A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-25 / 17. szám
— Márta, Márta! Az megtorpant ós tétován nézett a kiabáló irányába. Amikor felismerte Évát, feléje tartott: — Éppen rád gondoltam. Bent voltam a telefonközpontban, s hagytam neked üzenetet, hogy kót-három órát egyedül kell szolgálnod, mert a Hegy nem tud helyettest keríteni. Én ugyanis temetésre megyek. — Csak nem... — A másodunokatestvérem halt meg. Tudod, a bőrgyógyász. — Hiszen még nem is volt olyan idős! Múltkor mondtad, hogy csak nemrég ment nyugdíjba. — Kísérj el az autóbuszig, ha érdekel, elmondom, mi történt — karolt Évába a kolléganője, aztán folytatta: — Az unokatestvérem ötvennyolc éves volt, novemberben ment nyugdíjba. Egy évet ráhúzott. A férje meg most áprilistól lett nyugdíjas, hatvanévesen. — Szegény, biztosan nehezen viseli a felesége halálát. — Nagyon megtörte az eset. Annál is inkább, mert szörnyű dolog történt — Mártának elcsuklott a hangja, de aztán rövid hallgatás után folytatta: — Most már tudjuk pontosan, hogyan történt az egész, mert elfogták a tetteseket. — A tetteseket? — lepődött meg Éva. — Talán emlékszel rá, párszor neked is említettem, hogy az unokanővórem nem hajlandó tudomásul venni, menynyire veszélyes manapság kiírni az ajtóra a név mellé a titulust, és egyedül élő nők esetében a keresztnevet. A rossz szándékú ember a névtáblából rögtön látja, hova érdemes betörni. — De hiszen az unokatestvérednek volt férje! — Ennek ellenére az ajtón csak az ő neve volt feltüntetve keresztnévvel és a Dr. megjelöléssel, mivel a lakás az ő tulajdona volt, ós mert — gyerektelen lóvén — az első férje halála után sokáig élt egyedül. A mostani sógorom neve csak a postaszekrényen szerepelt. — Éz bizony könnyelműség a javából! — Talán könnyelműség volt, talán rátarti büszkeség, most már mindegy. A lényeg az, hogy két kreolbőrű visszaeső huzamosabb ideje megfigyelés alatt tartotta a rendszeres pontossággal kutyáját sétáltató orvosnőt, akihez naponta, általában a késő délutáni órákban egy pasas járt. Mint kiderült, a sógoromat nézték házibarátnak, aki a megfigyelést végző romák számára túl korán, reggel hatkor szokott munkába indulni. Azt is megfigyelték, hogy ez a "házibarát" nem mindig nyitja a maga kulcsával az ajtót, van, amikor csenget, ós a sajátos csengetési módot is ellesték. Meg azt, hogy az utóbbi időben néha dél körül is felbukkant. — Persze, mert már nyugdíjas volt. — Tíz nappal ezelőtt, úgy tizenegy tájt a sógorom szokásos csengőjelóvel a két roma becsöngetett, ós amikor az unokatestvérem megkérdezte, mivel a kutya ugatni kezdett, s talán ez gyanús lehetett neki, hogy te vagy az, Lajos?, a két gazember közül az egyik dörmögött valamit, ami igennek hangzott. Amire az a szerencsétlen... — Márta újra felzokogott, ós a zsebkendője után kotorászott a táskájában. — Jesszusom! Csak nem nyitotta ki az ajtót!? — kiáltotta Éva olyan hangosan, hogy a járókelők megfordultak utánuk. — Kinyitotta! Hogy pontosan mi történt, az talán sohasem derül ki, de mire a sógorom, aki szervizbe vitte az autójukat, egy órakor hazaért, vórbefagyva találta a feleségét. A kutyának, az okos kis pudlinak meg borotvával metszették el a torkát. A lakást teljesen felforgatták, minden értékesebb holmit: pénzt, ékszert, bundát, videomagnót bőröndbe pakolva elvittek, ós az ajtót is becsapták maguk mögött. — Ez rémes, Márta! Igazán nem találok szavakat! Hogy ilyesmi nálunk megtörténhet?! — Ne haragudj, már megint bőgök, de nem tudom megállni. Ahányszor az a két rohadt csirkefogó, eszembe jut, tehetetlen dühömben elered a könynyem. Az ilyeneket fel kéne akasztani! Még az is kevés! — Ehelyett majd amnesztiát kapnak a következő választások után a börtönbeli jó magaviseletükért. — Az imént vettem egy Burdát az újságosnál. Lapozd át, jobb kedvre derülsz tőle. Sietek vissza a temetésről, hogy ne egyedül hadakozz a sok rádióműsor-kritizálóval — lépett a járdasziget mellé gördülő autóbusz lépcsőjére a többi felszálló után Márta. (Folytatjuk) FOLYTATÁSOS REGÉNY '-------------------------------------------------------------------------------------N Kizárólag különlegeset! Influenzás időszak van, vágyunk a vitamindús gyümölcsökre. Állunk a zöidségüzletben, s a hosszú sor csak nem akar fogyni. Még szerencse, hogy mindig akadnak, akik viselkedésükkel, beszélgetésükkel enyhítik a sorbanállás gyötrelmeit. Előttem két hölgy beszélget, az egyik feltűnően jól öltözött, a másik szerényebb megjelenésű. A jól öltözöttnek a beszédstílusa is a harsány dekorációjához méretezett. "Teszi magát, mint két krumpli egy zsákban" — jellemezné őt egyik szókimondó ismerősöm. Mint beszédéből kivettem, neki mindene különleges. Legelsősorban is ő, aztán a gyerekei, a lakása, az életmódja, a háztartása. Már közeledünk a pulthoz, egyre jobban nyújtogatjuk a nyakunkat, mit is lehetne olcsóbban jobbat, egészségesebbet vásárolni. A szerényebben öltözött nő is a választékra tereli a szót: — Veszek egy kiló savanyúkáposztát, az kell ebben az influenzás világban, meg citromot, almát ós talán narancsot is. Csak győzzem hazacipelni! — Nézd meg, ananász ós kivi van? Tudod, amióta a férjem Becsben dolgozik, mindig hoz, ós a gyerekekkel csak azt esszük. Már el is felejtettük, milyen az alma... Narancsot sem veszek, ez nem olyan, mint a bécsi, nincs annyi leve, és a zamata sem az igazi. Ha ananászuk meg kivijük van, azt igen...— mondja ellentmondást nem tűrő hangon. — Úgy látom van mindkettő, csakhát elég drágán adják — szól vissza a másik. Közben odaérünk a pulthoz, a hölgyek előttem vásárolnak. Az egyik elképzelése szerint savanyúkáposztát, citromot, almát ós narancsot is. A másik körültapogat vagy négy ananászt, rábiggyeszt a kivikre, ós nem vesz semmit. Fitymálva leszólja az egyiket ós a másikat is, kritizál, megjegyzést tesz mindenre, felháborítónak minősíti a választékot és büszke fejtartással, szinte sértetten kifordul társa nyomában az üzletből. Azóta is gondolkodom rajta, hogy vajon ilyen gyorsan hozzászokott a bécsi gyümölcsökhöz vagy talán mégis elriasztotta a dóligyümölcsök ára, aztán meg rangján alulinak tartotta volna almát vagy esetleg savanyúkáposztát vásárolni?! Azt meg végképp nem értem, hogy akkor miért állta végig a hosszú sort? Talán ez is hozzátartozik a különleges életviteléhez?! Benyák Mária <___________________________________________V A HÉT 19
