A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-05 / 23. szám
ELŐ MÚLT • Guta polgármestere, Harsányi Imre és a hivatal dolgozói fogadják a tánccsoport köszöntését étkeztek, rendbe hozták ruhájukat, majd amikor eljött a bál kezdetének ideje, kivonultak a vámkerék elé, ahol a legénybíró ünnepélyesen megnyitotta a bált. A zenészeknek jelt adott, s vele együtt táncba kezdett az egész tánccsoport, majd rövidesen bekapcsolódott a többi vendég is. A vámkerék közvetlen közelébe helyeztek egy hosszabb asztalt. Ennél foglalt helyet a legénybíró, a pénztáros, a jegyző és egy-két rendező. Amikor a vendégek már javában táncoltak, munkához látott a két csőszlegény, akik a bál egész lefolyását, hangulatát meghatározó módon befolyásolták. A rendezők éppen ezért a legnépszerűbb trófamestereket bízták meg ezzel a tisztséggel. Maga a vámszedés úgy történt, hogy az egyik csősz odalépett a táncoló párok valamelyikéhez, és harsány hangon fejükre olvasta a mindig nagy derültséget kiváltó vétket: "Megismertelek! Ti jártatok a tilosban! Lehevertétek a búzát (rozsot, árpát, zabot, herét)! Ezért bírságot kell fizetnetek!" Ezután a kiszemelt párt oda vezette a vámkerókhez, amelyhez fényes lánc volt erősítve. A másik csősz a láncot rákötötte a lány bokájára, esetleg a térdére, és csak akkor oldotta le róla, amikor a legénybíró által megszabott bírságot a lány párja kifizette. A pénz átvétele után a pénztáros illő udvariassággal borral vagy pálinkával kínálta meg az ekkor már szabaddá nyilvánított táncospárt, s a rendezők egy lebélyegzett belépőjegyet tűztek a ruhájukra. A csőszök pedig sietve új táncospárt szólítottak meg, s kellő humorérzékkel elsősorban a többi táncos és az egész nézősereg szórakozását szem előtt tartva igyekeztek tréfás szöveg kíséretében előadni a vámkerékhez vezetett táncospár "mondvacsinált vétkeit", kérve a legénybírót, hogy igazságos bírságot szabjon. Egyikmásik tapasztaltabb legény vagy lány alkudozni kezdett a megzavart idillre vagy egyéb enyhítő körülményre hivatkozva, s mindez hozzájárult a különben is derűs hangulat fokozásához. Ez mindaddig ismétlődött, amíg akadt olyan táncospár, aki nem fizetett. A látványos bál rendszerint másnap hajnalig tartott. Pünkösd utáni szombaton újra összejöttek a rendező legények, eltakarították a lombsátor maradványait, kiásták és visszavitték a fenyőt, amelynek kölcsönzéséért gyakran az illő módon elmondott "köszönjük szépen" is elégnek bizonyult. A vendéglőben aztán elszámoltak az összegyűjtött pénzzel, kifizették a zenészeket, és rendezték egyéb kiadásaikat, majd a sikeres rendezvény örömére nagy mulatásba fogtak, így költve el a megmaradt pénzt. A vendéglős ilyenkor egész hordó sörrel fejezte ki köszönetét a legények fáradozásáért, s jó üzletemberhez illően természetesen nem mulasztotta el fölajánlani a jövő évi bál megrendezésének lehetőségét. A fenti népszokás a háborút követő megszégyenítő jogfosztottság idején néhány évig szünetelt. Kinek is lett volna kedve táncolni a magyarok ellen szított sötét gyűlölet és az embertelen deportálástól való félelem árnyékában, amikor a hatalom megszállottjai józan emberségükből kivetkőzve hontalanná és üldözötté tették saját őseink szülőföldjén az anyanyelvűktől is megfosztott dél-szlovákiai magyarság százezreit. Amikor 1949-ben Ggtán is megalakult a Csemadok, a tagok a legfontosabb feladataik közé sorolták a pünkösdi népszokás felújítását. A következő évtől kezdve ez meg is valósult, de már nem hétfőn, hanem vasárnap. 1965-ben a nagy dunai árvíz romba döntötte a helyi Csemadok saját épületét, s ettől kezdve a pünkösdi bál és a vele kapcsolatos vámszedés elmaradt. Egy jelképes vámkerékkel ellátott fenyő fölállítására valamelyik vendéglő előtt azonban minden évben sor kerül, és folyamatosan megvalósul a sortáncjárás is. Napjainkban ez úgy történik, hogy a tánccsoport népviseletbe öltözött tagjai (6—8 táncospár) zenekar kíséretében látogatják meg pünkösdvasárnap az ősi magyar hagyományokat ily módon is ápolni akaró családokat, vendéglőket, üzleteket, üzemeket és a város vezetőit. A táncosokat most is két csősz vezeti, de a zenészek kényelmét már póni lovakkal vontatott gumikerekű kocsival biztosítják. A vendéglátó háznál az első táncos rövid versben mond köszöntőt, s kér engedélyt a táncos látogatásra. A verses szöveg kisebb-nagyobb módosításokon megy át. Az utóbbi években az alábbi köszöntőt szokták mondani: Adjon Isten békességet, szép napot s jó egészséget! Pünkösdi sortáncot járunk, ez a népi hagyományunk. Ősi szokás szellemében köszöntjük önt tisztelettel. Fogadja kis csoportunkat, s járja velünk víg táncunkat! Dallal, tánccal szebb az élet, könnyebben múlnak az évek. Húzd rá zenész a csárdásra, hadd perdüljünk vígan táncra! A vendéglátókat természetesen a szervezők már korábban fölkeresik, és csak az előzetes megegyezés alapján látogatják meg a táncosokkal, hiszen a fogadásra illően föl kel! készülnie a családnak. Általában hosszú asztalt terítenek, amelyen leggyakrabban szendvics, pogácsa, sütemény, üdítő ital várja az érkezőket, de olykor a férfiasabb itókából is elfogy néhány pohárral. A vendéglátókat most is táncra kérik a fiatalok, majd asztalhoz ülve megkóstolják a felkínált ételt, italt. Tréfás beszélgetés közben sor kerül a vendéglátók kedvenc nótáinak eléneklésére is. Búcsúzáskor a házigazda a régi szokásnak megfelelően napjainkban is zárt borítékban szerény összeget ad át az első táncosnak. Az így összegyűjtött borítékokat a sortáncjárás befejezésekor a szervezők jelenlétében szokták fölbontani, s az ajándékba kapott pénzből igyekeznek kifizetni a zenészek és az őket szállító lovas fogat díját. A sortáncjárást a kedvezőtlen, csapadékos időjárás sem gátolhatja. Ilyenkor esernyők védelme alatt vonulnak föl a táncosok, s a máskor utcára kíváncsiskodó lakosok csak az ablakból szemlélik a színes látványosságot. A korábban megelégedéssel tapasztalt lelkes, hagyományőrző igyekezet napjainkban sajnos halványulni látszik. Ma nem kis gondot okoz egy rendszeresen gyakorló tánccsoport létrehozása és megtartása elsősorban elegendő fiú hiánya miatt. Pedig erre nagy szükség lenne Gútán is, ha szülőföldünk régi szép hagyományait unokáink számára is meg akarjuk őrizni. Kicsindi Károly Fotó: Szabó László A képek az 1991-es sortáncjárásról készültek A HÉT 13
