A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-21 / 12. szám

C SEM ART-SIRATÓ

A Csemadok Országos Választmánya 1990 tavaszán — az akkori törvények ezt még lehetővé tették számára — egy vállalatot alapított, amelynek az lett volna a feladata, hogy megszervezze a csehszlovákiai magyar és külföldi előadók, együttesek hazai és külföldi koncertjeit, fellépéseit, felkarolja a csehszlovákiai magyar és magyarországi lapok, folyóiratok és könyvek csehszlovákiai terjesztését, kiállításokat rendezzen a csehszlovákiai magyar képzőművészek és népi iparművészek alkotásaiból, és amennyiben igény mutatkozna rá, közreműködjön az értékesítésükben. Ez a sokrétű kulturális missziót felvállaló cég Csemart néven vált ismertté nemcsak a csehszlovákiai magyarok körében, hanem a határokon túl is. A Csemadok OV két dolgot várt el a Csemarttól: profi szervező munkát és anyagi hasznot. Az induláskor 300 ezer korona alaptőkével szállt be a vállalkozásba, lehetővé tette, hogy a Csemart a Csemadok már meglevő struktúrájára (alapszervezetek, járási titkárságok stb.) épülhessen fel, az új cég első alkalmazottai is zömében a Csemadok apparátusának a munkatársai lettek, s a Csemart igazgatójává Gyurcsis Imrét, a Csemadok gazdasági osztályának vezetőjét nevezték ki, aki 1990. december 31-ig mind a két feladatot ellátta, majd ezt követően lemondott osztályvezetői beosztásáról, és csak az igazgatói munkakörét tartotta meg. Sajnos az Ígéretesen induló vállalat mára igen nehéz helyzetbe került, különböző pletykák és mendemondák kaptak lábra, ezért is határoztam el, hogy a legilletékesebbeknél érdeklődöm: Gyurcsis Imrénél — akit a Csemadok OV Vezetősége pillanatnyilag felfüggesztett igazgatói funkciójából — és Mozgay Béla külkereskedelmi igazgatóhelyettesnél, mondják el hogy’ áll a Csemart szénája.

INTERJÚ

— Nem titok: a Csemadok OV Vezetősége és a Csemart vezetői között megromlott a kapcsolat. A Csemadok OV elégedetlen a Csemart gazdasági eredményeivel, és amiatt aggódik, hogy a cég adósságai, illetve veszteségei magát a Csemadok OV-t is nehéz helyzetbe sodorhatják. Úgy tűnik, a Csemadok és a Csemart közötti információcsere sem volt kellőképp biztosítva... Gyurcsis Imre: A Csemadok vezetése nem érezte át igazán a Csemart fontosságát, jövőbeni lehetőségeit. Leragadt a napi problémáknál, azt várta, hogy a Csemart majd azonnal szállítja

Gyurcsis Imre

a milliókat. Nem látta be, hogy ehhez előbb meg kell alapozni a vállalatot. Sajnos ez az alapozás a legkedvezőtlenebb gazdasági helyzetben és környezetben indult be. Eleinte úgy látszott, hogy a magyarországi előadók koncertjei és fellépései iránt van igény. Korábban évekig nem jöhettek hozzánk magyarországi művészek ilyen simán, ezért úgy határoztunk, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget. Kiderült azonban, hogy a sztárok nagyon drágán adták önmagukat, nem úgy jöttek hozzánk, mint a kultúra támogatói, hanem mint üzletfelek, akik gyakran még a magyarországi áraknál is többet kértek. Ilyen körülmények között a nyereségünk eleve minimális volt, ráadásul a konkurencia is jelentkezett, ezért léptünk egyet. Létrehoztuk a Csemart Galériát Komáromban, mert úgy éreztük, hogy fontos felkarolni a csehszlovákiai magyar képzőművészek tevékenységét. Rá kellett azonban döbbennünk, hogy az embereknek nincs pénzük a képzőművészeti alkotások megvásárlására. Ezzel párhuzamosan nekifogtunk a magyarországi lapok, folyóiratok és könyvek terjesztésének. Fokozatosan kiépítettünk egy lapterjesztő hálózatot is, amely ma már közel 100 embert foglalkoztat. Sajnos e téren is nehézségek támadtak, ui. 1991 januárjától jelentősen megemelkedtek a magyarországi lapárak, ezt tetézte a 22 százalékos forgalmi adó és a vám, a csehszlovákiai vásárlóközönség viszont a megdrágult újságokat már nem vette. Mivel olyan szerződésünk volt, amit teljesítenünk kellett, így fél év alatt félmilliós remittendánk (eladatlan újságkészlet — L.T. megj.) keletkezett, ami nehéz anyagi helyzetbe hozott minket.

