A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-21 / 8. szám
SZÓLARÁOfÓ EGY VÁLLALKOZÁS ANATÓMIÁJA avagy van még mit tanulnunk kapitalizmusból A most következő történet talán országos méretben nem jellemző, de lehet bizonyos kórkép is. A vállalkozások korát éljük — ez a mondat mára már egy akkora közhely, hogy szinte belepirult a papír, amelyre leírtam. Persze, a közhelyek alapvető tulajdonsága, hogy igazak. Egy szokatlan sztori "anatómiája" hangzott el az Új Hullámhossz című rádióműsor 1992. január 18-i adásában. A szerkesztő mindennemű okoskodása helyett adjunk szót a szokatlan eset megdöbbent résztvevőinek. Vállalkozók ők, nem is akármilyenek, sikeresek. És lehet, hogy ez okozta kálváriájukat. Kucsera Zsuzsanna vállalkozó, társtulajdonos: — Társammal, Veres Jánossal vendéglőt bériünk Csallóközaranyoson, ez a lerobbant Aranypart, ebből próbálunk kultúrált vendéglátóipari egységet teremteni. Mivel vállalkozásunk jól megy, úgy döntöttünk, bővítjük vendéglői hálózatunkat. Nagymegyerre esett a választásunk, szereztünk a főút mellett egy telket, és ha hiszi, ha nem, hat hót alatt felépítettük, tető alá hoztuk az épületet, egy szép, szokatlan, mutatós házat. Már az átadásra készültünk. Igaz, építkezési engedélyünk még nem volt, de ez itt általános gyakorlat. Bírtuk viszont az illetékesek ígéretét, sót, biztatását: építkezzünk csak, minden egyéb dokumentumot szerezzünk be, s az utólagos ópjtkezósi engedély már nem lesz gond. És ekkor jött a hidegzuhany. Mondom, már az átadásra készültünk, amikor a nagymegyeri városi önkormányzat úgy döntött, nem adja ki útolagosan az építkezési engedélyt, sőt, elrendelte az épület lebontását. — Mennyi pénzük fekszik az építkezésben? — Az árukészlettel, berendezésekkel együtt az épület több mint félmilliónkban van. Nem tudom, mi lehet az oka az egész ügynek. A társam Veres János igazán sikeres vállalkozó. Igaz, hogy a múltban a Javorina igazgatója volt, de ettől függetlenül kitűnő szakember. Az esetre nem találok magyarázatot, de szavakat sem. — Most mi lesz, mit tesznek majd? Bontanak? — Nem tudom. Megyeren számosán építkeznek így, hallgatólagos beleegyezéssel és utólagos engedélyezéssel. Persze egykönnyen nem adjuk fel. Talán írunk az Igazságügyminisztériumnak, Dubőeknak, Havainak. Persze, ezek már kétségbeesett lépések lesznek. Igen, mi is követtünk el hibákat, de ebből levontuk a tanulságokat. Viszont annyira nem hibáztunk, hogy most ilyen súlyosan büntessenek bennünket — mondta el mindezt nem kevés indulattal Kucsera Zsuzsanna. Persze a riporter nem hagyhatta ennyiben a dolgot. Irány Nagymegyer, a Körzeti Környezetvédelmi Hivatal, ahol Takács Erzsébet elöljáró fogadott. Ez a hivatal illetékes az engedély kiadásában. — Mi a helyzet a Veres-Kucsera ügyben jelenleg? — Mi a területfejlesztési tervvel kapcsolatban minden esetben kikérjük a városi önkormányzat véleményét. Ebben az esetben az önkormányzat határozatban mondta ki a Veres-Kucsera féle újonnan épített vendéglő lebontását. Ez a határozat számomra irányadó. Az építkezési törvény 88. paragrafusa alapján mi megkezdtük az eljárást, kiadtuk a végzést, mivel az önkormányzat nem egyezett bele az utólagos engedély kiadásába. Persze Veres úrnak van még fellebbezési joga. — Eddig még soha nem adtak ki utólagosan építkezési engedélyt? — Dehogynem, számos esetben, ez itt Megyeren egy bevett gyakorlat. — És akkor miért éppen a Veres-Kucsera vállalkozás a kivétel? — Talán azért, mert a városfejlesztési terv ebben a teritóriumban nem presszót irányoz elő. Ennyit tudok mondani, de jó lenne, ha elmenne a polgármesterhez, ő biztosan többet tud az ügyről. A riporter szót fogadott, és Lojkovics Sámuel polgármester szívesen fogadta. — Mit tud az ügyhöz hozzáfűzni polgármester úr? — Sajnos, a régi rezsimtől örököltük azt a sajátos gyakorlatot, hogy a megyeriek először építkeznek, és csak aztán intézik az engedélyt. Csak egy példa: körülbelül kétszáz garázst fogunk most, utólagosan legalizálni. Ezen a gyakorlaton természetesen változtatni kell. Az új és törvényszerű gyakorlatot máris be kívánjuk vezetni, és úgy tűnik, hogy ennek Veres úr és társa az első áldozata. De talán tudok számukra valami biztatót is mondani. A városi önkormányzat ugyan kis szavazattöbbséggel a lebontási utasítás mellett döntött, e szerint a valóban szép épületet tényleg le kellene bontani. Ám nekem, mint polgármesternek vétójogom van. — És ezzel a vétójogával ól majd a váltakozók javára? — Igen, élni fogok vele, és újra,az önkormányzat elé viszem az ügyet. Úgy vélem, van remény, hogy kedvezően, a vállalkozók javára dől majd el az ügy. Lehet, hogy mire ezek a sorok megjelennek, a szép, új megyeri vendéglő már üzemelni fog, már vendégeket fogad. Ez lenne a happy end. Persze, amikor a riport készült, még több esélyes volt a játszma. Akkor még az is lehetséges volt, hogy az épületet lebontják. Az eredményről mindenki meggyőződhet, aki Komárom felé haladva Megyeren, a park mellett, a vasúti átjáró előtt vagy ötszáz méterrel megpillant egy szép épületet, vagy — de hát ettől mentse meg az Isten Veres úrókat — egy romhalmazt. Bízzunk az előbbi lehetőségben. Tanulsága az ügynek viszont van. Miért kell nálunk így építkezni? Jó, jó, így tanultuk negyven éven át. Illetékes elvtárs azt mondta építs, a többit bízd rám. De illetékes mindenható elvtársak már nincsenek. Azt mondják, jogállam van. Ám a bürokrácia a régi. A tőkés, a kiskapitalista, mire elintézi az engedélyt, pénze a gyors inflációban elveszti az értékét. Neki gyorsan kell építeni, és nem hivatalokban szaladgálni. Az ügyintézésben kellene már vógbemennie a rendszerváltásnak — ez az ügy legnagyobb tanulsága. POLÁK LÁSZLÓ A HÉT 7
