A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-16 / 20. szám

OTT JÁRTUNK Csendélet az otthonban Kis városka a fenyvesek tövében. Dobálná. A mintegy ötezer lelket számláló település szívében, egy gondosan ápolt kert mögött áll az a ház, amelyet a tősgyökeres dobáináiak egyszerűen csak Duáek-háznak hívnak. Az épületet 1912- ben egy Michael Duáek nevű úriember építette azzal a céllal, hogy jótékonysági célokat szolgáljon. Először kórház, majd katolikus iskola működött a házban, amely 1951-től a járás elhagyott gyermekeinek ad otthont. — Akkor harminchat három és tizen­nyolc év közötti fiatal tengette itt az életét, most hatvanhárman vannak — mondja Ondrej Dovalovský, a gyermekotthon igazgatója. A gyerekek négy tizenöt—tizenhat fős csoportban vannak. Fiúk, lányok vegye­sen. A többnyire négyágyas szobákban együtt lakik a tinezöt, tíz-, hót- és hároméves. Vannak közöttük árvák, fél­árvák, s olyanok, akiknek a szüleik éppen börtönbüntetésüket töltik, vagy ha sza­badlábon is vannak, nemigen érdeklődnek csemetéjük iránt. A szülői gondoskodást az otthon huszonhét alkalmazottja próbál­ja helyettesíteni, A nyolc nappali, illetve a négy éjszakai nevelő valamelyike mindig a gyerekek körül van. A személyzet többi tagja adminisztratív munkaerő, konyhai alkalmazott, és az otthonnak van egy ápolónője is. Az erősebb nemet a sze­mélyzetben egyedül az igazgató képviseli. Ö a középiskola befejezése után került az otthonba. Akkor egy évet töltött a gyerekek társaságában. Annyira a szívé­hez nőttek az apróságok, hogy elhatároz­ta, az egyetem elvégzése után visszatér, így is lett. A kassai Šafárik Egyetem • Ondrej Dovalovský igazgató Természettudományi Kara matematika— kémia szakának elvégzése után Dova­lovský úr ismét dolgozni kezdett a gyermekotthonban, amelynek 1989 óta az igazgatója. Hétköznapokon — ha éppen nem szünetel a tanítás az iskolában — csend honol az épületben. A kicsik óvodában, a nagyobbak iskolában, a még nagyobbak pedig a munkahelyükön vannak. Délben aztán "élet költözik" az ódon falak közé. Az igazgatóval az előcsarnokban beszél­getünk. A gyerekek lassanként szállingóz­tak az otthonba. A kisebbek az igazga­tóhoz futnak, elmondják mi minden történt az iskolában, aztán irány a fürdőszoba, majd az ebédlő. A nagyobbak illedelme­sen köszönnek, készségesen válaszol­­gatnak kérdéseinkre. Úgy tűnik, közvetlen és őszinte kapcsolat van a nevelők és neveltjeik között. Főleg az apróbbakon érzékelni, mennyire ragaszkodnak a ne­velőikhez. Ha csak tehetik, odabújnak hozzájuk, a kezükbe csimpaszkodnak. Nem csoda, hiszen ezeknek a gyerekek­nek életük hat-hét éve alatt nemigen volt alkalmuk arra, hogy egy felnőttel huza­mosabb kapcsolatot létesítsenek. Gyermeksorsok Az egyik kislány, a hatéves Anna születésétől fogva állami gondozott. A kórházból pár hetes korában a csecse­mőotthonba került. Mire megszokta az ottani környezetet, nevelőket, megszeret­te a gyerekeket, a virágokat, a fákat a kertben, Annát elvitték az otthonból. Dobšinára került. Egy másik otthonba. Vadidegen környe­zetbe, vadidegen nevelők, gyerekek közé. Hiába sírt a régi megszokott arcok után, hiába kereste a kedvenc játékait, a megszokott zugokat a kertben. Itt új játékokat nyomtak a kezébe, másmilyen virágok, fák fogadták, ha kiment játszani a kertbe. S Anna lassan kezdte elfelejteni a csecsemőotthont, próbált megbarátkoz­ni az új környezetével. Igaz, még ma is kicsit félénken közelít az emberekhez. Talán attól fél, mire megszereti őket, szívébe zárja a gyerekeket, a kertben lévő virágokat, fákat, ismét elviszik vala­hová máshova, ahol megint minden más lesz, s ő újból tanulhatja az ott érvényes játékszabályokat. Az otthonban élő hat-, illetve ötéves Jaroslav és Ondrej testvérpáros életéről regényt lehetne írni. Lehetne, ha ők elmondanák, mi mindent éltek át otthon, a családi fészekben. De a két gyerek makacsul hallgat. A nevelők csak annyit tudnak, mind a ketten szemtanúi voltak édesanyjuk meggyilkolásának. Az apa kegyetlen brutalitással megölte a felesé­gét, majd a halott asszony testét felda­rabolta, és berakta a szekrénybe. Mindezt az akkor négy- és hároméves gyerekek előtt. Az eset után a fiúk egy évig pszichiátriai kezelésben részesültek, majd a dobšinái otthonba kerültek. Valószínűleg most ismét visszakerülnek a pszichiátriai osztályra, mert az egyik percben nyugod­tan játszadozó gyerekek a másik percben vadul rárohannak a nevelőnőre, rugdos­sák, harapdálják, tépik a ruháját. Az igazgató még elmondja, milyen gondokkal, nehézségekkel küzdenek az otthonban, röviden ecseteli milyen mód­szerekkel próbálják felkészíteni az életre neveltjeiket. Ami a gondokat illeti, azok főleg anyagi jellegűek. Módszereik haté­konysága pedig a gyerekek későbbi élete során derül ki. • A gyermekotthon lakói 2 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents