A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-25 / 17. szám
EGTAJAK repülőik, amik nekünk kellenek, és pilótáik, akik vezetni tudnak... — Bombázni fognak, elpusztítják a városokat... — Mit számít! — Megölnek sok embert! — Mi győzni akarunk, de győzni ám... átvenni a hatalmat... hogy a gringók minket ültessenek a kormányba... És aznap éjjel megkezdődött a légicsata. Nem is csata volt. Mészárlás. A légierők, amelyeket Najarro emlegetett, éjjel-nappal, megszakítás nélkül, pusztulást és halált szórtak egy védtelen országra. A falvak megremegtek a natalmas lógierődök zúgására, a bombák robbanásara. Valéria őrjöngve menekült a ház egyik végéből a másikba, hogy ne kelljen beszélnie a nénjeivel, a tisztekkel, akikkel társalogni szokott, az ezredessel, senkivel, félve, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy férjet vádolja ezekért a gálád bombázásokért. Feljelenteni, igen, feljelenteni, kiáltozni a férje nevét, aki a központi laktanyában bujkál, és azokkal tart, akik hozzájárultak, hogy a gringók nyílt városokat bombázzanak, olyan pilótákkal, akik Koreában harcoltak, és... ami még súlyosabb, azokkal tart, akik tudják, a hadsereg tisztikarából kik adták el magukat, akik miatt a kormány számára nincs menekvés... Najarro furcsállta, hogy Valeria csak nagyritkán mutatkozik a lakásnak ebben a részében, ahol ő rejtőzködik, és azzal magyarázza ki magát, hogy kijár a majorba, hogy a gyerekekkel törődjön; és beigazolódott a gyanúja, amikor az asszony csak hagyta, hogy beszéljen, hogy nézzen a szemébe, tudomást sem vett rola, mintha a férje nem is létezne, vagy mintha a borzalomtól rázkódna össze, mint akit áramütés ért, ahányszor csak Chus hozzáért a vállához, a kezéhez. Világos. Prinani de León arra kényszerítette, hogy az övé legyen, és ezen az áron vásárolta meg a férje eleiét és szabadságát. Aztán a dolog később is folytatódott, és most már az asszony is "benne van a játékban". Egyik cigarettát a másikról gyújtotta meg. Nem is szívta őket. Megette. Többször is, amíg bele nem fájdult a keze, ököllel vágott a falba. Egyetlen vigasza volt, hogy hallotta a repülők zúgását és a bombák távoli robaját. Minden robbanás egy-egy lépés a győzelem felé, az "ő" bosszúia fele. Valeria teljesen eltompulva érkezett vissza aznap éjjel, le sem vetkőzött, úgy esett az ágyba, a repülők ott zúgtak a fülében. Még most is hallotta őket. Még most is hallottav őket. — Chus... — Vala... — Nem alhatsz... — Nem, nem alszom... — Hallod a repülőket? — Por sem marad utánuk... — Chus, ez a te hazád, a te földed... — Por sem marad utánuk, és ha holnap, vasárnap nem mond le a kormány, a fővárosból csak egy kprakás marad,.. — Ez retjenetes... Átkozottak!... Atkozott gringók!... Átkozottak legyenek a gringók! — Bolond vagy... — Nem, nem, nem akarom hallani! Mint az Apokalipszis trombitásai, süvöltöttek a gépek az áldott mezők felett. A nagynénik a majorban kerestek menekvést, nemcsak azért, hogy a gyerekekhez közelebb legyenek, hanem a veszély elől, amely rájuk leselkedett, ha a házukban maradnak, amely katonai célponttá változott. — Haha!... — nevetett Chus Najarro, a gépeket hallva. — Hahaha, jól fog kinézni ez az ezredesecskel — Nem fogtok győzni, Chus, velünk a hadsereg... — Eladta magát... — Velünk van a nép... — Fegyvertelen... (részlet) (törd.: Varga-Haszonits Zoltán) ZS. NAGY LAJOS GÁL SÁNDOR most szeress ostromgyűrű rikoltoznak a parafenomének most szeress drágám látod fekszem a síneken ha minden jól megy kisiklatom a prágai gyorsvonatot most szeress hiszen láthatod pitypangok sarjadnak ki a szememből ősz óta nem látom az egymás alá sorjázó Iá ne fűzért a verset maga alá temette a csend hordaléka és az átrendeződés forgataga a szörnyű eliszaposodás a kárpátmedencei végzet-köd a kitapinthatatlan ólomfal az üszög-ég vegy együtt az egész minden ami egyidőben zajlik a határok felett s a szív kamrák mélyén ostromgyűrúben az értelem A HÉT 17
