A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-10 / 2. szám
EGYETLEN VERSEINK Ha az olvasó kézbe veszi Somos Béla antológiáját, a könyv címét olvasván kissé zavarba jön. Egyetlen verseink? Miféle csodabogár ez megint? Somos Béla rövid előszava aztán fölfödi a szándékot, megvilágítja a kuriózumnak is beillő összeállítás alapgondolatát. Somos azzal a kérdéssel fordult az élő magyar költőkhöz, jelöljék meg azt a verset költészetükből, amely nem hiányozhat ebből az antológiából; másodszor, melyik az a vers a világ- vagy a magyar irodalomból, amelyet az antológiában látni szeretne, amely az idők folyamán valamilyen oknál fogva a szívéhez nőtt. Bár a költők különös lények, némelyek mégis abszurdnak vélhették a könyv terjesztőjének kívánságát, ennek ellenére, talán Somos állhatatosságának köszönhetően mégis összejött ez a különös antológia, amelyben a legismertebb élő magyar költők, határokon innen és határokon túl saját és választott verseikkel mondanak véleményt s kínálnak egyfajta esztétikai kalandot. A művészeti alkotásokhoz való sokféle közeledésnek egyik lehetősége ez is; persze egyéni és elfogult a versek választása, hiszen semmilyen művészi produktumhoz nem közeledhetünk objektiven és rezzenetlen lélekkel. Minden alkotáshoz millió út vezet, az egyén, vagy ha úgy tetszik egyéniség dolga és kiváltsága, melyik úton közelíti meg az alkotást, akárha sajátja is. Somos Az olvasóhoz című előszóban ezt az átlényegülést, a lélekből kipattanó nagy pillanatot így fogalmazza meg: "A költészethez, s mindenfajta művészi alkotáshoz való közeledés sokféle lehetősége közül, ha az időt, akkor két pillanatot ragadhatunk meg: az egyik, amikor a véletlenek találkozási pontján számos előzmény természetes következményeként világra jön a vers — s a másik, mikor ugyanő, tehát a Hírnök, eljut valakihez. S valóban eljut. Hány ilyen pillanatot érhetünk meg, ki tudja? Talán nem rögződik mind, talán az újabb élmények elhalványítják a távolabbiakat. Néhány ilyen pillanatot — higgyük: örökkévaló pillanatot — próbál összegyűjteni ez a könyv... Mindehhez hozzátehetjük, a ráérzés pillanata már a katarzis kegyelme az olvasó tudatában. Hatvanöt költő, ugyanennyi saját és választott verse mosódik össze ebben a kötetben egyetlen nagy illúzióvá, amelyet a könyvben szereplők őszintesége táplál és hitelesít. A költők a nagy öregektől a legfiatalabbakig sorakoznak föl. Ott találjuk közöttük Keresztúry Dezsői, Vas Istvánt, Faludy Györgyöt, Takáts Gyulát, Határ Győzőt s Nemes Nagy Ágnest éppúgy, mint Juhász Ferencet, Kányádi Sándort, Páskándi Gézát vagy Csoóri Sándort, a legifjabb Imre Flóráig. A szerzők a kötetben születési sorrendben következnek. Ami a választott verseket illeti, e költemények "a Vili. századi Kínától, az osztják sámánok énekétől, az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig ívelnek". A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában, a kiadó dolgozóinak és a költők segítségével egy nem hagyományos szempontú és ihletésű költői antológia látott napvilágot, hogy ez a körülmény erősíti-e a kötet olvasóinak vonzalmát, vagy ebben a versek iránt elszürkülő világban napirendre térnek fölötte — a jövő titka. A legrégibb időktől, az időszámításunk előtti első században megjelent Meleagrosz és Philipposz görög epigrammagyűjteményeitől napjainkig sok-sok antológia látott napvilágot, s a