A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-21 / 12. szám

A katonásdi nagyon drága dolog

(Beszélgetés Pick Róbert ezredessel)

INTERJÚ

A Liberális Klub vendégeként nemrégiben Mosonmagyaróvárott járt Pick Róbert, aki a Magyar Köztársaság elnöke katonai irodájának vezetője, főhadsegéd. Az ezredes urat a magyar katonapolitikáról faggattuk, s arról, hogy szerinte hogyan jutott idáig a világ.

— Be kell vallanunk, hogy nagyon bonyolult helyzetbe jutottunk — mondta. Még a hetvenes éveknél kell kezdenem. Addig a Szovjetunió folyamatosan fegyverkezett, de közben elnézett egy ipari forradalmat. S mire a nyolcvanas évekbe jutott, végképp eldőlt, hogy lemaradt. Az Egyesült Államok a hetvenes években semmilyen új eszközt nem fejlesztett ki, inkább a kommunikáció, a technológia fejlesztésével foglalkozott. A nyolcvanas években indítottak be az amerikaiak új programokat, s ezeket a Szovjetunió már nem tudta követni. Nem volt hát más út, mint a rendszert "liberalizálni". S ez a gondolat juttatta Gorbacsovot hatalomra, s neki elsősorban az volt a feladata, hogy "átmentse" a Szovjetuniót. A folyamat tehát Moszkvából indult. Úgy gondolták, hogy egy kis demokratizálódás, egy kicsivel több szabadságjog árán megmarad az egység. De a falak szép lassan leomlottak, s Magyarország volt a minta. Ez szerintem tehát egy központi vezérléssel működő dolog volt.

— Európa keleti felének széthullásával párhuzamosan fölerősödött az európai egységesülési folyamat is.

— Valóban elég gyors az európai integráció. Ha fölteszem magamban azt a kérdést, hogy az Egyesült Államoknak egy ilyen recessziós helyzetben érdeke-e, hogy a gyors európai integráció létrehozzon egy komoly gazdasági és katonai vetólytársat, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Mert a politikát az érdekek mozgatják. Ezt a folyamatot úgy lehet lassítani, ha a kelet-európai térségben fölfordulás keletkezik. Ha ugyanis itt konfliktus robban ki két ország között, az a szimpatizánsaikra is ki fog hatni a centrumban. Egy ilyen helyzetben az Egyesült Államoknak az a dolga, hogy ne csináljon semmit. Az európai közösség országai meg egymástól nem tudnak semmit csinálni. Erre jó példa Jugoszlávia. A jugoszláv válság egyébként is egyféle állatorvosi ló; mert kéthetente változott az Egyesült Államok, illetve a nyugat-európai országok álláspontja arról, hogy legyen-e egységes Jugoszlávia vagy sem. Én azt hiszem, hogy ez a konfliktus már megoldódott, mégpedig úgy, ahogyan a szerbek gondolták. Most már csak politikai elszigeteltségüket kell feloldani. Mert katonailag kijutottak azokra a terepszakaszokra, amelyek nagy Szerbia kontúrjait jelentik. Nem lehetett igazán kezelni ezt a probľómát. Mi, akik szerettük volna, nem tudtuk megtenni, mert erőtlenek vagyunk hozzá. Akinek meg módjában állt, azok nem akarták. Gyakorlatilag tehát más politikai érdekek érvényesülésének az eszközévé vált ez a térség.

— Az igazi probléma a Szovjetunió, illetve utódállamai!

— Egy éve azt tartottam a legroszszabb lehetőségnek, ha széthullik a Szovjetunió. Mert a helyén nem lesz "lyuk", ott továbbra is emberek fognak élni. S amikor széthullik egy rendszer, fellazul a fegyelem, akkor különösen nagy veszélyt jelent az atomeszközök sorsa. Nagyon rossz lenne, ha ezek "vándorútra" kelnének. Alakulhat úgy is a helyzet, hogy leválnak az iszlám köztársaságok, s létrejön Irán központjával egy siíta, fundamentalista birodalom Algériától Tádzsikisztánig. S szépen lecsordogálhatnak az atomeszközök. Megvan a veszély, hogy egy agresszív, szent háborúra készülő muszlim birodalom jön létre. Én ezt látómba jövő legnagyobb fenyegetésének. És ebben a helyzetben ól Magyarország a saját bajaival és a saját szomszédaival.

