A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-28 / 13. szám

SZABADIDŐ

Chris Norman

Édes élet

— Ne egyél, drágám, annyi csokoládét! — mondta Dolly Greenaway az urának. Dolly dús keblű, csinos szőkeség, még nem töltötte be a harmincadik évét. Vonzó teremtés, szeme "bűnre" csábító. Mutatóujjával tréfásan megfenyegette az urát. — Doktor Strummer aggódik érted, de nagyon.

— Ne papolj annyit, Dolly— mondta Walter Greenaway, s közben még egy szelet csokoládét tömött a szájába. — A filmet nézem, nem látod?

Walter Greenaway alacsony termetű, kövér úriember. Belesüppedt a karosszékébe, és apró lábát az asztalkán helyezte el. A látvány persze nem bűvölte el Dollyt. Minden este ugyanaz a program. Csak akkor változott a napi műsor, amikor Walter meglátogatta barátait. A "harcostársak" ugyanis rendszeresen összejártak: Malcolm seriff és Hiltner, az egészségügyi felügyelő. Hajnalig verték a mocskos lapokat — pókereztek.

— Én nem akarok neked rosszat, Walter.

Persze ez nem volt igaz. Dolly nem aggódott Walter egészségéért. Meg akart szabadulni tőle, csak azt nem tudta, hogyan. Elhagyni? Nem stílusos. Tíz esztendeje él mellette, úgyszólván mindene megvan, s ennél gondtalanabb élet el sem képzelhető. Legyünk őszinték: Walter semmi pénzért sem egyezne bele a válásba. Valamiképp mégis meg lehet szabadulni őuraságától. Pfuj, milyen élvezettel csámcsog a disznó! Ez a csokoládé... érdekes... Nos, egy adag, egy picinyke adag sztrichnin... és vége.

Az angina pectoris még nem vette le a lábáról, de az orvos többször megmondta neki, hogy kímélő életet éljen, minden tekintetben legyen körültekintő, ám a szép szó nem sokat használt. Walter néhány napig tartotta magát az orvos utasításaihoz, betartotta a szigorú diétát, leadott gyorsan néhány kilogrammot, de aztán minden maradt a régiben. A seriff és az egészségügyi felügyelő nemegyszer figyelmeztette, hogy a barátjuk a vesztébe rohan. Az elhájasodás sietteti a halált — mondták.

Hirtelen halál, az ember csak lefordul a székről... Erre gondolt Dolly. Igen, ezen senki sem lepődne meg, senki sem gyanakodna valami másra, mondjuk: előre kitervelt gyilkosságra. Doktor Strummer szó nélkül megírja az orvosi bizonylatot. Waiter nagy

barátja volt a hamvasztásnak. Utána nem marad más a szeretett úriemberből, csak egy rakás hamu. A méreg nyomai eltűnnek. Dolly terve pofonegyszerű. Egyszerűségében nagyszerű, ahogy mondani szokás.

— Megyek aludni — közölte Dolly az urával, és megcsókolta a homlokát. Egy szem csokit pajkosan elcsent a tálcáról.

— A western után meghallgatom a híreket, drágám — Walter egy pillanatra sem vette le a szemét a képernyőről.

Dolly valóban szép nő. Szép bestia. Tíz esztendővel ezelőtt Colorado Springsben szépség király nő-versenyt nyert. Ekkor találkozott Walterral. Hát azt éppen nem mondhatjuk, hogy szerelem volt az első látásra. Walter dúsgazdag volt, és ajándékaival elhalmozta Dollyt, aki azonnal beadta a derekát. Igent mondott. Néhány évvel az esküvő után találkozott Ed Strummerral, a rokonszenves orvossal, akivel rendszerint olyankor találkozott, amikor Waltert a pókerparti lekötötte. Mindez azonban kevés volt a boldogsághoz, Dolly egyre gyakrabban szeretett volna találkozni a kedvesével, ám ez nem volt olyan egyszerű.

Leült az asztalkához, majd alaposan szemügyre vette a diónagyságú csokoládét, amelyet likőrrel töltöttek meg. Ez a csokoládé okozza majd Walter halálát, döntötte el magában. Az alkohol valamelyest semlegesíti a

sztrichnin elviselhetetlen ízét, s mivel Walter gondolkodás nélkül tömi magába az édességet, a haláltusa nem lesz hosszú — a méreg gyorsan megteszi a hatását. A patkánymérget a garázsban őrizték. Néhány szemet abból a méregből porrá zúzunk, és beleszórjuk a csokoládéba. Dolly meggyújtotta a gyertyát. A lángjánál meg melegítette a tű hegyét, s aztán óvatosan leválasztotta a csokoládé alsó lapját. O.K. Dolly elégedett volt a művelettel. Erről nem szólhat senkinek sem. Doktor Strummer úriember, előzékeny szerető, de rendkívül lelkiismeretes orvosnak ismerték, aki nem bocsátkozik kalandokba. Ezzel Dolly nem sokat törődött. A saját szakállára dolgozott.

Tehát Walter a televíziót nézi. Asztalra rakott lábbal. Dolly óvatosan elhelyezte a mérgezett csokoládét a dobozba, a többi mellé.

— Uh! Ez a csoki rossz. Hol vetted?

— Hol? Hol? Ahol a többit, drágám.

Waltert nem is érdekelte a válasz.

Gyorsan bekapott még néhány szemet, hogy eltüntesse szájából a rossz ízt, s tovább gyönyörködött a westernben.

— Megfőzöm a teát — mondta Dolly. Milyen egyszerűen és milyen nyugodtan bonyolította le azt, amit eltervezett magában. Az ajtóban még megkérdezte:

— Egy teát, drágám?

Walter szórakozottan válaszolt.

— Tudod, hogy utálom a teát, szívem.

Dolly előszedte a csészét, szorgosan munkához látott. Azt mondja majd, hogy a halál pillanatában a konyhában tartózkodott. Nem sejthette, hogy az urával szívroham végez, hogy megütheti a guta.

— Dolly! Dolly!

Mrs. Greenaway megdermedt. Nem mert megmozdulni, de aztán mégis átrohant a szalonba. Walter nehezen lélegzett.

— A szíved, drágám? Várj, várj... azonnal telefonálok az orvosnak... várj, lefektetlek a díványra...

Dolly a telefonhoz lépett, majd tárcsázott.

— Halló... halló... doktor Strummer? Gyorsan, Walter hirtelen rosszul lett!

Ezután megsimogatta Walter homlokát.

— Csak egy perc türelem, drágám. Az orvos azonnal megérkezik és megvizsgál.

Walter arca hamuszürkévé vált. Dolly a konyhába rohant. A látvány mégis megrázta, ez már a halál görcse. Nem követett el hibát, ezt biztosra vette. Hamarosan visszanyerte a lélekjelenlétét, és visszasétált a szalonba. Walter halott volt. Dolly körülnézett a szobában, és most már valóban felhívta az orvost.

30 A HÉT