legjobbak megmaradtak, képet adtak egy-egy kor költőinek vagy prózaíróinak fejlődéséről, gondolkozásáról, útirányáról, ízléséről. Bár Somos antológiája nem tölt be, nem is tölthet be a magyar költői antológiák sorában nagy és különleges szerepet, annyit azonban bizonyára elér majd, hogy az igényesebb olvasók, a versek kedvelői fölfigyeljenek rá, kézbe vegyék, átlapozzák, megpihenjenek egy-egy költemény gondolatainál, színeinél, sugárzó melegénél. S akkor már az Egyetlen verseink elérte célját. A csehszlovákiai magyar olvasónak külön örömet jelent, hogy két hazai magyar költő is szerepel az antológiában: Ozsvald Árpád és Tőzsér Árpád. Dénes György Az író és festőművész Lajosról 1920-ban született Érsekújváron, kisparaszti családban. Hogy miként élte gyermek- és ifjúkorát, megírta Ifjúságom, Érsekújvár című könyvében, amelynek második, javított szövegű és új fényképekkel bővített kiadása nemrégen jelent meg a budapesti Szenei Molnár Társaság kiadásában. A bővítés nemcsak a szövegre, hanem az illusztrációkra, a fényképekre, a festményreprodukciókra is értendő. Luzsicza nemcsak író, hanem festőművész is, bár fordítva is mondhatjuk: nemcsak festő, hanem író is, ami nem sok festőről, illetve nem sok íróról mondható el. E könyv páratlan teljesítmény a magyar nyelvű irodalomban. Csak festő írhatta, mintegy igazolásául annak a sokszor hangoztatott igazságnak, hogy a festő éles szeme tanítja meg látni a természetet, a környezetet, annak részleteit. Luzsicza Lajos Budapesten végezte a képzőművészeti főiskolát 1940-1947-14 A HÉT ig, tehát a 20. századi történelem legnehezebb évei alatt, amelyekben Magyarország 1944. március 19-i német megszállásáig — de részben még 1944. október 15-ig — emberséges politikai erőfeszítéseivel szigetként emelkedett ki a náci és bolsevista őrület tengeréből. Luzsicza a Főiskolán Aba Novák Vilmostól, Kontuly Bélától és Kmetty Jánostól tanult művészetet és emberséges művészi magatartást. Később is hálával gondolt vissza mindhárom mesterére. 1971-ben Munkácsy-díjat kapott, 1980-ban érdemes művész kitüntetésben részesült. Ahogyan festészetében feltérképezte szinte aprólékos részletességgel a Kárpát-medence tájait, olyan részletességgel írta meg Érsekújvárt és környékét, mondhatnánk négyzetméterről négyzetméterre terjedő alapossággal. Az ott folyó életet, a sokféle embert, gyerekeket, játékaikat, felnőtteket, időseket, a magán- és közösségi életet, egyének és közösségek szokásait. A Nyitra folyót, az egyéb vizeket, ki tudná csak érzékeltetni is a kötet tartalmi gazdagságát! S mindezt olyan magától értetődő természetességgel adja elő, hogy az igényes olvasónak szinte fáj, ha abba kell hagynia a könyv olvasását, s alig várja, hogy újra kézbe vehesse. Múltról beszól e könyv s oly szívet melengetőén — még a fájdalmas és komor jeleneteknél is — ahogyan csak egy csupa szív ember tudja láttatni az élet dolgait. Ezt a könyvet nemcsak az ész írta, hanem a lét nagy kérdéseit és mindennapi életünk apró gondjait is átélő művész, aki éppen mert író és művész egyszemélyben, ezrek és ezrek életét, sorsát, örömét, gondját képes átélni és írásban láttatni. Történelem, néprajz, néphagyomány, társadalomrajz, népek találkozásának, egymás mellett élésének példamutató tárháza Luzsicza Lajos könyve. Ismételten csak azt mondhatom: egyedülálló teljesítmény a magyar irodalomban. Dr. Szíj Rezső