— Véleményem szerint a Csemart

ott vétette el a dolgot, hogy mindig későn reagált a változásokra. Mi volt az, amivel megpróbálta ellensúlyozni a kudarcokat?

Mozgay Béla: 1991 januárjától elkezdtük külkereskedelmi tevékenységünk szervezését. Márciusban már birtokunkban volt a külkereskedelmi minisztérium engedélye, amely bármiféle áru kiviteli és behozatali jogát biztosítja számunkra. Először is nevet kellett szereznünk magunknak a világban. Fokozatosan kiépítettük kapcsolatainkat mind belföldön, mind pedig külföldön. Elmondhatom, ma már Tokiótól New Yorkig, Los Angelestől Brazíliáig, Dubaiig és Tel Avivig mindenütt hallottak rólunk.

— Mivel kereskedett a Csemart?

M.B.: Tajvanból nagyon olcsón hoztunk be autóriasztókat, ebből lett egy kis haszon. Tavaly nyáron jó üzletet csináltunk a transzformer játékokkal is. Sikerült azt is elérnünk, hogy nem előre kellett fizetnünk a szállítónak, hanem az értékesítés után, s ez már egyfajta bizalmat is tükröz. Az induláskor kapott 300 ezer korona bizony még egy embernek is kevés egy vállalkozás felfuttatásához, nemhogy egy vállalatnak, mégis ha megnézzük a Csemart eddigi tevékenységét, akkor azért látni kell az eredményeket is. Igaz, hogy vannak adósságaink, de az is tény, hogy a Csemartnak is sokan tartoznak. A múlt év végéig sikerült kivinnünk 140 ezer üveg alkoholt Magyarországra, behoztunk 2500 tonna takarmánykukoricát, amit Csehországban értékesítettünk. Ez elég jó nyereséget hozott. A karácsonyi piacra behoztunk 250 tonna petrezselyemgyökeret is. Bulgáriába mosóport szállítottunk, és onnan paradicsomot hoztunk be.

— Melyek voltak azok az ígéretesen induló, végül mégis kudarccal végződött transzakciók, amelyekről pletykák is keringenek. A szovjet cementüzletre és a raktáron maradt karlsbadi porcelánra gondolok...

M.B.: A cementüzletbe több fél kapcsolódott be. Egy amerikai cég szeretett volna cementet vásárolni a Szovjetunióban, mert részt akart venni az Öbölháború utáni újjáépítésben. Mi közvetítettünk a két fél között, és a szovjet cementgyárat összehoztuk a kassai magnezitüzemmel is, ahol a cementégető kemencék belső falához szükséges samott-téglát is gyártanak. Erre az ún. lovenittéglára a cementgyárnak lett volna szüksége. Három hónapi kemény munkával sikerült megszerveznünk az egész transzakciót, a cement már behajózva várta az indulást Ogyesszában, amikor is kiderült, hogy az a tunéziai bank, amely a pénzügyeket intézte, nem volt hajlandó folyósítani a pénzt, jobban mondva nem mutatta be az akkreditívet. Ezzel az egész üzletnek lőttek.

6 A HÉT