A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-21 / 8. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYELV Mi a hektika és mi vagy ki hektikus ? Egy rádióriportban, amely a közép-európai helyzettel foglalkozott, a szakértő megállapította, hogy politikailag hektikus nyár volt, s továbbiakban politikai hektikákat is emlegetett. Többen is megkérdezték tőlem, mit jelent ebben az összefüggésben a hektikus meg a hektika szó, s hogy nem lehetne-e helyettük megfelelő magyar szót vagy ismertebb, félre nem érthető idegen szót használni. Kezdjük talán azzal, hogy a göröglatin eredetű hektika szavunkat, amely az idegen szavak szótára és az értelmező szótár szerint sorvadást, tüdőbajt — régiesen aszkórt — jelent, voltaképpen az elavulóban levő, illetve inkább csak a népnyelvben használatos szavaink közé sorolhatjuk. Ugyanígy a belőle képzett, sorvadásos, tüdőbajos, sokat köhögő jelentésű hektikás melléknevet is. A hektikus melléknevet pedig az újabb szótárakban hiába is keresnénk. Bővebbet a történeti-etimológiai szótárból tudhatunk meg a hektika főnévről és a hektikás, illetve hektikus melléknévről. A szócsalád a magyarban latin eredetű; az úgynevezett orvosi latin nyelvben régen a hectica tüdőbajt, a hecticus tüdőbajost jelentett. A hectica szó a középkori latin febris hectica — a tüdőbajjal járó láz — szókapcsolatból önállósult. A magyarországi latin nyelvben — amint a régi latin—magyar szótárakból kiderül — a hectica a mindennapi hideglelést is jelentette. A latin szókapcsolat mintája, illetőleg a hecticus szó forrása a görög hektikosz püretosz, amelynek jelentése: tartós láz. Magának a görög hektikosz melléknévnek eredeti értelme: valamely testi tulajdonságot illető, tüdőbajos. A görög-latin melléknév belekerült számos európai nyelvbe, megvan például az angolban hectic, a németben hektisch, a franciában hectique, az olaszban etico, a lengyelben hektyczny, a szlovákban és csehben hektický alakban, elsősorban tüdőbajos, hektikás jelentésben. A magyarba a hektika főnév német közvetítéssel kerülhetett, a német Hektik főnévből alakulhatott a magyar hektika. Ha abból indulunk ki, hogy a magyarban a hektika tüdőbajt, a hektikás tüdőbajost jelent, a hektikus melléknév pedig ma már általában nem használatos, akkor valóban furcsállhatjuk a politikailag hektikus nyár meg a politikai hektikák szókapcsolatokat. De legalábbis fel kell vetnünk a kérdést: honnan ered e szavak jelentésbővülése vagy jelentésváltozása? Nos, minden valószínűség szerint a német nyelvből, melyben a Hektik főnév és a hektisch melléknév jelentése "eltolódott", amint ezt az újabb német—magyar szótárak is tanúsítják. Elég azonban a bécsi rádió vagy tévé híreit hallgatni ahhoz, hogy meggyőződjünk róla: a Hektik és a hektisch szavakat egyáltalában nem a régi tüdőbaj, sorvadás, illetve tüdőbajos, sorvadásos értelemben használják. A német Hektik jelentése ma már lázas izgalom, lázas tevékenység, izgalmas esemény, a hektisch melléknévé pedig lázas tevékenységgel járó, izgalmas, izgatott légkörű, izgatott kapkodással járó stb. A szlovák és a cseh nyelv a hektika főnevet ma már alig használja, szótáraik ezt a főnévi formát általában nem is közük. A hektický melléknév értelmezése azonban mind a szlovákban, mind a csehben már nem kizárólag a sorvadásos, tüdőbajos, hanem például beteges, lázas, izgatott, heves, lázasan