A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-04 / 14. szám
ÉGTÁJAK nyakukba szakadt a nélkülözés. Lopni jártak, főleg a gyerekek, de még Ua-Ua is kijárt a piacra, holott ő volt a főnök első felesége, s efféle munka a fiataloké; de Ua-Ua ügyes volt, sosem jött haza üres kézzel, egy ürücomb, vagy ha ez nem, pár alma mindig akadt; bár a kofák egyre szemfülesebbek lettek, s ha egy bakongó feltűnt valahol, szájról szájra repült a rémhír: Stephanie, vigyázz, jönnek a tolvajok! November végével szakadt rájuk az éhség, és kínozta őket harminc napon át. Megsoványodtak és összetöpörödtek, de azért éltek, mert ilyen nagyvárosban feltűnő nehéz az éhenhalás. Lám, éppen november végén, azon a szerdán, amikor az első hó esett, mikor már a lopott tüzelőfát rágták, és földet ettek és ganéjt: épp akkor történt, hogy a postás egy havas reggelen megjelent, s fütyörészve a fatelepre ment. Fölujjongtak: Micsoda szerencse! Mind kiszaladtak, és hívták, csalogatták befelé a házba, jöjjön, kedves úr! A postás vigyorgott, velük ment, s mikor a kis Mimbit, a meztelent meglátta, módfelett örült. De ők is örültek, a fatelepre mentek, és ölbe hoztak fát; három napon át főztek, sütöttek és faltak, mert kövér postás volt, nagyon kiadós. Alighogy elfogyott, új postás jelent meg, ez sürgönyhordó volt, az első helyett jött; megették ezt is, és még megettek négyet, dús lakomák közt múlt a január. A hetedik már nem akart bejönni, ez óvatos volt, hat elődje eltűnt, a lapok tomboltak, a kormány megingott, de senki se tudta, ki lehet a Clichy-beli szörny. "Mabungo" — Gyere be — szólt Ua-Ua néki; a postás azonban félt, és nem akart. "Mabungo" — mondta Mimbi kacéran, egy vékony gyöngysor volt a derekán. A postás nem jött, csak csodálkozva állott. Erre kiküldték a hat kövér porontyot, hogy gyermeki táncukkal és ártatlan szemükkel hódítsák meg a postást. A kicsik kimentek, s hogy bizalmát elnyerjék, mind pucéran, de postásfövegben — épp hat darab volt — vették körül. Vígan bomoltak, ropták, szalutáltak, de hiába, a postás nem állott kötélnek, sőt fölordított, és futva elrohant. A bakongók most aztán megtanulták, hogy egy komisszárius micsoda nagyúr! A lelkét kiadta, úgy üvöltött velük, az asztalt verve, papírral hadonászott, valami nagy bánat téphette a szívét. Egészen berekedt a nagy ordítozásban, meg is szánták szegény fiút és Bandojuma méltóságteljes arccal felajánlotta Mimbit, hogy vigasztalja meg. De annak nem kellett, megrázta Bandojumát, és úgy ellökte Mimbit, hogy megcsörrent rajt a gyöngy; érthetetlen ember, vajon mit akar hát? S ez a sok rendőr mér lökdösődik itt? Bandojuma végül megsokallta, és előrelépett. "Uruguru" — mondotta keményen, keményen, de nem barátságtalanul. Ami sok az sok! Mit lökdösődik itten? Van olyan úr ő is, mint a franciák! — De aztán hirtelen összeesett, és hordágyon elvitték a fogdmegek. "íme, a bűnösök — így szónokolt a védő —, jól nézzék meg őket, esküdt uraim! De hát mi a bűnük? Az, hogy embert ettek? Bulikokóban ez a szokás. S ha önök közül bárki egy országba vetődik, hol bűnnek számít a disznóevés, s nem bírva a nyelvet, éhségtől gyötörve, nem kívánna meg egy sertéskarajt? Ki mondja azt, hogy nem? Álljon fel az, hadd halljam! Senki, ugye? És ki mondja meg, mi a különbség egy postás és egy jó karaj között? A végső fokon — s mi a jog, ha nem a lényeg? —, a végső fokon a kettő ugyanaz! Emberevők, szólt a vád undorral; mindenevők, azt felelem én! Bandojuma atyja még csak embert evett, csemegének egy kövér hittérítőt: ezek itt, szegények, már nem válogatnak, megesznek mindent, ami jön, ami van. Szálljanak magukba, esküdt uraim, a latin jogrend őrzői önök; nyolcezer postása van a P.T.T.-nek, s kérdem, mi több: az a hat postás vagy a köztársaság becsülete?" A korzikai védő meghajolt, a bakongók felálltak, és kiáltották: "Vive la France!" Az esküdtek zokogtak, és felmentették őket, s pénzt adtak össze, hogy ne nyomorogjanak. De a bakongók divatba jöttek, jól éltek Párizsban, nem mentek haza. Mimbi hamarosan színpadra lépett, két fiú portás lett a Plaza szállodában; Ua-Ua kocsmát nyitott a Rue du Helderben "A kannibálhoz", és jól keresett vele, Bandojuma föllépett képviselőnek, Mimbi filmre ment, és villában lakott. Szétszóródtak, és csöndben éldegéltek, egyik se vetődött közülük haza, nem is gondoltak szép Bulikokóra, sem a Jullalai zuhatagokra. Csak ha néhanap postást láttak, mint az a legelső, olyan húsosat: "Mabungo" — mondták olyankor magukban, és az ínyükön összefolyt a nyál. > Krausz Tivadar rock ’n’ roll ácsi romák ne muzsikáljatok mind felépültek a romok nem ezen sem emezen amazon az amazonon a níluson a stíluson se múlik hogy mikor jön az áradás fékezhetetlenül élnék csak veled ha élhetnékem volna fokozhatatlanul szeretnélek szeretni ha tudnék még huszonhárom harminc még alszom fél órácskát és kísértésbe viszem haláltáncba katát ugorj be géből basszusba a kísértetek szagtalanok szeresd meg a vadak szagát megszakad a legény szakad a gát kezdetben volt a szó de megszegte magát utolsó vacsora ez volt az utolsó vacsorád mosolyogsz árulód vicsorán gondolkozz de bután kiskatekizmus glória kataklizmák után mennyei kategória megérte mindegy mennyiért na igyuk el azt a bért evezz be nevezhetetlen káprázatok fénytavába páradús dallamok közé áll a bál javában nem érted hogy miért de szereted a vért vétlen vagy de ez véletlen öt perc múlva tizenkettő mit is mondhatsz izé tetőzik az idő ■ véded a becstelen mundért de jön még kutyára tündér kong az üres kondér az ebek marakszanak koncért véget ért a koncert a számlát fizetek pincér _______________________________✓ A HÉT 17