A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-21 / 8. szám
SZABAD IDŐ Larry Sisner . Szeretsz te engem? Az ajtó veszettül nyikorgott. Carl egy pillanatra megtorpant, mert megvillant az agyában a gondolat, hogy Helen talán ébren lehet. Most már mindegy, megyünk tovább, mondta magában, és besurrant a nappaliba. — Carl — hallotta valahonnan a sötétből. Megdermedt, mintha villámütés érte volna. — Miért bujkálsz már megint? Ha ébren vagy, Helen, akkor meggyujthatnád a villanyt, az orromig sem látok a sötétben. — Miért? Minek? Carl maga előtt látta Helen szikár alakját: szürke arcát, ravasz tekintetét, az ajkait, amelyek mindig nedvesek voltak, és a ráncokat a homlokán. — Te is mindent a sötétben csinálsz, Carl. — Elég volt! — Nem volt elég, Carl. Nem hagyom abba addig, amíg nem változol meg. — Vagy amíg nem hagylak el. — Nem hagyhatsz te el engem, Carl. Helyben vagyunk. A folytatást tudta. "Ha elhagysz, mi lesz veled? Mihez kezdesz? Én tartalak el. A pénz miatt vettél el. Hittem neked, mert szerettelek, de te..." Carl néhány lépést tett a sötétben, és akkor észrevette, hogy Helen riadtan lapul a sarokban. Megrettent Carl határozott hangjától. — Ne — súgta elveszetten —, ne, Carl, ne. Néhány pillanatig hangtalanul viaskodtak. Helen megpróbált aztán segítségért kiáltani, de hang nem hagyta el a torikát, ellenállása egyre gyöngült, és végül engedelmesen megadta magát a végzetének. Ekkor Carl halálos szorítása is enyhült. Lefektette a padlóra Helen mozdulatlan testét, majd a szalonba sietett. Leengedte a rolót, lehúzta magáról a zakóját, leült és előhalászott egy cigarettát. Most mi lesz? Az első lépést megtette, nem volt nehéz, de ezután...? Megrázta magát, és lerohant a pincébe. Pillanatok alatt megtalálta a csákányt, majd munkához látott. Megemelte a cementlapokat, és elkezdett ásni. Már hajnalodott, amikor befejezte a munkáját. A maradék földet elszórta a kertben, majd a cementlapokat visszahelyezte a helyükre. Nemigen volt észrevehető, hogy a pincében elmozdítottak valamit is a helyéről! Óvatosan, óvatosan, biztatta Carl önmagát — a neheze még hátravan. A szomszédok, ó igen, a szomszédok érdeklődhetnek majd Helen holléte iránt, de semmi gond. Helen nem szívesen barátkozott, csak ritkán ment át a szomszédokhoz, és amellett a hitvese biztos volt abban is, hogy a szomszédok tudnak Carl éjszakai csavargásairól, nőügyeiről. Emiatt szégyellte magát egy picinykét mások előtt. Eltűnése nem lesz beszédtéma a környéken, legalább néhány napig. A rokonságnak megírja, hogy Helen beteg. Ha szépen és óvatosan fogalmazza meg a levelet, akkor nem 30 A HÉT fognak a villába rohanni; ha meg minden elmúlik, akkor közli velük, hogy Helen, a drága Helen elhunyt. Váratlanul meghűlt és vége. Elmúlott két hosszú nap. A harmadikon Cáriban tudatosodott, hogy amióta Helent átsegítette a másvilágra, nem is mozdult a villából. Ez gyanús, ideje már tenni valamit. Éppen arra készült, hogy elhagyja a házat, amikor megcsörrent a telefon. A hentes hívta. Csodálkozik, amiért a nagysága nem vitte el a megrendelt húst. Valami nincs rendben? — Minden rendben van — válaszolta Carl —, az asszonyom rosszul érzi magát. , Mit is mondott? Minden rendben van? És aztán hozzátette, hogy Helen rosszul érzi magát? Vigyázzunk, nehogy végzetes hibát kövessünk el. Van, ahogy van, gondolta Carl, elsétálunk a városba. — Halló, Mr. Haleyl Carl majdhogynem összeesett a meglepetéstől. Megfordult, és megpillantotta a szomszédasszonyt a kerítés mellett. — Mrs. Haleyt már egy hete nem láttam. Ez az! Csak három nap múlott el, és a szomszédasszony most egy egész hétről beszél. Ha ez elkezd pletykálni! — Helen rosszul érzi magát. — Hívott orvost? — Igen, persze, az orvos azt tanácsolta, hogy maradjon ágyban. Csöndre van szüksége... abszolút csöndre... — Meglephetném egy erőlevessel. — Nem, nem, köszönöm... még ma vagy holnap egy ápolónőt hívok Helen mellé... igen... A szomszédasszony mosolygott. Carl visszamosolygott, tehát minden O.K. Délután elkezdett gondolkodni. Miről is beszélgettek? Megismételt magában minden mondatot, szótagot. Ápolónő... Most mi lesz? Az ötlet nem is rossz. Valakit valóban a villába hívhatna. Valakit, aki takarít, aki rendet tart, amíg a "beteg" az ágyat nyomja. "A hitvesem súlyos beteg, csak az orvos engedélyével szabad belépni a hálószobába", mondja majd az alkalmazottnak. Ebben a pillanatban ez a legjobb megoldás, eloszthatja a gyanút. Másnap apróhirdetést tett fel az újságban... Csütörtökön Suzan Berry rákopogott Caríra. Magas volt és sápadt, de hihetetlenül csinos, gyönyörű szemekkel. Sokáig elbeszélgettek. Suzan, aki nemrég elvált az urától, már végzett hasonló munkát. A város másik végében lakott, egyedül. Carl kérdéseire igennel és nemmel válaszolt. — Ön azt állítja, hogy rendben tudja tartani a házat? — Az ápolónő munkakörét is elláthatom. — Nem, nem. Mrs. Haleynek abszolút csöndre van szüksége. Az orvos hetente egyszer majd meglátogatja. Az operáció nehéz volt... Suzan délután négyig a villában maradt.
