A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-11 / 15. szám
FIGYELŐ Iával, Egri Viktorral, Fogarassy Lászlóval, Fonod Zoltánnal, Gál Sándorral, Lacza Tihamérral, Mács Józseffel, Mayer Judittal, Ozsvald Árpáddal, Szónássy Zgltánnal, Tolvaj Bertalannal, Tőzsór Árpáddal és Veres Jánossal levelezett. Csandával együtt ón a legaktívabb levelezőtársai közé tartoztam, s a hozzánk írt leveleiben sok érdekes és értékes irodalom- és művelődéstörténeti adalék van. Mindkettőnknek megírta például azt, hogy az alakuló Sarló gombaszögi táborozását a magyar ellenzéki pártok vezető emberei: Szilassy Béla szenátor, Tarján Ödön gyárigazgató és Grosschmid Géza szenátor nagy összegekkel, környékbeli földbirtokosok pedig tekintélyes mennyiségű nyers élelmiszerrel támogatták. A pénzösszegeket Szombathy vette és adta át. Erről a dologról persze az 1965-ben kiadott Hét próbában nem történt, s nem is történhetett említés, mert különben vagy esetleg nálunk nem is terjesztették volna ezt a könyvet. Az ilyen "mindentudása" és "reakciós, jobboldali múltja" miatt Szombathy Lőrincz Gyula és környezete előtt kellemetlen emberré vált, s ennek következtében aztán a szerkesztőségeinkkel is meglazultak, megromlottak a kapcsolatai. Az írásait fölényesen kritizálták, hosszan fektették és legtöbbször nem is közölték. Reklamáló leveleire a szerkesztőségek és a Csemadok elnöksége nem válaszoltak. Egy kései, 1986. május 28-án keltezett, "Lodovico Carissimo" megszólításé levelében így panaszkodott nekem: "Jelenleg Pozsonyból csak te és Mayer Judit »szoktok« irogatni, s ha megfeszítem magam, akkor sem kapok választ a többiektől, bármit kérdezek, bármit ajánlok... Olyan utolsó embernek mégsem tartom magam, hogy valamely szerkesztőségtől vagy közülettől ne kapjak választ. Csak példát veszek: ón annak idején mint a Prágai Magyar Hírlap dél-szlovákiai szerkesztője, a Komáromi Lapok, Magyar Vasárnap, Magyar írás szerkesztője, a Híradó munkatársa, a Jókai Egyesüíet és az SzM KE főtitkára egyedül, ezzel az én kis gépemmel mindenkinek válaszoltam, írtam cikkeket, regényt, novellát, rádiót: magam sem tudom már, ma, miként bírtam, de a közöny és az udvariatlanság nem volt ismertetőjelem." A kedves, jó Viktor bácsi kapcsolatteremtő és kapcsolattartó buzgalma még az 1985-ben rázúdult nagy csapás: jobb lába amputálása után sem csökkent. Ezután is nagyszerű leveleket kaptam tőle, és örültem annak, hogy régi érdemes írásai antológiái közlésével örömet szerezhettem neki. Leveleiben annyi óletbölcsesség és óletderű van, hogy a közeli jövőben módot keresek arra, hogy egy jókora csokrot közöljek belőlük. TURCZEL LAJOS JÁN BUZÁSSY Dunacsúny A csúnyi kocsmában pislog a tudat, a fül két asztalnál négy muzsikát hall: négy nyelvet, s kint is ez a dal szárnyal, ez tölti meg a házakat, s utat. A temető hangja a végső hang e zenében, ez egyik nyelvből sem hiányozhat: az út végén a nótázókat a Duna menti föld betakarja szépen. Gyászkocsi négy kereke a négy nyelv: Itt nyugszik... Tu odpočíva... így van a sírköveken megírva. Itt négy nép hazát, békét lelt — De a szó a lélekről nyugtalan múltat old le. Hier ruht... Odpočívajú ovde... Kentauromachia Mikor a talány a megismerés sarkára hág, s az egyenes a semmibe futó pontok sora, a kötélen felfelé araszoló hegymászó csak a halálban éri el az isten pontját. De az isten karikájából kiakadva, megint csak saját testében matat, belső tenyérből jósol, meztelen mag a héjban. A holtak szájában a koporsószögek vége, a sírboltban nincs szellőztetés, nem lehet ajtót nyitni, feltámadáskor a fejek fölött nincs mi döngjön. Csüng a hegymászó az egyenesen, a szerelemtől vár új testet, lába menekül, mert a szerelem is csak egy irányt ismer: oda és vissza. Míg a test által kasztrált lélek legalább a látszatot igyekszik fenntartani, tükröket csiszol, hogy a tárgyak belsejét megismerhesse, a virág mámorban lóg a hajszálak végén, mert nincs válasza minden kérdésre. Az egyenes a semmibe futó pontok sora, s a kasztrált lélek tartja a formát. Meg a költészet, e másodkézből vett szerelem. A szerelem a hajnal harmatával főz A szerelem a hajnal harmatával főz, nem vár, ha forrást nem lel, az ég vizéből merít. Juharfavödrét a legény a kút fenekéig ereszti, tartja csöbrét a leány. Ugyanazon itató forrás lángjai ők. Lobognak végesen, hiábavaló öröklétben. Tózsér Árpád fordításai JÁN BUZÁSSY (1935) szlovák költő. Erős gondolatiságé versei Vladimír Holan intellektuális versdrámáival tartanak rokonságot. A HÉT 17
