A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-19 / 25. szám
INTERJÚ Program és megvalósulás Kót óve alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága. Egy ilyen típusú művészeti csoportosulás életében két óv rövid időszak ahhoz, hogy az embert próbáló társadalmi változások nem mindig kedvező hatásainak örvényében egy tökéletes egységgé ötvöződjék, ám elegendő annak megítéléséhez, helyesen választott-e programot, irányt, célkitűzést, életképes lehet-e egy olyan — művészeket tömörítő — csoportosulás, melynek tagjai egyenként is bonyolult, külön-külön világot képviselő, érzékeny lelkületű alkotókból állnak össze. Erről, s egyebekről is beszélgettem dr. Kubičkóné Kucsera Klára művészettörténésszel, a Társaság ügyvivőjével. — Bizonyára mindenki számára érthető, hogy a rendszerváltás után miért volt oly fontos, hogy nemzetiségi képzőművészeti életünk frontján is megalakuljon végre egy olyan társulás, amely — az egyetemes kultúra részeként is — érdekvédelmi szerepet is betölt majd. Hogyan látja — két év távlatából — az akkori irányválasztást, a programtervezetet? Megértették-e a Társaság küldetésének fontosságát azok a szervek, egyének és más nemzetiségi művészeti csoportosulások tagjai, akik a támogatók bázisát képezhetik? — A Társaság megalakulásának pillanatától nagy nehézségekkel küszködik. Ennek nem az iranyválasztás vagy a program az oka, mert annak körvonalait a mai napig helyesnek tartom. A hiba ott van, hogy nem sikerült sehova beilleszkednünk, s bizonyos tpkintetben ott tartunk, ahol két éve. Érdekes jelenség, hogy bársonyos forradalmunk után is sokkal jobban működnek azok a szervezetek és intézmények, amelyek már a forradalom előtt is léteztek. A bürokrácia és az emberi tudatban rögzült képek és szokások rendkívül makacs és kitartó módon "viselkednek". A Társaság a mai napig sehonnan sem kap támogatást, pedig megpróbáltunk minden ajtón bekopogni, s ezt tesszük továbbra is. Szinte hihetetlen, hogy egyesek — nemzetiségre való tekintet nélkül — milyen közömbösen bámulnak ki az ablakon a hivatalokban, amikor előadjuk a szükségességünket alátámasztó érveket. Ugyanis tényként kell elkönyvelni, hogy külső segítség nélkül nem tudunk lépni, hiszen tagságunk lakhelye szétszórt, utazásra senkinek sincs pénze. Munkánk jelenlegi súlya a választott öttagú tanácson nyugszik. — A Társaság tulajdonképpeni bemutatkozása, a nevezetes "nyitány", a komáromi csoportos kiállítás volt 1990- ben. Azóta a Társaság lelkes tagjai több, valóban színvonalas kiállítást rendeztek. Az utóbbi hónapokban is számos jelentős eseményre került sor. — Az elmúlt két óv alatt — ismétlésekkel együtt — 13 képzőművészeti kiállítást rendeztünk, ezek között volt tagsági kiállítás, a fiatal alkotók kiállítása és egyéni kiállítások. 1991 augusztusában és szeptemberében például a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ adott otthont Duncsák Atilla festőművész kiállításának, októberben nyitottuk meg Dunaszerdahelyen hét szobrászművészünk kiállítását, melyet decemberben és januárban Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Alap Duna utcai Galériájában ismételtünk meg. Szigorú bírálatokat is kiálló, jó minőségű bemutatkozások voltak ezek. Ön személyesen is segített a pozsonyi fotókiállítás megszervezésében, több egyéni kiállítása volt az elmúlt években, így jól tudja, mit jelent egy ilyen rendezvényt összehozni, zsűrizni, helyiséget, panelt, üveget szerezni, szállítani, szerelni, megnyitni. Ráadásul mindezt egy fillér nélkül — varázslattal egyenlő teljesítmény. Nagyon örülnék, ha szerkesztőségeink, újságíróink tájékoztatnák a közönséget munkánkról, illetve felkeresnének bennünket, s aztán megírnák, amit mi hullafáradtan, de szakmailag megbízhatóan elmondanánk. Ugyanis az az érzésünk, hogy nemzetiségi médiáink más művészeti irányzatoknak sokkal több figyelmet szentelnek. A szerény, s nem önmutogató, ám nagyon tehetséges képzőművészeinket az említett médiáknak kell megtalálniuk, ugyanis ha ezt nem teszik, akkor egy torz kép születik képzőművészeti életünkről, képzőművészeinkről, s az igazi érték ez által bizony elveszik. Mindannyian nagyszerű kezdeményezésnek tartottuk a Komáromi Teatro Galéria megnyitását, amely tulajdonképpen a CSMTK szervezésében működött. A galéria elsősorban — de nem kizárólag — nemzetiségünk képzőművészeinek alkotásait forgalmazta, amolyan "szépművészeti ügynök" szerepét is magára vállalva. — A Teatro Galéria februárban megszűnt... — Hát, igen... Ez már a második próbálkozásunk volt. Az első, a Csemarttal kötött szerződés sem vált be. A Teatro Galéria is még a régi elképzelésekkel indult, tehát a Társaság fizette volna a galéria berendezését, a terem bérét, a galéria vezetőjének jövedelmét. A vége az lett, hogy még a meglévő kevés pénzünk is elúszott. A mai pénzínsóges világban nagyon nehéz képzőművészeti alkotást eladni, viszont nem hiszem, hogy lehetetlen. Bízom benne, hogy valahol, valamikor felbukkannak olyan hazai magyar külkereskedők, akik megtalálják az utat és a kölcsönös igényt a művész és a vásárló között. Más utat nem látok. (A cikk szerzőjének megjegyzése: azok, akiket a fentiekben gondolataival, ötleteivel a művészettörténész megszólított, a következő címen jelentkezhetnek: Spoločnosť maďarských výtvarných umelcov ČSFR, P. O. BOX č. 75, 814 99 Bratislava) — A CSMTK egy fillért sem kapott a nemzetiségi kultúrák fejlesztésére jóváhagyott 140 millió koronából. Ha jól tudom, a Társaság tanácsát nem is tájékoztatták arról, hogy kérvényezheti a támogatást, s arról sem tudok, hogy a választmány egyik tagja meghívót kapott volna a "pénzt osztó".bizottság ülésére... — Az információk pontosak, választott tanácsunkat — lehet, több jut nekünk alapon — senki nem tájékoztatta az említett lehetőségről. Az ezzel kapcsolatos mondókámat hadd kezdjem valahol a lényegnél, az alkotó személyénél: művészeink mai anyagi helyzete enyhén szólva — súlyos. Még munkanélküli segélyt sem kapnak, hiszen mint szabadúszók dolgoznak, s próbálnak megélni abból, amiből lehet, sokszor elé,g megalázó munkavállalásokból is. En személy szerint nagyon örülnék, ha minél előbb világos játékszabályok szerint játszhatnánk, ha a szponzorok tevékenységét támogatná az új adótörvény, és a művész el tudná adni munkáját egy gazdag nemzeti kisebbség művészetet igénylő polgárainak vagy intézményeinek és természetesen bárki másnak. Minden szponzornak örülünk, támogathatják a Társaság munkáját, illetve a konkrét akci6 A HÉT
