A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-21 / 8. szám
MAGYAROK AMERIKÁBAN LÁNYI SÁNDOR UTAZÁSA MEXIKÓBA KÖZLI: D. I. V. Április 22-ón a császár korán reggel elindult és Otumba helységbe érkezve igen szép fogadtatásban részesült. Sok virágot szórtak útjára és kocsijába, mit nemigen szeretett, mert sajnálta, avagy nem kedvelte a leszakasztott virágokat, és csak a tövén szeretett bennük gyönyörködni. Sohasem volt is szabad virágot a szobájába tenni, s e tekintetben annyira ment, hogy a valamely helységben szórt virágokat később az úton eldobatta. Április 23-án vasárnap a császár mint mindenütt, egy jelentéktelen helyen templomba ment. Délután San Nikola el grande majorba értek, és ott meg is háltak. Este a császár Lányi hogylóte iránt tudakozódott, mire ez azt válaszolta, hogy ámbár vízmentes köpenye teste felső részét megvédi, lábai az úton mégis már ismételve megáztak, miután a Mexikóban szokásos "csaparérosz" nevezetű bőrnadrágja nincsen. Arról is panaszkodott Lányi a császárnak, hogy a testőrök naponként csak késő este étkezhetnek, miután a felség a déli étkezés után rögtön útra szokott kelni. A császár erre rögtön hivatta Schaffer alezredest és meghagyta neki, hogy a testőröknek azonnal szerezzen csaparéroszokat, a naponkénti elindulásra nézve pedig elrendelte, hogy azontúl mindig meg fogja várni, míg a testőrök is elvégezték ebédjüket, miről esetről esetre a jelentést elvárja. Április 24-ón Tlaszkala helységbe értek, hová a közel fekvő Pueblából több osztrák főtiszt is kijött. Lefekvéskor a császár számára készített ágyat az előszobába akarták kivinni, hogy Lányi ott feküdjék benne, míg a császár a Mexikóból hozott saját ágyában hált volna. De a vendégágy oly széles volt, hogy nem lehetett az ajtón kivinni, és szétszedni sem lehetett külön szerszámok nélkül. A császár ezt látva jóízűen nevetett, és azt mondta Lányinak, maradjon csak az ágyával együtt itt a szobában, és hogy jobban tudjon aludni, bontsa fel a kezében tartott palackot és igyók a Xerez-borból. Mindez meg is történt, csakhogy e bor oly erős volt, hogy alig bírt tőle Lányi elaludni. Április 25-ón is Tlaszkalában maradtak, hol a testőrök megkapták a kért csaparóroszokat, Lányi pedig mexikói gombos nadrágját foltoztatta ki, melyet az úton való folytonos lovaglás nagyon megviselt. Április 26-án Huamantlába érkeztek, hol senki sem fogadta a császárt, miután a lakosság ellenséges indulattal viseltetett iránta. Április 29-én Maltrata községbe értek, és ott megebédeltek. Innen kezdve fölötte regényes vidéken indultak Orizaba felé. Útközben félvad indusok toliakkal a fejükön és cifrán felöltözve jöttek le vadonjaikból hódolni a császár elé; dudánál táncoltak is. Egyikük tánc közben faragott bárányt tartott kezében. Valami bálvány lehetett, mert nem hasonlított a zászlós bárányhoz, milyen nagyoltárokon szokott lenni. Orízába városban őszinte szép fogadás volt: a császár azonban a városon kívül egy kastélyban szállt meg. Április 30-án vasárnap őfelsége bement Orizába egyik templomába; este már ágyban feküdt, midőn zeneszóval hangos éljenzéssel és roppant lődözóssel nagy küldöttség jött tisztelegni. A császár fölkelt, felöltözött és megköszönte a hódolatot az orizábaiaknak. Május 1 -jón a császár és kísérete elutazott Orizábából és egy óra alatt a gyönyörű Szalapilla telepítvónyig értek, hol szép cukorgyár van. A császár Szalapillát megvenni óhajtván, ott maradt május 19-éig, hogy jól megtekinthesse e szép és nagy birtokot, melyet 2 millió dollárra tartottak. Május 3-án reggel 3 órakor vadászni ment, és csak délután 4-kor tért vissza anélkül, hogy valamit is lőtt volna. Ott-tartózkodása közben naponta kilovagolt a császár Lányi és egy lovász kíséretében a folyóig, hogy ott megfürödjön. Május 5-ón Szalapilla mellett egy szép ponton oly vízesést néztek meg, mely 22 méternyi magasságból hullott le. Este Szalapillába nagy hódolóküldöttsóg jött ki Orizábából lóháton, zenével. Pompás tűzijátékot is csináltak. Május 6-án a császár tábornagyi egyenruhát öltvón fel, Orizábába ment látogatásokat tenni s a laktanyát megszemlélni. Május 19-ón reggel elhagyták Szalapillát. A poggyászkocsik más útra tértek, mint a császár és kísérete, kik oly kegyetlenül rossz utakon lovagoltak, miről még a hetven év előtt ólt Magyarország gyermekének sem lehetett fogalma. Csak 7 nap múlva jöttek össze a valamicskével jobb (?) utakon mászó poggyászkocsikkal. A nagy hegyeken és rengeteg őserdőkön keresztül utazó császárt — a rendes személyzeten kívül — ez esetben hatvan mexikói lovaskatona is kísérte. Május 20-án talán még borzasztóbb utakon haladtak, hol a lovak csak úgy dőltek, ha gazdájuk nem vigyázott; meg is áztak kegyetlenül, úgyhogy midőn este San Huan Huatuszkóba értek, Lányi rosszul lett. A császár — ki akkor éppen maga is nagy hasmenésben szenvedett — Lányit rögtön ágyba küldötte vastagon betakartatni és jó erősen megteáztatni rendelte; minek reggelig jó sikere is volt. A helyen lakott akkor már 17 óv óta egy székesfehérvári születésű nős gyufagyáros, aki azonban alig tudott már magyarul beszólni. Németül még jobban tudott. Május 21-ón Miradór helységbe érkeztek, hol a császár egy német embernél szállt meg, ki 1825-ben költözött oda; nagy vendégfogadója és szép földbirtoka volt, hol három nős fia segédkezett. A házközössóg összes tagjai — a kis leányunokákkal együtt — németül is beszéltek. Miradór már olyan közel van Verakruzhoz, hogy onnan e város meg a tenger is jól látható. Másnap reggel 5 óra felé a császár a napkeltében, este pedig ama kedves család két női tagjának pompás zongorajátékában és szépen előadott német dallamaiban gyönyörködött. (Folytatjuk) A HÉT 13
