A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 3. szám

ÉLŐ MÚLT

Repül a mórtégla -s

Hodos, 1829—1830

(6.)

Hátravan még a vizsgálatnak és ítélkezésnek az a fejezete, amellyel ügyünk bemutatását kezdtük: a hodosi sírkert használatának problémája. Emlékszünk, a gond és a viszály akkor támadt körülötte, amikor a katolikus hívek a két felekezet által közösen használt temetőbe feszületet akartak állítani. Sem a lutheri, sem a kálvini reformáció nem számolta ugyan föl a keresztyénség egyik központi jelképét, a Jézus áldozatára emlékeztető keresztet, ámde a hosszan tartó, makacs és időnként könyörtelen katolikus ellenhatás a magyar kálvinizmust e szimbólumtól való elfordulásba hajszolta. Különösen érzékenyek voltak a feszület-állításra azokon a helyeken, ahol a Carolina Resolutiót követőleg újabb ötven évig tiltották a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, s ahol még, mint épp Hodoson, szankcionálták is a tilalom elleni vétségeket. Ebből a történelmi és lelki alaphelyzetből pattantak ki a feszültségnek azok a szikrái, amelyek a református egyházlátogatási protocollum s a megyei közgyűlések jegyzőkönyvének lapjain is nyomot hagytak.

A megyei vizsgálóbizottság két legyet ütött egy csapásra, amikor a ferencrendi barát megdobásáról befutó hír mellett a feszületállítás miatti huzavonát is vizsgálni kezdte, s a következőképpen tisztázta a tényeket:

"Először: hogy a katolikusok és kálvinisták között közös temetőben nem szívellik meg a kálvinisták a katolikusok feje felett a keresztet, és azt alattomban úgy, mint azt is, amelyet Karácsony Gergely csináltatott, kihányják, amely sérelmet annyival inkább intézés alá kíván hozatni, mivel az illendőségnek és a katolikus hitnek díszére őnagysága (ti. Jordánszky Elek püspöki helytartó) 50 forintot ajánlott a temetőben felállítandó keresztre, annak tehát előre bátorságát szereztetni kívánván, a temetőnek elosztását eszközöltetni óhajtja.

Erre nézve a hodosi reformátusok előbbkelői (ti. a presbiterek és gondnokok) azon okál fogva, hogy a temető arra, hogy elosztassék, kicsin, és abban szerteszéjjel keverve annak minden részében vannak a reformátusok a katolikusokkal temetkezve, azt ajánlották, hogy ők megengedik, kerétsenek a katolikusok magoknak temetőt a közönséges gyöpbúl (ti. a közlegelőből); de ebben azt a nehézséget és sérelmet találták a katolikusok, hogy a határban olyan hely nincs, ahol ők alkalmatos temetőt keróthetnónek, mert a mostani temetőt

12 A HÉT

is rész szerént, mivel egy része szántóföld volt, pénzen venni, más részepedig, mivel igen lapos volt, föltöltenni kelletett, mindezen kétféle terhet a katolikusok a reformátusokkal közössen viselték, ha pedig ők ismét kizárottatnak, és máshol kellenék nekik temetőt készéttetni, a mostani temetőhelyre tett áldozatjok semmiben múlna. — Valónak ismérték a reformátusok előttünk azt, hogy a katolikusok a temetőhely megszerző árában (ti. vételárában), úgy a föltöltés munkájában részt vettek, de mindamellett arra, hogy a temetőben nagy kereszt állíttassék föl a katolikusok részéről, szükségesnek tartották, hogy elválosztva külön legyen a katolikusok temetőjók, melyből mi általlátván, hogy a reformátusok meg nem szívellik a sírjaik felett és körül fölállítandó keresztet, és valamint a Karácsony Gergely által az atyjafiai sírjánál felállított kisebb keresztet oly alattomban földúlták, hogy minden törekedésünk mellett is (...) legkisebb nyomára sem mehettünk annak, hogy ki volt elkövetője az emlétett kereszt feldúlásának, s ugyanazért, ha a Méltóságos Püspök Ur a hodosi katolikusok részére az ottani temetőben keresztet kíván felállíttanni, hogy ennek bátorság szereztessen, szükségesnek alázatossan véljük, hogy a katolikusok és reformátusok közős költségével és erejével a katolikusok részére más alkalmatos temetőhely szereztessen és keríttessen, amely iránt hogy magok közt bővebben tanácskozhassanak, kikérték a reformátusok, amit mi nekik nemcsak megengedni, sőt őket arra unszolni is szükségesnek tartottuk, és ennek sükeresettére, ha a Méltóságos Püspök Úr megmarad a kereszt felállittásának elhatározása mellett, a külön temető eszközlésére szükségesnek alázatossan véljük, hogy közbenjáró vegyes küldöttség rendeltessen."

