A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-07 / 10. szám
HÍRES VADÁSZÍRÓK Mikszáth Kálmám cserjéi "A patak megint előkerült a falunál, s az innenső partján a megszáradt nádak fázékonyon zörögtek, míg szemben a nap vérvörös gömbje szemmel láthatóan csúszott az ég alján egyre lejjebb-lejjebb. “ (Mikszáth Kálmán) • Abban a világban, amelyikbe Mikszáth Kálmán beleszületett, a Kürtös-patak partján, a palócföldön serdülő ifjaknak természetes szórakozása volt a vadászat. Nem iskolában tanulták, hanem örökölték apáról fiúra, az élet rendje szerint. Nem csoda hát, hogy a nagy író még a népi hiedelmeket is ismerte a vadon élő állatokkal kapcsolatban. Mikszáth Kálmán (1847—1910), a "nagy palóc" szerette a jó vadasételeket is. Szívesen eljárt barátaival Gundel János éttermébe, az István Főherceg Szállóba, melynek konyhájára az Alföldről hozatták a foglyot és a túzokkakasokat. Erdélyből pisztrángot küldtek, és a nyitrai erdőségekből került ki a muflon. Szarvasért, őzért és vaddisznópecsenyéért nem kellett messzire menni, akadt akár a budai erdőségben is. De a túrót,... Liptóból szállították a túrósbödönöket. Ezek a századforduló évei, amikor az író fénykorát éli... De volt egy igen szomorú és rossz korszaka is "A jó palócok" megörökítőjének, ezek az 1875—77 közti évek voltak. Az irodalomtörténészek és az életrajzírók sem tudnak elszámolni ezzel a szűk két esztendővel. Egyesek szerint Rudnyánszky Gyula — a költő ésjó barát — birtokán húzódott meg Özdöge községben, a Nyitra völgyében, és a Cétényke folyó (a Nyitra mellékága) füzesekkel borított, kacskaringós partjain keresett megnyugvást, pihenést. Ott az írónak más dolga nem volt, mint augusztusban lesni a vadkacsákat, amelyekből volt bőven, télen hajtani a nyulat, holdvilágnál a ravaszdi róka szeme közé pörkölni és tavasszal várni az esőt nagy nyugalommal, szemlélni a ködbe foszló, néha kékiő, s a napfényben csillogó Zobor-hegy ormait. Innen hívták Szegedre, szinte üres kézzel érkezett, de a szegedi évekre mindig szívesen emlékezett. "Innen kezdve jól ment dolgom, írhattam kedvemre, senki se korlátozott, senki sem mondta: ezt szabad, ezt nem szabad írni, ez alapította meg szerencsémet. írtam, ami éppen jólesett, közben megszerettem a szegedieket, ők pedig engemet" Node, volt még egy-két döccenő, zökkenő a "nagy palóc" életében: válás, újranósülés, gyerekek öröme, Jánoska halála és sok-sok könyv, novellák, regények, elbeszélések. Szontágh Pál barátjától 1904- ben Horpácson birtokot vásárolt Tisztelői és barátai fákat, cserjéket küldtek horpácsi birtokára, a kúria kertjében szelíd szarvas legelészett. Azonban Mikszáth Kálmán vadászatbeli jártasságát utolsó nagy művében "A fekete város" című regényében érhetjük tetten. A vadászattal kezdődő dráma, amely Görgey Pál lefejeztetéséhez vezetett — jellemző példája annak, hogy a beteg író mennyire vigyázott és kerülte a pontatlanságot az aposztrofált vadászcselekmény, vadászat leírásánál. A sokak által már ismert idézetnek az "Újévi vadászat" címet adtuk, amely elkalauzol bennünket abba a világba, melyben sok volt a vad, tiszták a forrásvizek, de olykor kemények, kegyetlenek az emberek. MOTESÍKY ÁRPÁD Mikszáth Kálmán: Újévi vadászat Akik reggel felkeltek, vagy fel nem keltek, mert csak azok kelhettek fel, akik egyáltalán lefeküdtek, szép fehérre meszelt világot találtak a tegnapi kopott helyében, úgy látszik, egész éjszaka havazott és az úrirenden lévő, ha szerencsésen kikerülték, hogy az első "boldog újévet" kívánó asszony legyen, ha aztán meghallgatták délelőtt a Podolinczi tiszteletes úr prédikációját (ma igen szépen beszélt, meg kell adni), s megették délben a szokásos sült malacot, lehetetlen, ha vadászemberek voltak, hogy már csak a komóció kedvéért is ki ne csábítsa őket puskájukkal a határba a vadakat hirtelen beállott hátrányos helyzete. Különösen a nyulakon esik ilyenkor nagy sérelem, sőt, határozott jogtalanság. Nekik a gondviselés olyan színű szőrt adott, mint a föld színe, hogy hozzálapulva, úgyszólván láthatatlanok legyenek. Ez az úgynevezett mimikri. A nyulak védelmére tett isteni rendelkezés. S íme, hogy játsza ki a természet? Nem veheti el tőlük a bundácskájuk szürke színét, hanem a földet öltözteti át hófehér ruhába. S a szegény nyúl ki van ezzel szolgáltatva céltáblának messziről. Hát járja ez? Hát az isteni törvények nem csak idelent szegetnek meg, hanem már ott fenn kezdődik az ignorálásuk? S ha még csak a föld ruhájának a kicserélése volna, hanem az a nagyobb baj, hogy amerre fut a szegény nyúl, lábaival kicsipkézi a havat, s a vadász egész biztosra vetheti magát utána. Olyan ez a lyikacsos vonal az óriás fehér lapon, mint egy madzag, melynek a végében okvetlenül ott a nyúl. Az alispán nem szerette a lármás vadászokat, nem annyira a vadölés volt eleme, inkább a barangolás a természetben. A természet társasága fölfrissítette, idegei lecsillapodtak. Úgy szerette, mint a hívő a templomot. Jobban. Mint ahogy a szeretőjét szereti valaki: egyedül kíván vele lenni, mert csak négyszemközt vetkeződött az le előtte, s mutatta meg bájait. Most is mindjárt délután felhúzta bagariabőr csizmáját, s egyedül indult a határba. Vagyis még két hajdú ment vele, Preszton és Kovács Pista, mindenik hozván magával egy-egy megtöltött puskát... A társaságot kiegészité a Fityke nevű vizsla, Görgeynek kedvence. Végigmentek a Haricska-dűlőn, majd befordultak a szénégetők tanyájánál a Nahore és Jazerec alatt a lőcsei határ felé. Nyomokat ugyan láttak, de vadat nem. Meg lehetett ismerni, ez nyúl-, ez farkas-, ez meg 30 A HÉT