tevénykedő, izgalmas. Ezek szerint a politikailag hektikus nyár politikailag izgalmas eseményekben gazdag, esetleg politikai feszültségekkel terhes, lázas politikai tevékenységgel zsúfolt nyarat jelent; a politikai hektika pedig nemigen lehet egyéb, mint izgalmas, feszültségeket okozó politikai esemény. Más kérdés, helyes-e, szükséges-e átvennünk a hektika szónak a más nyelvekben megváltozott jelentését, illetve felújítani a hektikus melléknevet, mégpedig egy újabb jelentésben. Véleményem szerint se nem helyes, se nem szükséges. Akad éppen elég más jó megoldás. MAYER JUDIT Anekdoták a művészek világából A jobb sorsra méltó Csontváry-Kosztka Tivadar annak idején a pesti bohémvilág élcelődéseinek, ugratásainak célpontja volt. Ehhez az is hozzájárult, hogy ő mindent készpénznek vett. Amolyan futóbolondnak hitték. Rá is szolgált. A vele kapcsolatos számtalan adoma közül kiemelkedik a Ferenc Józseffel fémjelzett történet. Csontváry nagy tisztelője volt az agg királynak és császárnak. Akármiről folyt a beszéd, mindig szóba hozta valamilyen vonatkozásban. Egy ízben azt olvasta az újságokban, hogy beteg a király, csúnyán meghűlt. A festő kétségbeesett, lóhalálában a postára sietett és táviratozott az udvarnak, milyen gyógymódokkal kell a leghatásosabban talpra állítani szeretett királyát. Megsürgönyözte, hogy a királyt csavarják enyhén vizes lepedőbe és tegyék ki a napra. Ettől biztosan meggyógyul. Csontváry mindezt elmesélte az asztaltársaságnak. A művészek egyike erre a kávéház telefonfülkéjéből felhívta a festőt, és az udvar, illetve a király szárnysegódje nevében megköszönte a szíves tanácsot. 12 A HÉT Csontváry végtelenül boldog volt, az ugratok pedig hetekig nevettek rajta. • A századforduló kimagasló tenoristája, Környei Béla egyízben Szegeden tartózkodott, s az egyik kávéház teraszán anyagi gondjai miatt éppen búnak eresztette fejét. Keserű szívvel gondolt hitelezőire, akik nagyon szorongatták. Egyszerre csak hallja, hogy a terasz mellett vezető utcán éktelen hangon ordít a szíkvízárus. — Szikvizet vegyenek. Gyomorrontás ellen legjobb a szódavíz. A tenorista odaszól az árusnak: — Talán jobban tettem volna, ha ón is szíkvízárusnak szegődöm. Az árus a szavak hallatán önérzetesen szembenézett a tenoristával, és odavetette: — Hang is kell ehhez, uram! • Örkény István, a kiváló író éppen a kávéházban üldölgélt, amikor hozzácsapódott egyik ismerőse. Nyomban érdeklődni kezdett az író munkája felől, és megkérdezte, vajon min dolgozik most a mester. — Rövid történeteket írok — felelte kimórten Örkény. — Rövid történeteket? De hát hogyan jutott erre a gondolatra? Az írónak nem volt kedve magyarázkodni, hát odavetette: — Jaj, ez nagyon hosszú történet. • Liszt Ferencet zeneszerzés közben meglátogatta egy magas rangú ismerőse. Liszt nem hagyta félbe a komponálást, s intett a látogatónak, hogy üljön le a székre. A herceg letelepedett, s várta, amíg Liszt befejezi a motívumot. Liszt rövidesen be is fejezte, és keresni kezdte eddig megírt kottáit, amelyeket arra a székre helyezett, amelyikben most a herceg ült. — Üdvözlöm, hercegem — mondotta, ha lenne olyan kedves és felállna egy pillanatra, hogy hozzájuthassak a kottáimhoz. — Ó, bocsánat, nem vettem észre, hogy pont a kottáin ülök, kedves barátom. — Nem tesz sémit — mosolygott hamiskásan Liszt — különben sem fúvósokra írtam a szerzeményt. D. Gy.