Más panasza is hangzott a nagyszombati püspökségnek a hodosiakra. A megyei urak szerint "Másodszor azt adta föl a Méltóságos Püspök Úr, hogy a hodosi katolikusoknak nem engedik meg az ottani reformátusok a harangozást, s azért kívánja, hogy eszközöltessék az a türedelmek a hodosi reformátusoknak, hogy a katolikusok harangozót lábokra a helységben fölállíthassanak, mellyel az Angyali Idvezletre naponként annak ideiben (ti. háromszor) jel adattathassék a katolikusoknak. — Erre nézve azt állították a reformátusok, a katolikusok pedig valónak elismerték, hogy a harangot, amelyet Hódosban kizárólag ők a többi más helységben református megyéstársaikkal szerezték, tehát hogy annak a katolikusok hasznát vegyék, magoktól ők meg sem engedhetik, amit a katolikusok nem is követeltek — azonban hogy a katolikusok ott a helységben magok részére harangot fölállítsanak, azt éppen nem ellenzik, melyet előttünk egy értelemmel kinyilatkoztatták a reformátusok, e részt tehát semmi ellenkezés és nehézség nincsen."

A harmadik panasz: "Szinte azon kútfőből, tudniillik a múlt nyáron végbenvitt Canonica Visitatióban vett tapasztalásból azt a sérelmet is feladta a sokszor tisztelt Püspök és Helytartó Úr (Jordánszky Elek ugyanis tinniai — tinnini/kníni — püspök volt a spalatói/spliti dalmát érsekség területén, s nevét főleg egy XVI. század eleji magyar kéziratos könyv, egy bibliafordításokat is tartalmazó kódex tette emlékezetessé: a könyv az ő birtokában volt, s ő ajándékozta az esztergomi érseki könyvtárnak), hogy a hodosi reformátusok a katolikus népnek botránkoztatására innepeken zörgő munkát visznek végben, és e munkára reászorítják a nálok szolgálló katolikusokat. — Erre azt váloszolták a reformátusok", szögezi le a jegyzőkönyv, "hogy ők szorossan a törvényhez tartják magokat, és amilyen munkát ez olyan helyeken megenged, ahol katolikusoknak plébániája nincsen, olyant visznek végben innepeken, a katolikus szolgáikat pedig nem ösztönözik az innepeken végben viendő munkára, sőt ellenben magok mint gazdáik ösztönözik az isteni szolgálatra és a hitbeli kötelességek megtartására, minthogy pedig általlános volt az előadás (ti. a vád) is, és semmi bizonyos esetre vagy személyre nem volt alkalmaztatva, tehát a hasonló általlános kinyilatkoztatáson is megnyugodnunk kelletett azon intéssel, hogy törvénytelen innepszegéssel ne botránkoztassák a katolikus népet, és a katolikus cselédjeiket a hit szoros megtartásában ne akadáloztassák (!), sőt inkább őket arra ébresszék."

Ilyen gondokkal birkózott Hodos és a •környék népe 1829-30-ban, pár hónappal az első nagy európai kolerajárvány betörése előtt, a második párizsi forradalom s a lengyel szabadságharc idején, a magyar reformkor első szakaszában, amikor hirtelen kivándorlók tízezrei indultak egy remélt jobb haza, az Amerikai Egyesült Államok partjai felé. A hodosiak gondjai nem előre, hanem visszafelé mutattak, sajnos, de a vizsgálatban felszínre került s a jegyzőkönyvekben ránk örökített óletanyag érdekes és sokféle szempontból tanulságos. Ezért nyújtjuk át szeretettel az olvasónak.

(Vége)