A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-28 / 13. szám
SZABADIDŐ A szobában a sztrichnin szaga... Ha ezt az orvos, Ed Strummer megérzi? Ha megtudja, hogy... Ó igen, a nitropirulák! Walter mindig magánál tartotta őket. Két golyócskát gyorsan beledugott Walter szájába. Ebben a pillanatban megcsörrent a csengő. Dolly mindent elmondott. — Egész este nehezen szedte a levegőt... bevette a pirulákat és... Micsoda csapás ez számomra, Ed. Habár... most már egymásé lehetünk, nem kell bujkálnunk többé, drágám. Minden a terv szerint történt. Másnap megérkeztek a temetkezővállalat emberei, akik arra kérték Dollyt, hogy hagyja el a szobát.- Dolly megjátszotta a szenvedő özvegyet, és a teraszra sietett, ahol az orvos tartózkodott. Doktor Strummer a kertre nézett. — Megérkeztek. A seriff és az egészségügyi felügyelő. Cilinderrel és sötét öltönyben... Őszinte részvét Dolly Greenawaynek. Siess, beszélj velük, az urad barátai voltak. Dolly az ajtó felé indult. Az egészségügyi felügyelő mélyen meghajolt, mondtak egymásnak néhány banális szót, s aztán átnyújtottak az özvegynek egy írást. Az egészségügyi felügyelő megjegyezte: — Mrs. Greenaway, ezt a munkát hagyják abba... ezeket az előkészületeket. Ugyanis nem lesz hamvasztás. Walter írásban és tanúk előtt úgy végrendelkezett, hogy holttestét az akadémiának ajándékozta. Az orvos az utolsó pillanatban elkapta az összecsukló Dollyt. — Szegényke... Vajon mitől lett rosszul? Arcok félhomi Hyban Feró bácsi Arra az utolsó esztendőre, amelyet régi zabosi házunkban töltöttünk, nem szívesen emlékszem vissza: akkor tűnt el a biciklim, lopták el egyszerre mindkét gázpalackunkat, gyanús körülmények között elpusztult Sátán kutyánk és legutolsó névtelen fekete macskánk, alighanem megmérgezték őket, ám ezt nem merem határozottan állítani. Annak idején sem csináltam nagy ügyet a fenti esetekből, legfeljebb egy kicsit szomorkodtam, bánkódtam a macska meg a kutya miatt, s kissé mérges voltam, hogy ottlakásunk maradék idejében gyalog kell üzletbe járnom, s hogy új gázpalackot kell kölcsönöznöm a gázmüvektől. Most sem hoznám fel a dolgot, ha tegnap nem találkoztam volna Feróval, a fogatlan utcaseprővel, a hajdani zabosi futballistával és éjjeliőrrel. — Jó napot írógép úr — köszönt rám egy nagyot, s úgy vigyorgott fogatlan szájával, hogy egy pillanatra azt hittem tükörbe nézek, s mert két barátjával volt együtt, s mivel mindhárman alaposan eláztak már a közeli büfében, ahova én is igyekeztem, jókedvűen bemutatott a barátainak: — Ez ám a nagy írógép! — mutatott rám vigyorogva — ez minden éjjel megír egy könyvet, ugye hogy igazam van írógép úr?! Hú, hú, csak úgy kattog, csattog, zakatol, lángol az írógépe. Nem alszik ez egy percet sem egész éjjel... Csak ír meg ír, szünet nélkül, az egész utca megsiketül tőle, de meg is van az eredménye, marha sok lóvét keres, mindig tele van dohánnyal, látom most is meg akar bennünket hívni egy fiaskó sörre, esetleg egy féldeci borovicskára — ugye jól sejtem, írógép úr?...? — Jól sejti Ferkó szomszéd: meg akarnám hívni magukat több féldecire meg még több sörre, de hát sajnos tévedni tetszik: nagyon szegény most az eklézsia. Nem tudom magamnak futja-e egy sörre, így hát hiába akarom, nem tudom meghívni magukat. — Hallottátok — fordul a haverjaihoz —, azt mondja, hogy nincs pénze. De hát akkor minek írja azt a marha sok könyvet, gépíró úr? Széttárja a karját, égnek emeli fogatlan száját, s nagyot ordít a most kelő esthajnalcsillag felé: — írógép úr! Láttatok már ilyen írógépurat csillagok? Ezután nagyot legyint egyszerre mind a két kezével, s folytatja útját gyorsan, alig imbolygó léptekkel hazafelé. Haverjai morogva követik. Én is folytatom utam, azaz folytatnám, de hirtelen megtorpanok: Nicsak, honnan tudja ez a Feró, hogy én zabosi éjszakáim egy részét gépírással töltöttem? Hiszen kis dolgozószobám ablaka nem az utcára nézett, sőt, elég messzire esett az utcától, tehát onnan egyáltalán nem láthatott engem, ahhoz hogy láthasson, be kellett mennie a kapun, meg kellett tennie 15 métert, hogy megleshessen, és ha már ilyen jól tudja mit csináltam, hát akkor bizony meg is lesett, mégpedig nem is egyszer. Tehát tíz év után végre kigyúl az agyamban a villanykörte: látom Feró futballista utcaseprőt és éjjeliőrt, amint belopakodik az udvaromra; a kapu sosincs zárva, nem zártuk soha, mert nem akartam elhinni, hogy itt tolvajok is élnek, később meg már úgy berozsdásodott, hogy a zárat nem lehetett bezárni, tehát látom őt, amint belopakodik; de az első alkalommal kereket oldott, mert Sátán veszettül ugatni kezdett. Másnap vagy harmadnap azután valamivel megmérgezte a kutyát. A méregből nyilván névtelen fekete macskámnak is jutott. Ezután már gyerekjáték volt elrabolni öreg biciklimet és a propánbután gázpalackokat. S közben meg-megállt az ablakom alatt, s figyelte, "működésemet". Kár, hogy nem tudtam: nézőm is van. Ha tudom, akkor talán többet, s főleg jobbat írok. A hiúság néha feldobja az embert. Mert nem igaz, hogy lángolt az az írógép. Még csak nem is füstölt. ZS. NAGY LAJOS Nagy Zoltán rajza A HÉT 31
