A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-21 / 12. szám
LÁTOGATÓBAN A mérnöH, aki fát farag "AZT CSINÁLOM, AMIT SZERETEK, AMI MEGNYUGTAT" KOOS ISTVÁN harmincnyolc éves gépészmérnök. Jelenleg a rimaszombati Nehézgépipari Vállalatnál dolgozik hetente három napot. A hét másik két munkanapján mint magánvállalkozó üzleteket közvetít hazai és külföldi cégek között. Nős, két gyermek édesapja. Hetente háromszor jár teniszezni, s maradék idejét festészettel és fafaragással tölti. Évente négy-öt kiállításon vesz részt műveivel. A közelmúltban a rimaszombati múzeumban volt egy önálló bemutatkozása. — Gyermekkoromban nagyon szerettem sportolni, főleg a foci állt közel a szívemhez. Aztán egy sajnálatos baleset közben megsérült a lábam, aminek következtében kénytelen voltam lemondani a legnagyobb szenvedélyemről. Huszonhét éves voltam akkor. Egyszeriben több lett a szabadidőm. Először csak rajzolgatni kezdtem, majd festeni, végül pedig különböző figurákat kezdtem faragni fából. Szerencsémre, itt Rimaszombatban eléggé megőrződött az a hagyomány, amelyet a hatvanas években működő Müvészetked velők Köre kezdett el. Miszerint évente egyszer kiállítást rendeznek a helyi múzeumban a városban vagy a járásban élő amatőr művészek munkáiból, így került sor az első kiállításomra. Ennek már tizenvalahány éve. Azóta évente több kiállításon is szerepelnek a munkáim. Az utóbbi hat évben rendszeresen megszervezzük a nyári képzőművészeti tábort, amelyen természetesen én is részt veszek. — A pszichológusok szerint az ember életében döntő hatású a gyermekkor. Ön hogyan emlékezik vissza élete első szakára ? — Rimajánosiban, egy kis faluban telt el életem első huszonhét éve. Nagyon sokat adott nekem az a környezet. A Rima folyó, amely a falusi gyerekeknek mindent jelentett, a préritől kezdve egészen a Himalája csúcsáig. Emlékszem, komoly csatározásokat vívtunk a falu felső részében lakó gyerekek és az alsó részben lakók között. Mi magunk csináltunk parittyákat, íjakat. Akkor minden gyerek saját magának faragta fából a játékai nagy részét. Télen, ha kellett, szánkót készítettünk, nyáron fakerekü biciklit. A szüléinktől is azt láttuk, ha valami elromlik, ők maguk próbálják megjavítani. Innen származik a fafaragások, a képek iránti vonzalmam. Nagyon szomorúnak tartom, hogy a mai gyerekek többsége még a biciklijén keletkezett defektet sem tudja megjavítani. — Most Rimaszombatban él egy háromszobás panellakásban. A családi ház, a mesés környezet után hogyan érzi magát a lakótelepen? — Szerencsére, Rimaszombat nem egy lélektelen nagyváros. A szülőfalum is közel van, elég gyakran látogatok haza. A lakásban jól érzem magam. Általában itt vagy a ház pincéjében dolgozom. — Honnan szerzi az alapanyagot a munkáihoz? — Valamikor én magam is jártam fát vágni. Mostanában pedig a szülőfalumból szólnak az ismerősök, ha favágás van, onnan szoktam hozni egy-két méteres darabokat. — Az Ön kiállításain sokan kifogásolják, hogy minden darab más stílust képvisel. — Ez így van. Én mindig azt csinálom, amit szeretek, ami megnyugtat, s aminek értelmét látom. Nálam a stílust mindig a hangulatom határozza meg. KAMONCZA MÁRTA Fotó: Gyökeres György és Molnár Miklós A HÉT 15
