A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-05 / 23. szám
GONDOLKODÓ A komáromi imanap után Lucián atya lélekmelengető szavaiból megtudtuk azt (is), hogy a történelem folyamán, a századok során több alkalommal tartottak, rendeltek el imanapokat, ámbár olyan időkben és körülmények között, amikor az egyházat, s a hívőket veszély fenyegette. A magam részéről csak annyit tudok szavaihoz hozzáfűzni, hogy az emberiség sorsa ma sem veszélytelen és jövője kiszámíthatatlan. Századunk végén sok-sok veszélyes, csábító indulat veszélyezteti az embereket, nemzeteket. Bizonyítják a tények, hogy nemrég még egy államközösségben élő nemzetek között folyik a testvérháború, napról napra eldurvulnak az emberi kapcsolatok, véres emberirtó hadjáratok folynak, és egymás elnémításával, legyilkolásával óhajtják megoldani problémáikat. Ott az egyházak szava, az Isteni szeretetre való hivatkozás pusztába kiáltott szó csupán. Egyházközösségeket dúlnak fel, templomokat döntenek romba, lábbal tiporják az elemi emberi jogokat, élő példa rá az egykori Jugoszláviában dúló embertelen, kegyetlen háború... Mindezek Komáromban, a húsvét utáni negyedik vasárnapon megtartott imanapon akaratlanul is eszembe jutottak, de az is, hogy az MKDM által kezdeményezett és szervezett egyházi megmozdulás a szeretet és a békesség hirdetésén túl, a hívők azon óhaját is tükrözi, hogy Komáromban magyar püspökség alakuljon. A múlt rendszerben hasonló egyházi megmozdulásra, ráadásul nemzetiségi alapon soha nem kerülhetett volna sor. Az ájtatoskodókat, zarándokokat nyilván tüntetőknek tekintették volna, és vízágyúk bevetésével nyomban gondoskodtak volna a tömeg feloszlatásáról. A szervezőkre pedig lesújtott volna a hatalom ökle. Ámde a demokráciában sem fogadták tárt karokkal a magyar megmozdulást, Sokol lelkipásztor megtiltotta alattvalóinak, papjainak az első és második imanapon való megjelenést. Igaz azóta változott a püspök úr véleménye a komáromi imanapról, és nemcsak a papok, lelkiatyák megjelenésére adta áldását, hanem az imanap előtti csütörtökön, a Szent András templomban felszentelte a szent keresztet, a kereszténység szent szimbólumát, amelynek a körmenetben, a könyörgések során és az imanapon végig fontos szerepe volt. Az ökomenikus istentiszteleten ott voltak a református egyház hívei is, élükön Fazekas László tiszteletes úrral, aki a zarándokokhoz szólván olyasmit is mondott, hogy "nem tartották be az egyezséget", amiből nem derült ki pontosan a célzás értelme. Később megtudtam az egyik fontos rendezőtől, Nagy Gézától, hogy a református lelkipásztor a keresztét stációinak, képeinek eltávolítására gondolt, de azokat a tömegben sem letakarni, sem a helyszínről elvinni nem állt a rendezők módjában. Kissé megkönnyebbültem, mivel arra gyanakodtam, hogy a református egyházat sokkal mélyebben sértő egyezményről van szó... Amit nehezményezni lehetett, az az időjárás volt. Az imanap reggelén kitartóan esett, de délutánra kiderült az égbolt, csupán néhány percre zavarta meg egy kis szemerke a Klapka téren egybegyűlt hívőket. Sajnos kevesen jöttek el, a vártnál jóval kevesebben. Hiányoztak a csallóközi zarándokok, papjaikkal együtt, de a Komáromhoz közel eső falvakból is kevesen érkeztek Komáromba. Beszéltem Ipoly és Garam völgyi emberekkel, de ott voltak a Zoboraljáról is, Nyitracsehiből és Nagycétényből lelkipásztorukkal az élen vonultak a körmenetben. Ami azonban kissé elszomorított, az volt, hogy mindenki mást várt, mint amit kapott. Az MKDM vezetői több lelkipásztort és zarándokot vártak Komáromba. A magyar lelkiatyák némelyike viszont azért tartotta magát távol, mert erős politikai ízt váltott ki benne a magyar püspökség iránti külső igény. De volt, aki azt kifogásolta, hogy sok "ateista" is megjelent az imanapon. "Mit akarnak az ateisták, talán ők akarják irányítani az egyházat?" — ezt egy tanítónő mondta; szavain kissé megdöbbentem. Ismervén a kedves hölgy múltját, tudván, hogy a pártállamban következetes kiszolgálója volt az egyetlen pártnak, és mint pionírvezető izgett-mozgott "mint a mókus fönn a fán". Különösen attól döbbentem meg, hogy milyen gyorsan feledünk és osztályozzuk az embereket hívőkre, nem hívőkre, katolikusokra, reformátusokra, ateistákra, demokrata mozgalom tagjaira, s nem tagjaira, minden erőnkkel azon igyekszünk, hogy a más, mások által kezdeményezett dolgokat ne tartsuk jónak, odaillőnek. Lám már vannak ateistáink is, akiktől komolyan kell félteni az egyházat, a keresztény mozgalmakat és a keresztény magyar hívőket, zarándokokat. Igaz, az "ateista” jelzővel jól lehet rontani a közhangulaton, de remélem, hogy a józan emberi gondolkodás még idejében túlteszi magát a magyarság megosztásának eme kíméletlen és kellemetlen vonalán... Visszakanyarodván az imanap tényközléséhez: egyesek szerint sok volt a "politika". Erről csak annyit, hogy az igazán emelkedett hangulatú ünnepségen egyetlen "politikáig?) — erősen megkérdőjelezett — megmozdulás a Peller Mátyás által felolvasott könyörgés, a zarándokok közkívánata volt, amelynek lényege a magyar püspökség megalakítása és a magyar papok képzésére vonatkozott. Nem tudom ki és kik fogják továbbítani a magyar püspökségre és papok képzésére vonatkozó könyörgésünket, óhajunkat, de bízom benne, hogy az egyházi diplomáciának, előírásoknak és szokásoknak megfelelően járnak el, mert sokszor kicsiségeken buknak meg a nagy dolgok. Végtére a komáromi imanap elérte célját, közelebb hozta egymáshoz az emberi szíveket, folytatásáról — mely immáron hagyománnyá vált — lemondani nagy kár lenne. MOTESÍKY ÁRPÁD Fotó: Prikler László A HÉT 5
