A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-09 / 19. szám
TANÁCSADÓ Az erdő — receptre Az erdei levegőt ősidők óta nagyszerű orvosságnak tartották az emberek. De ha a beteg egyszerűen besétál a legközelebbi erdőbe, éppoly oktalanul viselkedik, mintha találomra bekapná a legelső orvosságot, ami a keze ügyébe kerül. A fűzfát emberemlékezet óta szomorúnak nevezik, a nyírfát vidámnak, a tölgyet erősnek, a ciprust komornak tartják. E régi jellemzésekből kiindulva érdekes törvényszerűségek figyelhetők meg. Megállapítható például, hogy azok a fák, amelyeknek koronája kúp alakban végződik (ciprus, nyárfa, tuja, nyírfa), fokozzák az idegrendszer aktivitását. A szomorúfűz látványa viszont mélabúra hangol, a fenyő pedig megnyugtat, és meditációra késztet. Gyakorlati tapasztalataik birtokában a pszichológusok fokozatosan áttérnek az erdők újfajta osztályozására: ma már megkülönböztetnek egymástól serkentő, fékező, kímélő és megnyugtató tájakat. Tegyük föl, hogy valaki századunk egyik "legdivatosabb" betegségében — allergiában — szenved. Ez azt jelenti, hogy baját nem minden erdő gyógyítja, és nem minden évszakban. A tüdőbetegeknek jót tesz a fenyőfákban gazdag környezet, az asztmásoknak viszont kifejezetten káros a fenyőillat beszippantása. A belső elválasztásé mirigyek működésének zavarai ellen egy gyakorlott orvos azt javasolja a betegnek, hogy naponta háromszor tegyen sétát egy erdei útvonalon. Képzeljük el a következő esetet: az erdei üdülőhelyre olyan beteg kerül, akinek baj van a szívével, az érrendszerével és magas a vérnyomása. Az ügyeletes orvos rendelője meglehetősen messze van: egy egész kilométert kell gyalogolnia odáig egy hársfasoron át. Vizsgálat közben a beteg azon töpreng: miért hallgatja meg már ki tudja hányadszor a szívét az orvos anélkül, hogy utána fölír valamilyen gyógyszert? De közben örömmel tapasztalja, hogy fájdalmai fokozatosan enyhülnek, szívműködése rendeződik, s vérnyomása csökken. Pedig nem is gyógyították... Dehogynem! Éppen a hársfákkal: azzal a fasorban megtett egykilométeres sétával. Két évszázaddal ezelőtt így írt Goethe, aki szívesen búvárkodott a természettudományokban is: "A virágok hatnak a lélekre. Olyan érzelmeket, gondolatokat kelthetnek, amelyek megnyugtatnak vagy élénkítenek, búval töltenek el vagy felvidítanak bennünket." Az erdő virágszőnyege egészen más tavasszal és késő ősszel. Mindezt figyelembe véve, az orvos, a diagnózis ismeretében, napsütéses vagy árnyas, reggeli vagy esti erdei sétát ír föl a betegnek. Legalábbis ez a jövő. De már napjainkban is sokat tudunk az erdő hatásáról. Serkenti például a szervezet anyagcseréjét, növeli a tüdő kapacitását, rugalmasabbá teszi a hajszálereket, fölpezsdíti a vérkeringést. Hétköznapi nyelven szólva: közérzetünk megjavul, a szívpanaszok megszűnnek, a vérnyomás normalizálódik. A szakemberek most azon fáradoznak, hogy olyan mikroklímát teremtsenek az erdőben, amely megfelel a betegek különböző csoportjainak. Ehhez arra van szükség, hogy pontosan megmérjék egy erdőben a napsugárzás mennyiségét, a levegő hőmérsékletét és páratartalmát, a szél sebességét, a megvilágítást és még sok más tényezőt. A világosság és a páratartalom például a faállomány sűrűségétől függ. A fák koronája árnyékot vet, csökkenti a sugárzás erejét; a sűrű erdőben nagyobb a levegő páratartalma, az ilyen erdő tehát nem jó a szívbetegeknek, a tüdőbetegeknek és az asztmásoknak. Az erős, viharos széljárás sem kedvező: szívrohamot, fejgörcsöt, mellkasi fájdalmakat okozhat. A környezeti gyógymód, bármilyen nehéz is megszervezni egy kiterjedt hálózatot, rendkívül ígéretes kezdeményezés a mai orvostudományban. A jellegzetes városi ártalmakat, a szív- és légzőszervi betegségeket, úgy látszik, még mindig a természet képes a legegyszerűbb és leghatásosabb módon leküzdeni. Fotó: Könözsi Alkalmazkodás, öregedés Toleranciazavar. — Tisztában vagyok azzal, hogy az öregedést feltartózhatatlan biológiai változások követik, ennek ellenére nem könynyű alkalmazkodni bizonyos jelenségekhez. Miért van ez így? Az öregedés folyamata már fiatalkorban elkezdődik, az ekkor szerzett ártalmak ugyanis a későbbiekben igencsak gondot okoznak. Az elhasználódás folyamatát az öröklött tényezők, a környezeti hatások, az életmód, az egyéni fehérjemolekulák átalakulásának üteme módosítja. Az években kimutatott életkor tehát különbözik a biológiai életkortól. Ezért vannak fiatalos öregek, és fordítva. Szervezetünk alkalmazkodóképességét azonban tudatosan is befolyásolhatjuk. Az öregedés folyamatában csökken egy vagy több szervrendszer működése, miként pl. az ún. stressztolerancia, vagyis a kellemetlen környezeti hatásokkal szembeni ellenállóképesség. A védekezési rendszer gyengülésével fokozódik a fertőzésekre és a daganatos megbetegedésekre való hajlam, sőt, gyakran több betegség egyszerre, halmozottan jelentkezik. Öregkorban a gyógyszerreakciók mellékhatása is kifejezettebb, mivel a lomhább anyagcsere miatt bizonyos anyagok felhalmozódnak. Az idő múlásával az izomtónus csökken, az állóképesség is gyengül. A táplálékfelvétel is korlátozott, több okból kifolyólag; ugyanakkor gyakoribb az ürítési, visszatartási képtelenség. 80 év fölött a nők 50, a férfiak 25 százaléka küzd ilyen gondokkal. A biológiai változásokat gyakran kísérik depressziós és nyugtalansági tünetek. A korosodó férfiak merevedési zavarokra, a nők fájdalmas közösülésekre, hüvelyszárazságra panaszkodnak. Az öregedés biológiai folyamata nem szüntethető meg, ám értelmes, céltudatos alkalmazkodással, a jó egészség és közérzet fönntartásával lassítható. Mindezt még fiatalkorban el kell kezdeni. A HÉT 23
