A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-12 / 24. szám
OTT JÁRTUNK Látogatóban "Fiam, te már az iskolába jársz, A tudás útján új nyomot találsz, Amely világit, s jelzi: merre menj, Hogy nagy feladatokra megfelelj!” (Csontos Vilmos: Fiamhoz) Pacsirtaszóra, régi történetekre, háborús emlékekre, a természeti emberekre gondolok, akik szeretik a Garamot, a Szikincét, nosztalgiával gondolnak a régi paraszti múltra, a falusi fehér házakra, templomokra, a szülőföldre, balladákra, amelyek nemcsak Csontos Vilmos költészetében élnek, hanem ott lapulnak valahol minden Garam menti ember szívében, lelkében, csak hozzájuk kell nyúlni, napfényre kell őket hozni. Ámde a Garam menti emberek életében is voltak jócskán zátonyok és viharok. Gondoljunk csak a kitelepítésekre, az elhurcoltatásokra, és a folyamat még mindig nem állt meg, mert tudom, vannak erők, amelyek az elnemzetlenítést, elmagyartalanítást tűzték zászlajukra... Mindezek akaratlanul is eszembe jutnak, mint ahogy Csáky Pál sorai is, melyek szerint: "A konformizmusra nevelt magyarra sem számítani, sem építeni nem lehet. Ma a mi irányunkat követi, holnap az ellenkezőjét. Ma még ilyen, holnap amolyan lesz. Az szerint, ahogyan az érdekei megkívánják..." Vajon gyógyítható-e a Csáky Pál által felvetett magyar betegség, és mennyi ideig tartana ama gyógyulási folyamat? Bizony abszurd dolgokra is gondoltam, amikor ifjabb Csontos Vilmos háza előtt topogtunk Zselizen, mert sok mindenre gondol az ember, amikor azt hallja, hogy "biodiagnoszta", meg "pszichotronikus", ugyanis ezek a titulusok illetik a Garam völgyi természetgyógyászt. Az emberek kissé rosszallóan néztek utánunk, tolakodónak véltek, amikor határozottan benyitottunk a kiskapun, és becsöngettünk a lakásba. Amíg ajtónyitásra vártunk, végigpillantottam a járdán várakozó betegeken. A várakozók közt volt olyan is, aki gyermekét hozta, nyilván végigjárták már a jobbnál jobb orvosokat, most Zselizen próbálnak gyógyulást keresni, és remélik, hogy a biodiagnosztapszichotronikus segít majd a bajon. Kísérőm félig komolyan, félig tréfásan megjegyezte: — Érdemes lenne itt a közelben kocsmát vagy presszót nyitni, hogy a gyógyulni vágyók ne a nyílt utcán várakozzanak. Valaki odaszólt a várakozók közül, hogy hiába futunk előre, már vannak bent betegek, úgysem fogad a gyógyító, de nem volt igaza teljesen, mert hamarosan kinyílt az ajtó, és megjelent a ház ura, őszhajú, magas, negyvenen felüli férfi, s betessékelt. Az előszobát üzletnek rendezték be, mert lényegében régiségek, pénzek, újságok és könyvek árusítására van engedélye a népgyógyásznak, a gyógyítást csak mellékesen végzi. Gyorsan elmondtuk, hogy mi célból Csontos Vilmos a költő (háttérben a felesége) jöttünk, szeretnénk betekinteni titkaiba, gyógyítási módszereibe. Készségesen vállalta a felvilágosítást, de elnézést kért, mert bent a szobában betegei voltak, addig is hellyel kínált, és megengedte, hogy bekapcsoljuk a tévét, nézegessük a könyveket, régi újságokat, esetleg töltsünk, szolgáljuk ki magunkat. Kedves, művelt ember benyomását keltette ifj. Csontos Vilmos, semmi póz, semmilyen emberfeletti szerepjátszás nem volt a magatartásában. Miután magunkra maradtunk, nézegettük a könyveket, régi hírlapokat és pénzeket, csupán a tévétől tartottuk távol magunkat, no meg az italokhoz sem nyúltunk. Aztán kijött a házigazda, és beinvitált bennünket a betegei közé. A szobában vagy nyolcán ültek félkörben, csukott szemmel, összefont ujjakkal hallgatták a pszichotronikus magyarázatát, amely az emberi lélekhez, az Istenről szólt, mondván, hogy az Isten megadja az emberi léleknek a gyógyulást, és a lélek meggyógyítja az ember szervezetét, testét. Gyógyászunk a félkör közepén ült, néha odament egy-egy betegéhez, és végigsimította rajta tenyerét, anélkül, hogy hozzáért volna. Szóval figyeltünk és vártunk... A gyógyítás végén aztán beszélgettünk. Elmondta, hogy gyakran jár Budapestre, a pszichotronus kongresszusra is meghívták, amely április végén volt és beszélt a lélekről, meg arról, hogy sok betegen segített már, és meg tudja a látás vagy a hallás csökkenését, süketséget is gyógyítani. Ám statisztika, nyilvántartás hiányában bármennyire is eredményes lehet a népi gýogyász vagy biodiagnoszta munkája, az emberek bizonyos rétege nem hisz neki. Jómagam is úgy vagyok vele, hogy amit nem tudok megmagyarázni magamnak, nincsenek hozzá kézzelfogható bizonyítékaim, valóságában és hitelességében kételkedni kezdek. Node, egy másik énem azt súgja, hogy attól még létezhetnek olyan erők, amelyek akár gyógyítani is tudnak. Nálunk a szóbanforgó gyógymód tudományának vagy gyakorlatának nincs kellő irodalma, vagy ha van is, nem jut el az emberek szélesebb rétegeihez... A népi gyógyásztól búcsúztunk, és Zalaba felé vettük utunkat, hogy a költő Csontos Vilmost is meglátogassuk. Útközben Sándor Gábor barátom elmondta, hogy az ifjabb Csontosnak vannak tanítványai is, a Csemadok-klubban jönnek össze rendszeresen. Zalabán a házigazda, id. Csontos Vilmos örömmel fogadott, hiszen már egyre kevesebben nyitják rá a kaput. A régi barátok kihaltak mellőle, a fiatalokat pedig manapság már más érdekli. Először a költészetről beszélgettünk. Panaszolta, hogy egyre kevesebbet közölnek tőle a lapok, legutóbb a múlt év októberében jelent meg verse a járási 6 A HÉT
