A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
Atomfegyver-recepteh FAPADOS MEGOLDÁS MINERVA Az egyre csak gyűrűző "vöröshigany" - botrány olyan kérdésekre irányította rá a figyelmet, amelyeknek néhány éve a nagyhatalmak elrettentési stratégiájából fakadó biztonsági egyensúly korában hajlamosak voltak csekélyebb jelentőséget tulajdonítani. Miből és mennyi idő alatt lehet atombombát gyártani? Milyen technológiák léteznek a világban, és hogyan lehet ellenőrizni a nukleáris anyagok felhasználását? A legjobb, ha ilyenkor szakértőhöz fordulunk, s esetünkben a nem éppen hálás feladatra Marx György akadémikust, az ELTE Atomfizikai Tanszékének vezetőjét kértük fel. — Az atombombához olyan maghasadásra van szükség, amelyben egy nagy sebességgel érkező semleges neutron ütközik az atommaggal, úgy hogy a neutron befogásánál nagy energia szabadul fel, az atommag kettéhasad, valamint további neutronok keletkeznek, amelyek láncreakcióban további ütközések lavinaszerű sorozatát idézik elő. A természetes anyagok közül az ilyen maghasadás feltételeinek egyedül az urán 235 izotópja felel meg, amely viszont az uránércekben mindössze 7 ezrelékes koncentrációban van jelen. Mivel kémiailag azonosan viselkedik a vele együtt előforduló 238-as izotóppal, az atombombagyártáshoz külön kell ezeket választani, amihez nagy és bonyolult üzemek kellenek. Készíthető emellett bomba úgy is, hogy az atomreaktorokban lévő uránfűtőelemek 238-as izotópjaiból neutron besugárzással 239-es urániumizotóp jön létre, ebből pedig radioaktív bomlások után 239-es plutónium, ami már szintén bombaalapanyag. A nehézség itt a plutónium kémiai úton történő elválasztásában rejlik. Végül a harmadik módszer a tórium 232-es izotópjának a reaktorban történő neutron besugárzásával kezdődik, s a keletkező 233-as tóriumból bomlásokkal 233-as urán lesz, ami ugyancsak képes a láncreakció beindítására. — A legnagyobb gond tehát az urán, illetve a plutónium elválasztása, mire van ehhez szükség? — Az első módszernél a könnyebb és gyorsabban mozgó 235-ös uránizotópot diffúzióval vagy centrifugálással lehet elválasztani a lomhább 238-as urántól. A különbség azonban olyan kicsi, hogy az elkülönítéshez legalább ezer kerámiarétegen kell áthajtani, illetőleg több száz, másodpercenként egymillió fordulatszámú centrifugán kell egymásután megforgatni a gáz alakú urán hexafluoriddá változtatott uránelegyet. Ez pedig egyrészt óriási méretű — s így légi felderítéssel észrevehető — üzemeket igényel. — Mi a fő nehézsége a plutóniumbomba gyártásának? — Ehhez az atomreaktorban lévő fűtőelemeket nem szabad néhány hétnél hosszabb ideig a neutronoknak kitenni, mert különben a 239-es plutónium újabb neutronbefogással 240-essé alakul tovább, s ez már nem alkalmas bombagyártásra. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy a hozzáférhető reaktorban ellenőrizzék, mennyi ideig maradtak benn a fűtőelemek, vagyis az erőmű valóban békés célokat szolgál-e. Pakson egyébként a fűtőelemeket három évig használják, és évente rakják át, a bennük lévő plutónium tehát alkalmatlan bomba gyártására. — És ha már rendelkezésre áll a hasadóanyag, mennyi idő alatt lehet belőle bombát készíteni? — Az uránbombát viszonylag gyorsan össze lehet hozni. Csupán egy acélrúd kell hozzá, a két félgömb alakú, nagydúsítású fém-urán, egy robbanószerkezet, amely egymáshoz löki a hasadóanyag két tömbjét, hogy összeálljon a láncreakcióhoz szükséges kritikus tömeg, végül egy kis neutronforrás, amely beindítja a láncreakciót. A plutóniumbomba előállítása már keményebb dió. A nehézséget itt az okozza, hogy a plutónium felrobbantása műszakilag kényesebb feladat. Ezért olyan kémiai robbanóanyagot és elektronikus gyújtószerkezetet kell készíteni, amely pillanatszérűén koncentrálja és nyomja össze a hasadóanyagot. Elképzelhető, hogy ez a bizonyos "vörös higany" ehhez a jól időzíthető kémiai robbantáshoz szükséges. — Lehetséges-e, hogy fejlődő országok minden ellenőrzést kikerülve végül mégis elkészítsék atombombájukat? — Az uránbombánál egyrészt az urán hexa-fluorid előállítása ütközik nehézségekbe. Egyes fejlődő országok azonban mindenféle fedőnév alatt mégiscsak hozzájutottak olyan kémiai üzemekhez, ahol ez megoldható. Ezután az urán dúsítása a gond. A legtöbb békés célú atomreaktor 2—3 százalékra dúsított uránt használ. Elképzelhető, hogy ez jogcímül szolgál egyes országoknak, hogy urándúsítót üzemeltessenek, és ott megpróbáljanak bombaépítésre alkalmas 90 százalékos dúsítást megvalósítani. Csakhogy ehhez jóval nagyobb telep kell, s ezt már nem nagyon lehet eltitkolni a kém-műholdak elől. — Hogyan lehet hasadóanyagot illegálisan szállítani? — Tudni kell, hogy egy bombához csupán néhány kilogrammos hasadóanyagra, dúsított uránra vagy plutóniumra van szükség. Az uránt viszonylag könnyen, akár bádogdobozban is lehet szállítani. Nem veszélyes, mivel a felezési ideje elég hosszú. A plutónium azonban már erősen radioaktív mérgező anyag, jóllehet néhány grammos, feketén csempészett mennyiséget több ízben csíptek már el a határokon. — Hivatalosan csak a hasadóanyagot kell bejelenteni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek. A "vörös higany" állítólag nem radioaktív, mégis nagy ribillió tört ki miatta. Miért? — Valószínűleg azért, mert ugyanazon a csempésztornán, ahol ez felbukkant, uránt, plutóniumot is találtak, és ez tette gyanússá. — Nem lehet, hogy egy olyan új technológiáról van szó, amit eddig nem ismertünk? — Kétlem, hogy ez a helyzet. Az elképzelhető, hogy létezett egy eljárás, amelyet a szuperhatalmak is ismertek, csupán a nagyüzemi megvalósítása kevésbé volt gazdaságos. A fejlődő világban viszont még egy ilyen "fapados megoldás" is elfogadható. Azt látjuk, hogy vannak fejlődő országok, amelyek nem engedik be az ellenőröket nukleáris telepeikre. Az iszlám országokban például azt mondják: ha van atombombájuk a keresztényeknek, a zsidóknak, a hinduknak és a kínaiaknak, akkor az egyedüli igazhitű muzulmánoknak miért ne lehetne? Az érvelés meggyőző, csakhogy — akár az atomfelfegyverkezés idején — hidegháborús pszichózishoz vezet. (Népszabadság) 20 A HÉT
