A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-07 / 6. szám
OTT JÁRTUNK " Csípődben ring az egész világ..." Marlene Dietrichtől, a ma már matróna, de egykor világhíres szépségű és tehetségű színésznőtől, énekesnőtől származik ez a mondás. Ő hangoztatta a hastáncról, s ahol a világban kultusza van az ősrégi táncnak, ott dicsőséggel emlegetik a mondást is. Nálunk sokan az erotikával egy szinten tartják számon ezt a táncot, pedig ezenfelül művészi értéke és színvonala is van. Persze úgy, ahogy a keleti vagy az arab világ táncosnői művelik. Tunéziában, a Maghreb-országok egyikében volt alkalmam két héten keresztül, délutánonként figyelni a tanfolyamot, amelyen főleg nyugat-európai nők — háziasszonyok, titkárnők, üzletasszonyok igyekeztek, puszta időtöltésből, úgymond úri huncutságból ellesni a sejtelmes tánc mozdulatait. Esténként pedig igazi, hivatásos táncosnők bemutatóit szemléltük szállónk halijában. A tehetős és ráérős hölgyeknek Ámor és Lotfi, két "kígyótestű" délceg ifjú mutatta be a mozdulatokat, finomítgatta lépéseiket és ritmusukat. Igen, két fiatalember, mert a hastánc ugyan a nők "mestersége", a tanítás azonban a férfiak dolga. Ok mondták, hogy a legtöbb európai, illetve más kontinensről származó nőnek nincs érzéke az örömtáncnak is nevezett hastánchoz, művészi szintre csak a keleti, illetve az arab nők tudják emelni. A többiek csak esetleg művelői, de nem művészei ennek a kultúrának. Nem csoda hát, ha a világ ezen felének legfőbb vonzerői azok a szórakozóhelyek, ahol esténként hastánc is szerepel a műsoron. Egyes éjjeli mulatóhelyeken a hangulat fokozására, a külföldiek elkápráztatására a táncosnő az asztalra perdül, és ott mutatja be kígyózó, tekergő, a levegőt is felforrósító számát. Ámor és Lotfi szorgalmasan tanítgatták a hölgyeket, németül és angolul magyaráztak nekik. Bizony nehezen mozdultak a kényelemhez szokott csípők, a merev medencecsontok, a jóllakott hasak. A hölgyek nem sajnálták a pénzüket a megfelelő öltözékre sem, pontosan azok a kellékek takarták testüket, amelyeket a klasszikus hastánchoz "előírtak": szebbnél szebb színes fátylak, lenge, szoknyaszerű ruhadarabok, rojtos sálak. Volt rajtuk egy kis túlsúly is, de a két fiatalember szüntelenül vigasztalta őket, mondván, hogy az igazi hastáncosnő nem sovány, inkább teltkarcsú. Előadás közben azonban minden pordkája ritmikusan mozog, a has, a kar szabadon van, a lenge szoknya alól elő-előtűnik a láb. Aki művésze a táncnak, az szinte helyváltoztatás nélkül táncol, a csípő, a medence körkörös mozgatásával fokozatosan, szinte észrevétlenül csúsztatja le a csípőjére kötött sálat, amelyet a kezével nem órtinhet. Nem volt könnyű mindezt megtanulni, de becsületükre legyen mondva, a "tanítványok" ugyancsak igyekeztek. Az óra végén, kimerültén, de nagy-nagy lelkesedéssel mesélték, vitatták egymás között gondolataikat, véleményüket. Náluk lelkesebb csak a két "tanítómester" volt, hiszen nekik bevételt jelentett minden összejövetel. De ezen túl volt bennük egyfajta elragadtatás is a hastánc iránt. Ezt akkor figyeltem meg, amikor hivatásos táncosnők esti bemutatóira sor került. Feszült figyelemmel nézték őket, akiknek minden este más és más volt az előadásuk. A fiatalemberek az előző este látottakat már másnap tanították. Sokszor gondolkodtam rajta, vajon miért gyötrik magukat, hiszen a legtöbb "tanítványuk" a szó szoros értelmében tehetségtelennek bizonyult, s talán egy tuskót könnyebb lett volna táncba vinni, mint ezekkel elsajátíttatni a klasszikus mozdulatokat. Ők azonban olyan elragadtatással beszéltek a hastáncról, hogy hamarosan rájöttem, őszinte csodálói, elkötelezettjei ennek a szenvedélynek. Egyszer Lotfi el is mondta, hogy ő úgy érzi, nincs ennél művészibb tánc, bizonyos gondolatokat, vágyakat, érzelmeket semmi sem tud jobban kifejezni. Szerinte ez a mozgáskultúra a legridegebb, legprűdebb embert is hatalmába keríti. Erről valóban bárki meggyőződhet, aki egy ilyen előadás szemlélője lehet. A mélyen keleties, érzéki, lenyűgöző műsor szinte kábítóan hat az emberre. Érthető, hogy reges-régen a szultánok legfőbb szórakozása és szórakoztatása ez volt. És ez volt a tunéziai tanfolyam igyekvő résztvevőinek is... A műemlékek, a kultúrtörténeti érdekességek nem nagyon érdekelték őket, de a két tánctanár jóvoltából valamit mégis vittek haza! Ki tudja, azóta kiket szórakoztatnak tánctudományukkal?! Benyák Mária Fotó: a szerző A HÉT 3
