A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-14 / 11. szám
ÉGTÁJAK Kemény Simon élete és halála Elfelejtett írók, elfelejtett könyvek • Mennyi félbemaradt életmű s mennyi elfelejtett költő vár föltámadásra a magyar literatúrában! Az idő soha nem volt s nem is lesz könyörületes azokhoz a kisebb méretű alkotókhoz, akik olyan bőségesen termettek a magyar Parnasszuson. Kemény Simon neve hallatán sem támad különösebb emóció az olvasóban, ha netán előbukkan valahol egy verse vagy írása. Pedig a századforduló és századelő éveiben jócsengésű neve volt akár az újságolvasók, akár az irodalomkedvelők köreiben. Tolla, amíg írhatott, irányadó volt. Az emberek kedvelték, kívánták, s ő is szívesen írt. Szívesen és míves fegyelemmel. Vezércikkek, tárcák, kritikák, versek és elbeszélések kerültek ki tolla alól, végső soron mégis költőnek tartotta magát, nem is akármilyennek. Kritikáiban nem ismerte a kompromisszumot. Az írók tartottak tőle, és adtak a szavára. Szülőhelyéről, Tassról a fővárosba kerülvén előbb dramaturgként igyekezett megkapaszkodni, majd Kiss József lapjában, az A Hétben, a Herczeg Ferenc fémjelezte Új Időkben és Osvát Nyugatjában munkálkodott. Később az Est-lapok alkalmazásában az Est szerkesztője lett, s nagy erkölcsi tekintélyt vívott ki magának. Az Esttől a zsidótörvények következtében kellett távoznia. Az újságtól való eltanácsolást nagyon megsínylette, hiszen kiszorult sajátos életeleméből, színes, sodró világából. Kemény Simonnak életében öt verses- és egy elbeszéléskötete jelent meg. Első verseskönyvét, a Lamentációkal 1909-ben jelentette meg. Ignotus írta a kötetről: "Valami izzásról van itt szó, valami izzás van itt a levegőben, mintha a hangulat homályából, aljáról, mögüle az a jáspistál izzana ki, melyben a Megváltó vére sugárzik, a szent grál. Áhitat — ez a Kemény Simon minden hangulatának legbelseje..." Hol sikeres, hol kevésbé felfigyeltető kötetek jelzik pályasíkját. Életében az utolsó, a Hétputtonyos 1937-ben lát napvilágot. Nevét szárnyra kapja a hír, írásait, verseit mind sűrűbben közlik a korabeli lapok, folyóiratok. Költészete elsősorban a pillanatnyi hangulatot, impressziót és festőiséget örökíti meg fölényesen és biztos vonalvezetéssel. Van ebben a költészetben a hűvös arisztokratizmusból, parnasszizmusból is egy jó adag. Ám itt is a színek ragyogásával, a drágakövek, kristálypoharak csillogásával, gyümölcsök zamatéval, pillangók szinpompájával kápráztatja el az olvasót: "Majd készítek egy vörös serleget: / Forró, zengő rubinból csiszolom, / Szemem eresze alatt lesz helye, / És kilenc éjjel csordultig sírom. / Vajszín kezed reszketve tartja majd, / Némán nyaldossák a kis kék erek. / És összenőtt szemöldököd alól / A két mély kút a serlegre mered. / Szívem rubinjából lesz a kehely... / S míg fájdalma vérgyöngyökben pereg, / Te mondasz egy őrült, szép áldomást / És fáradt, 16 A HÉT gazdag szádhoz emeled..." — írja Rubinserleg című versében. Benyomások, álmok, víziók, szerelmek váltják egymást költészetében, ám gyakran félrecsúszik a mondanivaló, s már csak a rutin lendíti előre a sorokat. Érzi ezt Kemény is, s keresi az új, egyszerűbb és életszagúbb kifejezési formát, az erősebb belső kohéziót. A népdalhoz menekül, a népi formakultúrához: "Boldogságot szüretelni, / Vidám kedvvel színig telni, / Milyen jó lesz ott nyaralni, / Épp csak meg kell érte halni" — mondja Kerted hol van? című poémájának záróstrófájában. Népdalra hangszerelt költeményei azonban felemásra sikerednek, a népdal hangulatába nem tud beilleszkedni. Bár későbbi köteteiben is kacérkodik a népi hangvétellel, csak ott talál magára, ahol elfeledkezik hamis illúzióiról. Pedig annyi jó kritikát írnak róla! Kosztolányi sem fukarkodik a dicsérettel: "Kemény Simon költői pályája a maga vonalában is egyéni: az utóbbi három évtized alatt mindöszsze néhány verssel biztosított magának maradandó helyet irodalmunkban, míg körötte sokan — a kitűnőek is — a kötetek dandárjával, valósággal fia-könyvtárakkal vívták a dicsőséget. Mindez természetesen csak külsőség. Idők múlásával a legnagyobb költők műveiből is pár költemény marad meg, a többi áthull a rostán, nem számít. Ő eleve elvégezte azt a selejtező munkát, amelyet másoknál az idő végez el. Csak a színe-javát tette közzé: a virágot mutatta avar és trágya nélkül. Termése tehát fölötte gazdag... Szavai olykor... színesen szeszélyesek, de megmunkáltak, csiszoltak is, akár az ékszerek. Ékszeres, dús művészet ez, főrangú művészet, klasszikus művészet, a tartózkodás előkelőségével. Mérték és érték itt karöltve jár..." Kemény Simon költőnek, újságírónak és dramaturgnak is elsőrangú. Gondolatai, szavai irányadóak. Jellemző törekvéseire, hogy szívesen segít a fiataloknak, támogatja a kezdő literátorokat. Rangot ad neki, hogy Karinthy így Irtok ti című kötetében Ady, Babits, Tóth Árpád és mások mellé Kemény Simont is besorolja. Kár, hogy társadalompolitikai szemlélete, világlátása — művészi fejlődése, képzettsége és műveltsége mögött marad, s így nem csoda, hogy Ady költészetének megítélésében a retrográd erőkhöz csatlakozik, s a meglehetősen konzervatív Magyar Figyelőben cikket ír Ady ellen. Pedig NAGY LÁSZLÓ ILLUSZTRÁCIÓJA
