A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-06-26 / 26. szám

HÍRMONDÓ Imbolygunk Régi Csemadok-tag vagyok, szeretem és olvasom a Hét c. lapot, A 21. számban két cikk elolvasása után nem bírtam magammal (indulataimmal), így kerültek papírra az én gondolataim is. Az egyik írás címe: "Gyermekek és a Csemadok". Az őszinte bevallások sorozata szép... de ezzel még nem jutunk ki a kátyúból. A cikkben leírtaknak szem és fültanúi voltunk hosszú éveken keresztül, hiszen a cikk írója a falu népnevelője volt. Ennek ellenére valóban megszerettük a Csemadok-munka örömét, elviseltük kese­rűségét. Szívesen énekeltünk, színdarabot játszottunk s odaadással megszerveztük az említett alkotóversenyeket. S ma oda jutot­tunk, hogy a kultúráiét hagyományával rendelkező faluban sem lesz Csemadok szervezet. Sorra felbomlik az egyes falvak­ban is, mert ahogy a másik írásban "Rozsnyón a helyzet megváltozott" c. cjkk­­ben olvasható, nem sikerült még a Csema­dok átépítése, ellenben a leépítése igen. Itt ugyan rátapintanak a változás okaira is, bizakodónak tűnik a fiatal szakmabeli sze­mélyiség hozzáállása. Van remény a jóirányú változásokra. Hiszen az Együttélés Politikai Mozgalom szervezete is külön programmal dolgozik, meg a Csemadok-szervezetek is. Mind a kettőre oda kell figyelni. Azokon a településeken, ahol ugyanazok a személyek fújják a nótát, csak más hangnemben, de egy hámban húzzák az összes szekeret (pártok, Csemadok-funkciók) s eddig tolták, ott beáll a pangás, a felbomlás, imbolyog a szekér-Aggódunk a Csemadok jövőjéért. Talán a választások majd eldöntik azt is, hogy a talpraállításban kik milyen nézetű és vallású személyek lesznek méltók arra, hogy egye­nesbe hozzák a Csemadok imbolygó sze­kerét. Molnár Edit------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------.-------------------------------------------------------v A Gömör vármegyei SIMONYI községben 1990 májusában az EGYÜTTÉLÉS Politikai Mozgalom gyűlésén a falu lakossága elhatározta, hogy a csehszlovákiai magyarság önálló egyetemének megalakítására létrehozza a SIMONYI ALAPÍTVÁNYT. Felhívással fordulunk községi és városi önkormányzatainkhoz, hogy lakosonként 5 koronával járuljanak alapítványunk alaptőkéjének növeléséhez, vállalkozóinkhoz, hogy adóalapjuk 10%-át utalják át az alapítvány számára, valamint minden csehszlovákiai magyarhoz, hogy támogassa a komáromi magyar egyetem megalapítását segítő alapítványunkat évente 100 koronával Címünk: Simonyi Alapítvány, P.O.Box 24, CS-979 01 Rimavská Sobota Számlaszám: Slovenská štátna sporiteľňa, Rimavská Sobota, 93245-399/0900 "Simonyi Alapítvány — Nadácia Simonyi" Az adományok levonhatók az adóalapból — IČO 1422402 V_____________________________________________________________________________________________________________/----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­A magyar egyetemről tárgyaltak A Simonyi Alapítvány kuratóriumának kezdeményezésére 1992. május 29-én Ersekújvárott a magyar iskolaügy társadalmi támoga­tása végett találkozót tartottak Komárom városa önkormányzatának, a Scola Comaromiensis ■ Alapítvány kuratóriumának, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szö­vetségének, a Magyar Pedagógusok Könyvtára szervezőinek, Vámos­­ladány község önkormányzatának, Simonyi község önkormányzatának és a Simonyi Alapítvány kuratóriumának képviselői. Az értekezleten kiértékelték az elmúlt több mint kétéves időszakban a magyar oktatás ügyében tett kezdeményezések sorsát, kezdve az 1990 februárjában beterjesztett komáromi Jókai Egyetem megalapítását indítványozó törvényjavaslat elbuktatásától a jelenlegi Nyitrai Pedagó­giai Karon illetve a tervezett nyitrai egyetemen folytatandó magyar pedagógusképzésre tett javaslat kudarcáig. A csehszlovákiai magyar oktatás helyzetének jobbítása és a magyar felsőoktatás életrehívása érdekében eddig megtett úton előrelépés csak a magán- és társadalmi kezdeményezések jelentették: a Simonyi Alapítvány életrehívása, Vámosladány község önkormányzatának fölajánlása, a komáromi városi önkormányzat határozata, a városi magánegyetem alapításáról, Cservenka János magániskola-hálózata és nem utolsósorban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének eddigi szervezőmunkája. Az értekezlet résztvevői sajnálattal állapították meg, hogy az eddigi parlamenti időszakban tett kezdeményezések a többség politikai akaratának hiánya, a politikai ellentétek és a kormánykoalíció pártjainak merev, alutasító álláspontja miatt buktak el. Az értekezlet résztvevői úgy látják, hogy a magyar oktatás szervezettségének javítása és a magyar felsőoktatás — értve ezen a magyar pedagógusok képzését is — megteremtése érdekében továbbra is a legjárhatóbb utat és a legtöbb reménnyel kecsegtető esélyt a magán-, a társadalmi és az önkormányzati kezdeményezések illetve ezek szervezése és támogatása jelenti. Az értekezlet résztvevői a fentiekből kiindulva elhatározták, hogy ezentúl közösen, erőiket összeadva fognak fellépni a magyar oktatásügy és a magyar egyetemi oktatás érdekében. Javaslattal fordulnak a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Képviselőtestületéhez, hogy legközelebbi ülésére hívja meg a jelen értekezleten résztvevő szervezetek képviselőit a szakmai és szervezési kérdések közös megtárgyalása és rendszerezése érdekében. Felhívással fordulnak a községi és a városi önkormányzatokhoz, a vállalkozókhoz valamint minden csehszlovákiai magyarhoz, hogy gyarapítsák a komáromi magyar egyetem megalapítását segítő Simonyi Alapítvány alaptőkéjét. Duray Miklós Ibos László Bőd László Vincze István Pásztor István Bajnok István Hortai Éva Oláh György Vitái István a Simonyi Alapítvány kuratóriuma Simonyi község önkormányzata Komárom városának önkormányzata a Scola Comaromiensis Alapítvány kuratóriuma Vámosladány község önkormányzata Dolník Erzsébet Lovász Gabriella a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pálinkás Zsuzsa a Magyar Pedagógusok Könyvtára szervezőinek képviseletében. _______/ A HÉT 9

Next

/
Thumbnails
Contents