A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-04-04 / 14. szám

FOLYTATÁSOS REGÉNY

és hazatelefonálhatott megérdeklődni, hogy van az anyja.

— Minden rendben, ne nyugtalankodj, mama — jelentette Zsófi. — Nagymama megebédelt és újra lefeküdt. Még van láza, de ő azt állítja, hogy már sokkal jobban van. Nem engedtem mosogatni.

— Jól tetted, Zsófikám! Fél öt körül vigyél be neki reszelt almát és főzz friss gyógyteát. Hétkor végzek, sietek haza.

Később, amikor ismét kevesebb volt a hívás, Éva felhívta Kati kórházát. Szerencséje volt, mert Zsiga volt feleségét szolgálatban találta. De alig kezdte magyarázni, miért keresi, Katit beteghez hívták. Azzal köszönt el Évától, hogy később visszahívja. Erre azonban csak jóval hat után került sor.

— Katikám, bajban vagyok, csak te segíthetsz rajtam — tört ki egy szuszra Évából a panasz. — Az éjjel anyám megint rosszul volt. Rövid időn belül már másodszor. Sem múltkor, sem most nem engedett orvost hívni. Hogy majd a gyógyteájától jobban lesz, csak főzzek neki. Valóban jobban lett. Mindkét alkalommal hajnalig beszélgettünk. Már a múltkori rosszulléte után fel akartalak hívni. Most, hogy megismétlődött az eset, hallani akarom a véleményedet.

— Tulajdonképpen miről van szó?

— Van egy kis időd? Mert hosszú.

— Persze, mondd csak. Már letelt a szolgálatom.

— A múltkori rosszullétekor anyám elmondta, hogy már vagy hat éve úgy érezte, nagyon gyönge, fáradékony. Visszaemlékezve nekem is rémlik, panaszkodott akkoriban, hogy nem

bír úgy dolgozni, mint régen, rögtön elfárad. Egyszer aztán mosdás közben csomóra tapintott a mellében. Természetesen megijedt nagyon, de hogy rákja van, arra csak egy éve jött rá.

— Az még nem biztos. Idősebb korban...

Éva félbeszakította:

— De biztos, Kati. Láttam — az asszonynak elcsuklott a hangja. Párszor mélyet sóhajtott, hogy folytatni tudja: — Az emlőrák klasszikus példája, előrehaladott állapotban. Bár ő azt állítja, hogy egy éve nem változott az állapota.

— Az kizárt dolog. Ha valóban az a diagnózis, amit mondasz, az nem szokott egy évig változatlan maradni, még ilyen idős korban sem.

— A diagnózist nem orvos állapította meg. Anyám úgy vélte, rákja van, s elkezdett egy szigorú diétát, amelyről annak idején a rádióban és a tévében is azt hallotta, hogy hatására jó néhány esetben meggyógyult olyan beteg is, akiről már lemondtak az orvosok.

— A helytelen táplálkozástól legyöngült szervezet ellenállóképességét akarja édesanyád helyrehozni a diétával.

— Lényegében igen. A diétát csak hat hónapig folytatta, mert csak ennyi ideig tudott hozzá garantáltan méregmentes zöldséget és gyümölcsöt szerezni. Most szigorú vegetáriánus étrenden él, és hisz benne, hogy meggyógyul tőle. Rosszulléteit gyógyreakciónak nevezi és szinte örül nekik.

— Akkor sejtem, milyen diétáról van szó. Magam is sokat olvastam róla. Párszor még kacérkodtam is a gondolattal, hogy kipróbálom, hátha lefogyok tőle, de sohasem volt hozzá elég akaraterőm. Ugyanis ez a diéta nemcsak a rákot gyógyítja, hanem az összes civilizációs betegséget, köztük a túltápláltságot is.

Szűcsné hallgatott.

— Halló, Éva, ott vagy még?

— Igen, itt vagyok. Tudod, hihetetlen, de anyám azt állítja, hogy régen volt olyan jó a közérzete, mint mostanában. Szerinte elmúlt a reumája, és úgy érzi, mintha a látása is javult volna. Csakhogy nekem nem tetszenek ezek a két-három napos rosszullótei.

— És te erről az egészről semmit sem tudtál mostanáig — Kati ezt inkább megállapította semmint kérdezte.

— Csak azt tudtam, hogy szigorú diétát tart.

— Milyen segítséget vársz tőlem?

— Légy szíves, segíts rábeszélni az anyámat, hogy menjen el orvoshoz. Mert erről hallani sem akar.

— Miért?

— Nem hisz nekik. Csak a természetes gyógymódban bízik.

— Tudod, Éva, ón a te helyedben nem erőltetném az orvoshoz menést. Ha fiatal lenne, az más. De az ő korában...

— Hogy mondhatsz ilyetl Szeretném, ha meggyógyulna.

— Édesanyád a természetes gyógymódban hisz, s az előbb azt mondtad, javul tőle az állapota.

— Javul, de... Mi lesz vele, ha nem orvos gyógyítja?

— Diétával gyógyítja magát és lehet, hogy jobban, mint az orvosok a gyógyszereikkel.

— No de Kati, hogy mondhatsz ilyet? Éppen te, aki...

— A véleményemre voltál kíváncsi. Nem?

— De igen. Viszont azt reméltem...

— Hogy édesanyádat akarata ellenére elcipelem orvoshoz. Ezt nem teszem. Viszont adok egy tanácsot: keresd fel Malatin doktort itt, a Kramáren, az onkológián. Megbeszélek vele számodra egy időpontot. Menj el hozzá, s amit ő tanácsol, aszerint cselekedj. Jó szakember, megbízhatsz benne.

— Köszönöm, Kati. Igazán lekötelezel. És ne haragudj, hogy ilyen sokáig föltartottalak. Csak azt nem értem, miért mondtad, hogy te nem erőltetnéd az orvost.

— Semmit sem kell erőltetni. Mindennek megvan a maga rendje és értelme. Mindnyájunk sorsa Isten kezében van.

(Folytatjuk) FOTÓ: KRASCSENITS GÉZA

A HÉT 19