A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-17 / 3. szám
Petőfi és Salgó ÉLŐ MÚLT A Karancs és a Medves-hegy, valamint a Cserhát északi nyúlványai között, a Tarján-patak és a beletorkolló Salgó patak északi irányában szűkülő "Y" alakú völgyben települt a mai Nógrád megye székhelye, Salgótarján. Jelentéktelen jobbágyközség volt hosszú időn át, hisz még a múlt század elején is csak 800 ember ólt itt. Várossá válásában a szón játszott meghatározó szerepet. A település körüli dombokon először a csiszolt kőkorszak embere vert tanyát. A bronzkori lakók már lejjebb húzódtak; a patakpartokon, sűrű erdők közt, közel a mai városokhoz kerestek menedéket. A Paptag dűlőben a régészek hatvani kultúrához tartozó, korabronzkori cserepeket találtak. Nem kerülte el ezt a vidéket a vaskorszak embere sem, de a szkíták, a kelták, a szarmaták is találtak ezen a tájon helyet. A honfoglalók a vaskorinak tekinthető, errefelé is húzódó gyepűlánc során helyeztek el négy magyar — Salgó, Tarján, Terenye, Keszi —, egy kazár és egy móra hadrendi osztagot. Tarján szavunkról tudjuk, hogy az a honfoglaló magyar törzsek egyikének türk neve, amely magas udvari méltóságot jelent. A Salgó az Árpád-kori magyarság nyelvén csillagot, fényeset jelent. Középkori régészeti anyagot is tártak fel a szakemberek Salgótarján közelében. Ponyi-pusztán, a Zagyvaróna felé vezető út mellett, közvetlen a város szólón lévő dombház oldalán XI. századi cserép alapozású kemence került elő. De találtak a város területén XII. századi fenékbélyeges edényeket is. Salgótarján, az ősi Kacsics-birtok 1246-ban az e nemzetség Illés ágából származó Péter tulajdonában volt. SALGÓ várát valószínűleg Salgói II. Miklós építtette a XIII. században, bár csak 1341-ben említi először egy oklevél Castrum Salgov néven. 1450-ben Jiskra kezébe kerül a vár, s csak 1460-ban foglalja azt vissza Mátyás király. A vár alatti Salgó községről csak 1439-ben emlékeznek meg első ízben az okiratok. A falu a mai Salgó-puszta helyén feküdt. A különálló TARJÁN az egész középkoron át vámhely volt. A későbbi évtizedek során Salgó vára többször cserélt gazdát. Volt a Zápolyaiakó és az ügyesen meggazdagodott Werbőczi Istváné. A XVI. században Derencsónyi Farkas a kapitánya, akitől a törökök könnyűszerrel vették el a várat. A bég ugyanis cselhez folyamodott: a hatalmas erdőségből embereivel rengeteg fatörzset hozatott. Ezeket ágyúcső formára faragták, kerekekre szerelték, s ökrökkel vontatták a hegykúpra épült erősség köré. Hatalmas lármát csapva így óriási támadás látszatát keltettók, mire a várvédők puskalövés nélkül átadták az erődöt. 1593-ban, a visszafoglalás után Salgó rövid időre Balassi Bálint birtokába került. Ezt követően a vár állaga gyorsan megromlott, az elhanyagolt épület így elveszítette katonai szerepét. A bazaltsziklán épült Salgóvár ma romokban hever. A külső várudvart egykor valószínűleg palánk övezte. Az itt megépített istállók, raktárak és lakóépületek alapzatai még megvannak a bokrok és a buja növényzet alatt. A külső és belső várudvar közt még látni a vár ciszternáját. A bazalt sziklák északkeleti kiszögelésein épült négyzet alaprajzú öregtorony, amely a "hegycsúcsot koronázza". A torony délkeleti lejtőjén látni a különálló, XV. században épült bástya romjait. Ha Salgó várában járunk,^Petőfit nem hagyhatjuk említés nélkül. O 1845. június 11 -ón jött ide a közeli Somoskőről. Az Úti jegyzetekben többek közt a vár fekvését is bemutatja: "Olyan rendkívüli helyen fekszik — írja —, hogy gondolatnak is őrült volt, oda építeni. Környékezi rengeteg erdő bükk, cser és egyéb fákból. (...) Talán nem volt Magyarországban vár, mely oly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán; tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt." Maradt az itteni élményeknek természetesen versformában is nyoma. Salgó című művét a környezet bemutatásával kezdi a költő: "Nógrád és Gömör közt hosszan nyúlik el A Mátra egyik erdőséges ága, Miként sörényes, elfáradt oroszlán, Nézvén sötéten messze tájakig." Ezután a 625 méter magas bazaltkúpon épült vár "képzeletbeli" látványát örökíti meg: "Itt állt Salgóvár, mint egy óriás, Ki az egekre nyújtja vakmerő Kezét, hogy onnan csillagot raboljon; Itt állt Salgó... az éhséghez oly közel, És benne mégis a pokol tanyázott." Az 1846 májusában Dömösön írt elbeszélő költeményben Petőfi valójában egy mondát dolgoz fel. Eszerint a XVI. században Kompolti Péter, a kegyetlen rablólovag volt a vár ura. Fiaival, Dáviddal és Jobbal száz fegyveres kíséretében váratlanul lecsaptak Gedő várára. A várurat, Gedő Simont megölték, feleségét, Perennát pedig magukkal hurcolták. A történet természetesen tragikusan végződik: Salgó várában Dávid megöli apját és bátyját, hogy övé lehessen a szép özvegy. Végül azonban megőrül, a vár hatalmas sziklafalára rohan Perennával együtt, majd a mélybe ugranak. Csáky Károly A HÉT 13
