A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-04-04 / 14. szám

Megint gyilkolt a börtönköltő? A megtért bűnöző, Jack Unterweger balladája Inkább öngyilkos leszek, minthogy le­tartóztassanak — üzente milliónyi té­vénézőnek a több napon át világszerte körözött Jack Unterweger, hót osztrák prostituált feltételezett gyilkosa. A 42 éves férfi akkor telefonált be az osztrák televízióba, amikor éppen a róla készí­tett összefoglalót láthatták a nézők. A telefonhívás után egy héttel az FBI nyomozói fogták el Miamiban, ahonnan hamarosan hazaszállítják. Ausztriát nem egyszerűen a gyilkos­ságsorozat gyanúsítottja utáni hajsza tartotta lázban, hanem az a kérdés, hogy kígyót melengettek-e a keblükön, jóhiszeműen bocsátottak-e meg, amikor nem is lett volna szabad. Unterweger ugyanis a megtérés szimbóluma Auszt­riában. A kölyökarcú Unterwegert 25 éves korában ítélték életfogytiglani börtön­büntetésre egy 18 éves prostituált megfojtásáért. Addigra már 12 kisebb ítélet volt a fiú mögött, s a rettenetes családi háttér. Prostituált anya, sosem látott amerikai apa, aki katonai szolgá­latot töltött Ausztriában, alkoholista nagyapa, és az utca. Ponyvaregénybe illő környezet. Unterweger a bíróság előtt azzal védekezett, hogy amikor összeszólal­kozott a lánnyal, s elöntötte őt a düh, már nem is rá, hanem anyjára haragu­dott, őt látta maga előtt. A gyilkosságot azonban rendkívül brutálisan hajtotta végre, így mentőkörülmóny szóba sem jöhetett. Az életfogytiglanos a börtönben be­fejezte alig-alig elkezdett iskoláit, láza­san olvasott, s írni kezdett. Arról az alvilági környezetről, amelyben élt, s a börtönről, fakó, szívszorítóan realista stílusban. Az első regényt a második, a harmadik követte, kirobbanó sikerrel. A szokatlan életpálya fölkeltette az osztrák értelmiség figyelmét Unterwe­ger iránt. Fölkarolták a jobb sorsra érdemes foglyot. Nagy lármát csaptak, amikor az igazságügyminiszter nem engedte meg neki, hogy egy író-olvasó találkozó kedvéért elhagyja a börtönt. Aztán még hangosabb lett a zaj körülötte, állítólag még a kancellár is közbenjárt az érdekében, s 1990 nyarán Unterweger kiszabadult. írásaival keresett pénzéből elegáns lakást vett, úgy váltogatta az autóit, mint más a fehérneműit (most derítették ki, hogy nincs jogosítványa), csak a rendszám maradt változatlan: Jack 1. A társadalom aljáról a csúcsra emel­kedett; híres művészek, a felső tízezer tagjai fogadták őt barátságukba. 1990 őszén, alig egy-kót hónappal a börtönlírikus szabadulása után prosti­tuáltakat kezdtek gyilkolni Ausztriában. A múlt év közepéig azonos módszerrel hót nőt fojtottak meg. Unterweger mindig a gyilkosságok közelében volt, néha be is vitte a rendőrség, hollétét azonban minden esetben tudta igazolni. Ám most, január végén, az egyik grazi gyilkosság részletei után nyomozva Unterweger egyik alibije összeomlott. A rendőrség meggondolatlanul fecse­gett, a börtönköltő egy újságból időben értesült, hogy elfogató parancsot adnak ki ellene. Azonnal felhívta a Kurier szerkesztőségét, s közölte, nincs most olyan idegállapotban, hogy elviselje a rendőrségi kihallgatásokat. Aztán nyo­ma veszett, egy 18 éves bécsi lánnyal. Mint kiderült mindvégig az Egyesült Államokban tartózkodott. A nyolcszoros gyilkossággal