— Hogyan ítéli meg szomszédainkkal a kapcsolatainkat?

— Ausztriával nincs sok gondunk. A Cseh- és Szlovák Szövetségi Köztársaság jövője viszont nem közömbös a számunkra. Ha a csehek és a szlovákok elszakadnak, akkor Csehország integrálódása Európába nem probléma. Ez egy német kultúrával átitatott terület, könnyen föl tudja szívni a Nyugat. Ha a szlovákok elszakadnak, akkor van egy egybefüggő dárdahegy az európai testben. S a kérdés az, hogy ennek a dárdának ki fogja a nyelét. A németek-e, vagy az oroszok? A különválás elszakítaná Magyarországot Lengyelországtól és Csehországtól. S jön az összes olyan probléma, hogy C változat, D változat, s hogy merre folyjon a Duna. S ott a Felvidéken az összefüggő magyarság. Ott tartunk, mint a múlt században. Akkor megindult ebben a térségben a nemzetté válás folyamata. Ennek a folyamatnak alapkérdése az, hogy ki tartozik a nemzethez, ki van belül és ki van kívül. A mai politika is egy kicsit ilyen. Nem azt mondom meg, hogy ki a barátom, hanem, hogy ki az ellenségem. Ez a folyamat aztán elakadt Trianonnál. Mert jött egy nagybácsi, aki megmondta, hogy te bent vagy, te meg kint. És összerakta őket, meghatározta, hogy kiknek kell együtt élni. így keletkezett Jugoszlávia is. Amikor aztán az egész fölrobbant, darabokra szakadt, minden folytatódott

ott, ahol a múlt században elakadt. Ha a fenti metaforánál maradok, és szorosabbra akarom fonni a bentlévők kapcsolatát, akkor közösen jobban kell szidnunk azokat, akik kintmaradtak. Mivel nagy tömegben élnek a magyarok a Felvidéken, erélyesen kell velük szemben föllépni. Nem ugyanaz a helyzet Romániában, ahol egy magyar falu mellett egy román ól. A határon túli magyarság életében bármilyen feszültség keletkezik, az belpolitikai problémát jelent Magyarországon belül is.

— Beszélne a magyar katonai doktrínáról?

— Sajnos a politika még nem határozta meg a magyar honvédség célját. Csak olyan általánosságban, hogy körkörös védelemre kell berendezkednünk. Ennek persze van egy olyan aspektusa, hogy Magyarország nem akar senkit sem megtámadni. De azért ennél kicsit több kell, ki kell jelölni végre a honvédelmi alapelveket. Ez egy mondat is lehetne akár, s így is szólhatna: nem akarok senkit megtámadni, viszont az országot meg akarom védeni. A katonásdi nagyon drága dolog, s ha azt kell mérlegelni, hogy egy ilyen viszonylag békés helyzetben mennyit kell fordítani a katonaságra, akkor inkább azt mondom, fordítsunk többet a gazdaságra, a szociális háló kiépítésére.

Sajnos nem tudunk bekúszni a NATO védőernyője alá. Részint nekik ez így olcsóbb. Jók vagyunk tamponországnak, szigetelünk. A menekültáradattal szemben mi lehetünk a fésű, a szűrőország. Hogy sikerüljön mégis a védőernyő alá kerülni, ahhoz azt kellene elérni, hogy egy kritikus tömeg fölé nőjön a befektetett tőke. Azért aztán majd érdemes lesz aggódni. Ez az egy út van.

A magyar honvédség nemzeti intézmény, s nem politikai. A honvédség pártsemleges. Á politikai célokat meghatározza a kormány, s ezeket a nemzeti intézmény teljesíti. Ha holnap egy másik kormány jön, és új célokat határoz meg, a honvédségnek e más célokat is teljesíteni kell.

Azt hiszem az lenne az igazi siker, ha az Egyesült Államok elhiszi, hogy az európai integráció így is, úgy is létrejön, s nem jó dolog, ha kimarad belőle. Bent kellene maradnia az európai folyamatokban, a szállításban, a tőkebefektetésben. S akkor nem lenne később riválisa az egységes Európa. S mi ennek az egységes Európának kell, hogy részesei legyünk.

BORÖNDI LAJOS (Mosonmagyaróvár)

A HÉT 11