A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-29 / 22. szám
OTT JÁRTUNK Az otthon zöld gyepén... (GYERMEKNAP ELŐTT) — Anyu, vedd meg nekem azt a Legét — mutat a hatalmas Lego-dobozra a játékbolt kirakata előtt egy hét év körüli fiúcska. Az édesanyja jóformán pillantást sem vet a kirakatra, úgy válaszol: — Majd legközelebb, most nincs nálam annyi pénz. — Mindig ezt mondod. Pedig az osztályban már majdnem mindenkinek van. A Tominak meg már megvették a BMX biciklit is. Nekem meg semmim sincs — duzzog a gyerek. — Danika, ez a Lego ötszáz koronával több, mint az én egyhavi fizetésem — mondja halkan a fiatalasszony. — Nem tudom mikor lesz annyi pénzem, hogy ezt meg tudom venni neked. A kisfiú még dühösen dünnyög valamit, aztán egy aprócska követ kezd el rugdalni, majd hangosan kifakad: — Nem érdemes így élni! S még mielőtt a megdöbbent édesanyja bármit is mondhatna, a gyerek gyorsan elfut a kirakat elől. Útban Tányáék felé Tom Jones örökzöld slágere jut eszembe az idillikus családi fészekről, az otthon zöld gyepéről. Ezt a dalt a tízéves Tánya is jól ismeri, sőt, néhány foszlányára a két évvel fiatalabb húga, Tamara is emlékszik. Édesapjuk dúdotgatta valamikor őt évvel ezelőtt. Aztán a két lány szülei elváltak. Az akkori otthont, amely egy szép, jómódú polgári lakást jelentett a belvárosban, felcserélték azoknak a bizonyos ’nyúlketreceknek" az egyikére. A válás alaposan megviselte a családtagok idegeit. Főleg az édesanya nem bír napirendre térni a történtek felett. A volt férje, aki egyébként zenész, feleségül vett egy hegedűművésznót, akivel már hosszabb ideje külföldön vendégszerepei. A tomatanárnó édesanya pedig miután beköltözött két lányával együtt Pozsony legsivárabb lakótelepének egyik kétszobás lakásába, eladóként helyezkedett el egy közeli butikban. Nem panaszkodik, anyagiakban nem szenved hiányt. Az üzletben megkeresi a négy és felet, ehhez jön még a családi pótlék, a volt férje is rendszeresen küldi a megszabott tartásdijat, sót, néha meg többet is. A lányokat ugyan már nem látogatja rendszeresen — hiszen az év nagy részét külföldön tölti —, de amikor jön, akkor a gyermekeit elhalmozza minden földi jóval. Látszólag úgy tűnik, mintha ez a csonka család — amennyire lehet — rendezett körülmények között élne. A látszat erre enged következtetni. De ha valaki beül Tányáék szinte tökéletes ízléssel berendezett nappali szobájába, perceken belül megérzi: itt valami nincs rendben. Aranka, az édesanya a környék miatt panaszkodik. Lányait nem meri kiengedni a játszótérre. — Nézzen csak körül, milyen emberek laknak itt! Csupa részeg, munkakerülő alak! Ezeknek a gyerekei közé engedjem én ki a lányaimat? Inkább egész nap üljenek a négy fal között! — mondja indulatosan. Tánya és Tamara pedig egyre unottabban ül a díványon. Sóvárogva kémlelnek ki az ablakon. Lerl róluk: legszívesebben a ház mellett lévő játszótéren lennének társaik között. Ehelyett az édesanyjuk parancsára előhúzzák a hegedűt, és megmutatják, mi mindent tudnak már játszani rajta. Aztán elszavalnak egy rövid angol nyelvű versikét, felvonultatják az egész Barbie-kollekciót. A szőke hajú Barbie-mamát, az elegáns öltönybe bújtatott Barbie-papát, a rövidnadrágos Barbie-fiút és a fodros szoknyájú Barbie-kislányt, megmutatják a rózsaszín-fehér műanyagból készült Barbie-házat is. A mama büszkén néz végig a lányain. — Ók az én drágaságaim — mondja. — Bennük van minden reményem. A gyerekek pedig félszegen ülnek, itt-ott félénken elmosolyodnak. Most az édesanyjuk elárasztja őket szeretettel, holott pár héttel ezelőtt a házban lakók a rendőrséget hívták, mert a lakásból kiszűrődő zajokból arra következtettek, hogy az édesanyja ott helyben agyonveri a két gyerekét. A lányok végezetül elmondják: nagyon várják már a gyermeknapot. Ilyenkor az édesanyjuk tortát süt nekik, s a nagymamát is meghívják, aki egyébként naponta hozza haza őket az iskolából, s elkíséri ókét angolra és a zeneiskolába. — Anyuka megígérte, ha tiszta egyes lesz a bizonyítványunk, ősszel járhatunk lovagolni — súgja a nyolcéves Tamara, és még elárulja, határtalanul őrül már előre a lovaglásnak, mert nagyon szereti a lovakat. Aztán mind a hárman lekisérnek egészen a bejárati ajtóig. Még egy darabig álldogálnak az ajtóban, a két lány integet, majd hallom ahogyan becsapódik az ajtó. Az utcán a meleg, tavaszi napsütésben úgy éreztem, egy kő esett le a szívemről. Odafent, Tányáéknál érezhetően vibrált a levegő, minden percben arra vártam, mikor tör ki a fiatalasszonyból az utóbbi évek alatt felgyülemlett feszültség. Ilyenkor, a gyermeknap közeledtével a kiegyensúlyozott, nyugodt családi légkörben élő gyermekek mellett nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik olyan helyzetben vannak, mint a játékbolt kirakata előtt nyafogó fiúcska, vagy hasonló cipőben járnak, mint az a két kislány, akik teljesen ki vannak szolgáltatva a megtépázott idegrendszerű édesanya kedélyállapotának. Szlovákiában a legújabb statisztikai adatok 2 szerint minden tizedik gyermek csonka m családban nevelkedik. A szülők válása ‘5 évente tizenegyezer gyereket érint. Ők azok, J akiknek az otthon nyugalmat, meghittséget * árasztó zöld gyepe már majdnem teljesen gc kiszáradt. A tönkretett, elsárgult, helyenként q kiszáradt gyepről, tüskékkel felvértezve start tolni a nagybetűs Életbe, bizony elég nehéz. £ KAMONCZA MÁRTA 2 A HÉT
