A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-19 / 25. szám
OTT JÁRTUNK Nyárhöszöntő Zsellzen Kezdetben az országos méreteket öltő zselizi Csemadok-rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, az embereket fűtötte a szereplési vágy, a találkozás lehetősége, a folklór, kultúránk megmérettetésének esélyei, de nem utolsósorban a szép környezet, a Schubert-park romantikus, festői adottsága, melynek szabadtéri színpadán tisztesség és öröm volt megjelenni. De nemcsak a szereplőket vonzotta a zselizi fesztivál, hanem a nézőket, kultúránk ápolóit, szakembereit is. Nemrég Csontos Vilmoséknál láttam egy régi, bekeretezett fényképet (1957-ből), amelyen Duba Gyula, Dénes György fekete bajuszával, Csontos Vilmos szálfa termetével (csekélység kiszámítani, még ötvenesztendős sem volt) és az időközben elhunyt Kónya József látható. Tehát nemcsak a soros politikusok keresték fel Zselizt, hanem a szlovákiai magyar irodalom írói és költői, a nemzet "lelkiismerete"-i, népük szószólói is. Nyomon követhető, hogy a későbbiek folyamán a zselizi napok politikai jelleget kaptak, az egyetlen uralmon lévő párt megragadta az esélyt programjának, erejének demonstrálására, noha az a bizonyos erő 68-ban kissé megingott, de nem sokkal utána az emberek köztudatába bevonult Zselizen kihasználták a lehetőséget a "konszolidáció" jó úton való haladásának propagálására. A korabeli újságcikkek mind a fentiekről tanúskodnak. Ámbár a fiatalokat, a táncosokat, énekeseket, énekkarokat és folklórcsoportokat aligha érdekelte a politika és a meddő beszéd. Őket az anyanyelv, A lévai folklórcsoport a magyar népdal és folklór fűtötte és vezérelte Zselizre. Viszont tagadhatatlan, hogy menet közben bebizonyosodott, mely szerint nem a legjobb úton haladunk, és minden őszinte szándék, igyekezet ellenére a két- (sőt, háromnapos, mert egyes távoli csoportoknak már pénteken utazniok kellett) fesztivál kezd veszíteni csillogásából, de különösen a közönség érdeklődése csappant meg aránytalanul, kiszámíthatatlanul. Az utóbbi években, de főként a múlt esztendőben igazán foghíjas volt a nézőtér, mígnem ki kellett mondani — tegyük hozzá joggal —, hogy a zselizi fesztivált úgy, és oly formában megrendezni, erőltetni értelmetlen. Talán Lovász Attila a néptánc és a folklór értő újságírója fogalmazta meg legtalálóbban Zseliz esetét. Ez írta az A Hét hasábjain: "Tavaly már néhányan megmondtuk, hogy ehhez hasonló rendezvényt nem elég csehszlovákiai magyar fesztiválként szervezni — lejárt az az idő, amikor tett volt elmenni a fesztiválra csak azért, mert az magyar és csak azért, mert kisebbségi kultúránkat mutatja be." Végül alapos megfontolás után a Csemadok csúcsszervei úgy döntöttek, hogy Zselizen az országos rendezvény 1992-ben elmarad. Viszont a Csemadok Lévai Területi Választmánya úgy határozott, hogy a fesztivált megtartják Zselizen, "Nyárköszöntő" címen, amelyre a hazaiakon kívül meghívják a Nyitrai, a Losonci és az Érsekújvári járás legjobbjait. Úgy is történt! Május utolsó előtti vasárnapján a nyitraiakat Zsére (lakodalmi szokásokat mutattak be) és Nagycétény (citerazenekarával, asszony- és férfikórusával) képviselte. A Lévai járás két olyan citerazenekart (százdit és a Ménkűt) vonultatott fel, amelyekről csak azt mondhatja a legigényesebb, értő néző is, hogy a citerákból szebbet, jobbat A vámosladányi legények 2 A HÉT
