább: 'Izvolszkij (a párizsi orosz követ) már 1904-ben közel egymillió aranyfrankot fizetett a sajtónak; 1905-ben 2 014 101 frankot, 1914-ben pedig 10 250 000 frankot." Ugyanebből a könyvből megtudhatjuk azt is, hogy miért sikerült Masaryknak oly könnyen kapcsolatot teremtenie a legelfoglaltabb államférfiakkal is. 'Benőéhez hasonlóan — aki később csatlakozott hozzá — tagja volt a szabadkőművességnek, és ez a kapcsolat a két férfi számára nagy előnyöket nyújtott. (...) Szabadkőműves barátai és szimpatizánsaik megnyitották előtte a legfontosabb egyetemek, közigazgatási szervek, befolyásos szalonok ajtajait, így Louise Weissét és különböző miniszterekét.’ Mivel magyarázza Fejtő a szabadkőművesek és Masaryk egymásra találását?"... az Osztrák—Magyar Monarchiát a Franciaországban és Nagy- Britanniában eluralkodott általános osztrákgyűlölet tette tőnkre, melynek élharcosai a szabadkőművesek voltak, akik régóta várták a leszámolást klerikális főellenségeikkel. Ez az érzés nem a szabadkőművesek monopóliuma volt, és nem' is egyedül viselték a felelősséget a klasszikus háborúnak ideológiai háborúvá való átalakulásáért De ha céljaik különböztek is a »tiszta« osztrákgyúlöló nacionalistákétól, nem elhanyagolható részük volt a Monarchia felosztásában.’ Wilsont, lám, Masaryk nem egymaga győzte le. És nincs is semmi titokzatos abban, hogy legyőzte. Mindezek után csupán azt a következtetést vonjuk le, hogy érdemes olvasnunk Masaryk műveit, de hogy az igazi Masarykot megismerjük, tanulmányoznunk kell azt is, amit a nagy államférfiú politikából elhallgatott. Azt az olvasót pedig, aki csak Masaryk gondolataira kiváncsi, megnyugtathatom, hogy az összefüggésekből kiragadva ezen gondolatok csodaszépek és igazak. A súlyos összefüggéseket csak az keresse, aki századunk talán legsikeresebb politikusának igazi arcára kiváncsi. KOCSIS IVÁN (Magyar Nemzet) 10 A HÉT