gyanú­sított író elfogásának tegnapi hírére még a belügyminiszter is megkönnyebbülten reagált. Unterweger hamarosan osztrák bíróság elé állt. A tárgyalás háromesé­lyes: az osztrák közvélemény legna­gyobb megnyugvására ártatlannak bi­zonyul az író, vagy beváltja televíziós ígéretét, esetleg ismét jelentős művek­kel gazdagítja a börtönirodalmat. Derűs perceH Díszvacsorán vett részt Liszt Ferenc, s a vacsorát követő ünnepi hangulatban a meghívottaknak bemutatkozott egy ifjú zeneszerző, saját szerzeményével szórakoztatta a hölgyeket és urakat. A háziasszony észrevette, hogy Liszt nem figyel az ifjú szerzeményére. — Ismeri már ezt a prelűdöt, kedves Mester? — kérdezte kíváncsian a ház úrnője. — Hogyne. Talán négy esztendeje annak, amikor első ízben hallottam — villant át Uszt arcán a mosoly. Aztán hozzátette: — Igaz, hogy akkor még másé volt a szerzemény.. O O O A New York kávéházban az egyedül üldögélő Heltai Jenőhöz odacsapódott egy ismerőse, aki el akar dicsekedni az írónak, mennyire kedveli az irodal­mat. Nyomban sorolni kezdi, milyen folyóiratokra fizet elő. — Hát kérlek, járatom A Hét hetilapot, az Új Időket, a Nyugatot... Heltai közbevágott, mert nem hitte egy szavát sem: — Tudom én, mit járatsz te... A szádat. O O O Munkácsy Mihály, amikor Párizsban ólt, mindig segítette a francia fővárosba kikerülő magyar művészeket. Rippl-Ró­­nai is gyakran megfordult a nagy magyar festőnél. Egy alkalommal Rippl elnózegette Munkácsy "Zálogház" című festményének egyik női alakját. Egy­szerre csak megjegyezte: — Mennyire föltűnőbb volna a kép, ha ezt a nőt kissé szebbre festette volna, Mester. — Azt meghiszem — felelte Mun­kácsy — viszont ha szebb volna, akkor nem a zálogházba járna. O O O Tersánszky Józsi Jenőnek egyszer útlevele ügyében kellett eljárnia. Na­gyon húzódozott tőle, mert tapasztalta, milyen áldatlan utánajárással kell az ilyesmit intézni. Végre mégis rászánta magát. Amikor bejutott az ügyintéző hivatalnokhoz, az nyomban születési adatai felől érdeklődött. Persze, nem ismerte az írót. Tersánszky minden kérdésre becsületesen válaszolt. Végül azt kérdezte az ügyintéző: — Van-e valami ismertető jele, ké­rem? — Van, van — bólogatott Tersánszky. — Akkor diktálja be. — Hiányzik a vakbelem. o o o A Petőfi Társaságban Tömörkény István székfoglalóját dús vacsorával ünnepelték meg. Szokás szerint szép felköszöntőt mondtak, amit Tömörkény végig sem hallgatott, felcihelődött és indult a vonathoz. Barátai kérlelték: — Ejnye, Pista, csak nem szógyení­­tesz meg bennünket. — Mennem kell, indul a vonatom. — De hiszem még fényes nappal van. Nyugodtan utazhatsz az estivel — szól rá Pósa Lajos. — Arra biz’ fel nem ülök én — feleli Tömörkény. — De hát miért? — hüledezik Pósa. — Csak azért — magyarázza huncut képpel Tömörkény —, mert a sötétben a masiniszta nem látja a síneket, aztán hátha elcselleng valamerre, ón meg hoppon maradok. O O O Az ostrom után Nagy Lajos vendég­ségben volt egyik barátjánál s bizony elég későre járt az idő, amikor útnak indult. — Ne indulj el ilyen későn — kérte a barátja. — Hiszen tudod milyen veszélyes most éjjel az utcákon járni­­kelni. Sok az útonálló. Maradj hát, mert attól félek, hogy útközben levetkőztetsz valakit. D. Gy. A HÉT 11

Next

/
Thumbnails
Contents