A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-06-05 / 23. szám

A Magyarok III. Világkongresszusa

GONDOLKODÓ

Aligha gondolhattuk volna, hogy a volt szocialista országokban politikai és gazdasági feszültségforrássá válnak, sőt, fegyveres összecsapásokat eredményeznek a nemzeti—nemzetiségi különbözőségek, hogy a parancsuralmi rendszert felváltó demokratizálási folyamatot olyan szörnyűség kíséri, mint a jugoszláviai, a karabahi és legújabban az afganisztáni vérontás. Ezek a tragikus események az eddiginél is hatékonyabb nemzetközi egyeztetést és összefogást igényelnek a kisebbségi kérdést illetően is.

Igaz, 1989 forradalmai után egyre több nemzetközi fórum is foglalkozott ezzel. Ilyen volt például az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) koppenhágai, párizsi, genfi, moszkvai tanácskozása, a Joggal a Demokráciáért Bizottság és az ENSZ — nyilatkozattervezetei a nemzeti kisebbségek jogairól, s hasonló céllal hívták össze Pozsonyban, Temesvárott és Békéscsabán is azokat a tanácskozásokat, amelyek az európai népcsoportjoggal, a demokrácia és a kollektív jogok témájával, valamint a kisebbségek önrendelkezésével foglalkoztak.

Végső soron hasonló feszültségek enyhítésére vállalkozott az olyan értekezletek egész sora is, amely egyazon nemzetrész, illetve nemzetiség tagjainak és szervezeteinek jogi, gazdasági és kulturális—nyelvhasználati gondjaira keresett megoldást a koppenhágai értekezleten elfogadott akadálytalan kapcsolatokról szóló jog értelmében, amely szerint: "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek jogukban áll, hogy egymás között korlátlan kapcsolatokat létesítsenek területükön belül, valamint kapcsolatba lépjenek a határokon túl élő, más országok állampolgáraival..., akikkel közös az etnikai és nemzeti eredetük, azonos a kulturális örökségük és vallási hitük." E jog érvényesítése egyaránt foglalkoztatja a magyarokat, a szlovákokat, az oroszokat, a románokat..., és a sor folytatható, hiszen csak Európában mintegy száz népcsoportot érint.

Amíg — demokrácia hiányában — a kisebbségi sorsban és az emigrációban élők közt (nem ritkán még az anyanemzettel is) alig létesülhetett kapcsolat, s amíg egyetlen nemzetközi dokumentum sem hirdette meg a megkülönböztetés nélküli, akadálytalan kapcsolatokhoz való jogot, addig aligha foglalkoztattak bennünket azok az újkeletű problémák, amelyekkel ma szembesülnünk kell.

A Magyarok Világszövetsége 1989 nyarától tett kísérletet a magyar—magyar kapcsolatok rendezésére. A szándék őszinteségét az 1990-ben, a szervezet alapszabályaiban és legfelsőbb vezetésében végrehajtott változások is igazolták, ennek ellenére sem sikerült végérvényesen tisztázni a második világégést követő időszak politikai tehertételeit. Emiatt több nyugati magyar szervezet továbbra sem vált az MVSZ tagjává. Ilyen előzmények után ült össze 1991 decemberében a Magyarok Világszövetsége tisztújító közgyűlése azzal a céllal, hogy a világ minden magyar szervezete képviseletében lezárja a szervezet múltját, elhatárolja magát a pártállam által megszabott tevékenységtől, és szerepet vállaljon annak a nemzeti stratégiának a kialakításában és megvalósításában, amely az egyetemes magyar szolidaritás létrehozását szolgálja, és 1992 augusztusára összehívja a Magyarok III. Világkongresszusát.

A közgyűlés — ahogy azt Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetsége újonnan választott elnöke jellemezte — ... "egyszerre mutatta azt a poklot s azt a drámát, amelyben a többszörösen széttagolt és szétszóratásban élő magyarság vergődik. A kép félelmetes volt, de reménykeltő is, mert a közöny helyett a szenvedély beszélt, az igazságot kereső indulat, még ha sötét szavakkal fejezte is ki magát."

Az említett közgyűlésen a holnapi célok meghatározását olyan parázs vita előzte meg, amelyben még azoknak a közismert személyiségeknek a szolgálatát is megkérdőjelezték, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek édes anyanyelvűnk ápolásában, illetve az utódállamok magyar pedagógusainak továbbképzésében és a Magyarországon kívüli magyar irodalom megismertetésében egyszerűen csak azért, mert a diktatúrában szerepet vállaltak abban a világszövetségben, amely az anyanyelvi konferenciák megszervezésén kívül, több esetben, az akkori hatalom külügyi és belügyi szerveinek a segítője is volt. Csak a merőben eltérő életfeltételekből adódó különbségek tényeinek teljes ismerete jogosíthat fel

bárkit is annak elbírálására, hogy ki mit tett, illetve ki mit nem tett meg a nemzeti öntudat, a kulturális örökség, az anyanyelv megőrzése és a helyi magyar közösség érdekében, hogy megítélje, az "amit lehet, ahogy lehet" valójában ugródeszka, alibi, pótcselekvés, esetleg bátor kiállás volt-e, vagy sem.

Bárki is állítja azt magáról — mondotta a világkongresszus védnöke minapi ülésén a toleranciájáról ismert egyház képviselője —, hogy a majd ötven évnyi keleti és nyugati mocskon átgázolva is tiszta maradt, vagy téved, vagy hazudik. S mert senki nem makulátlan közöttünk, ne egymás fejét, egymás lábát mossuk a mai egymásra találás, a holnapi egymásért cselekvés iránti alázattal. Ehhez a megfogalmazáshoz csak a decemberi szóvihart követően juthattunk el Csoóri Sándor elnök "nyitott ajtóval várunk haza minden jó gondolatot, megőrzött hűséget, eszmét, ' áldozatkészséget és bátorító reményt, amely lélekben ismét naggyá tehet egy nemzetet" hívására. 1992. augusztus 19—21-én, ötvennégy év után ismét összeül a Magyarok Világkongresszusa. Műsora ökomenikus istentisztelettel (Hősök tere 8.00 óra) kezdődik, másnap a koszorúzási ünnepségek után kerül sor az ünnepélyes megnyitóra a Budapesti Kongresszusi Központban, majd a Magyarok Világszövetsége tartja küldöttközgyűlését, melynek résztvevőit Göncz Arpád köztársasági elnök fogadja a Parlamentben. A Világkongresszus alkalmából számos kulturális, vallási és szakmai rendezvény és kiállítás színhelye lesz Magyarország. (A műsort és a jelentkezési lapot az MVSZ 3. hírlevele tartalmazza, megszerezhető a Csemadok területi titkárságain.)

A Magyarok Világszövetsége a harmadik világtalálkozó és a küldöttközgyűlés megvalósításával egy új fejezetet nyit magyarságunk háború utáni történelmében. Azzal a reménnyel veszünk részt e nagyszabású találkozón, hogy a világ magyarsága hitet tesz az egyetemes békességóhajtás mellett, és bárhol is éljen, hozzájárul a nemzetek és országok jó kapcsolatainak kialakításához, valamint a kisebbségek jogairól elfogadott nemzetközi egyezmények megvalósításához. SIDÓ ZOLTÁN

4 A HÉT