A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 5. szám
OTT JÁRTUNK kot küldött a gyereknek. Szépen becsomagolt bombonosdobozban cigarettákat találtunk — mondja az igazgató. Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik kikerülnek innen? — Van, aki visszamegy a családjához vagy a rokonaihoz. Van, aki egy másik nevelőintézetbe kerül tőlünk, esetleg ijfúsági otthonba. Milyenek a visszajelzések arról, hogy hogyan állják meg az innen kikerült fiatalok a helyüket az életben? — Sajnos, a legtöbb gyerekünkből nem válik tisztességes ember. Sokan közülük börtönök állandóan visszatérő lakói. Elenyésző mennyiségben ugyan, de azért akadnak olyanok is, akiknek sikerült megtalálniuk helyüket az életben. * * * A tizenöt éves Steiger László nagyon szűkszavú. Csak annyit tudok kiszedni belőle, hogy hárman vannak testvérek. Édesapja meghalt, édesanyját pedig komoly baleset érte, és közel egy évig kórházban feküdt. Ekkor Lacit — mivel állandóan hiányzott az iskolából — gyermekotthonba vitték. Ott visszafeleselt a nevelőknek, alkalomadtán apróbb lopásokba keveredett, végül a nevelőintézetbe került. Azt mondja, szereti a filmeket, főleg az olyanokat, amelyekben gyilkosság van. Mivel szeretnél foglalkozni a jövőben? — Nem tudom. Lehet, hogy asztalosnak megyek. És ha nem vesznek fel, mihez kezdesz? — Nem tudom. Munkanélküli leszek. Milyen ember szeretnél lenni? — Jó. Mit jelent szerinted az, hogy jó? — Nem tudom. És az, hogy rossz? — Nem tudom. ★ * * — Ezeknek a gyerekeknek mindenekelőtt az értékrendszerüket kell megváltoztatni, és ez nagyon nehéz. Nem tudom megértetni velük, hogy nem szabad lopni, mert az rossz, és azért büntetés jár. Nekik természetes az, hogy valaki börtönben ül, hiszen az édesapjuk, a nagyapjuk is járt már börtönben, miért ők maradnának ki ebből? — mondja keserűen az igazgató. Mi jelenti a sikert az Önök számára? — Nézze, nekünk az a célunk, hogy ezekből a gyerekekből olyan embereket neveljünk, akik nem a társadalom kárára vannak. Tehát, hogy tisztességes munkájuk legyen, dolgozzanak, otthont teremtsenek maguknak. Sok olyan gyerekünk van, aki már hatodikos, és gondot okoz neki egy oldal elolvasása. Ezekből a gyerekekből nem lesznek híres tudósok, magas intelligenciával rendelkező emberek. De ha az életben emberhez méltóan fog viselkedni és mi nem hallunk róla, hogy körözi a rendőrség, akkor már nem dolgoztunk hiába, volt értelme a munkánknak. * if ft Vlasta Kubíková az intézet pszichológusa a következőképpen látja a gyerekek helyzetét: — Tudja, ha valakinek azt mondom, hogy nevelőintézetben dolgozom, amit ugye, valamikor csak javítóintézetnek hívtunk, a legtöbben teljesen megrémülnek. Néha jogosan, mert volt már olyan esetünk, hogy a gyerek késsel támadt rá a nevelőjére. De többségükben azért ezekkel a gyerekekkel is lehet dolgozni. Talán az én viszonyomat a gyerekekhez kis túlzással az anya és gyermek kapcsolatához lehetne hasonlítani. Eljönnek, elbeszélgetnek, próbálunk megoldást keresni a gondjaikra. Természetesen a szülőt nem tudjuk helyettesíteni. Ha egy gyerek úgy kerül ide, hogy a felnőttektől mindig pofonokat kapott, senki nem érdeklődött iránta, teljesen helytelen értékrendszert állított fel magának, az ilyen gyerekkel mi sem tudunk csodát művelni. Megpróbáljuk ugyan, megteszünk minden tőlünk telhetőt, s ha valamelyik gyereknek sikerül megbirkózni az élettel, annak nagyon örülünk. ★ * ★ Fél napot töltöttem a nevelőintézetnek otthont adó ódon féli kastélyban. Megtudtam, hogy az ötvenöt fiúval a pszichológust és a mosónőt is beleértve negyven felnőtt foglalkozik. Láttam olyan gyerekeket, hogyha csoportosan találkoznék velük az utcán biztosan nagy ívben kikerülném őket. Beszéltem olyanokkal is, akiknek egyszerűen csak pechjük volt. Engem az egész egy körhintára emlékeztetett. Amibe, ha beül az ember, bármennyire émelyeg a gyomra, bárhogyan szédül a feje, addig nem szállhat ki, amíg valaki le nem állítja. Ezek a gyerekek beleszülettek egy olyan közegbe, ahol nemigen törődtek velük, ahol nem igazán voltak fontosak. Aztán bekerültek egy olyan baráti társaságba, ahol egy-egy lopás vagy egyéb bűncselekmény elkövetése után már számítottak valamit. Ha lebuknak, bizonyos időre nevelőintézetbe kerülnek, ahonnét kijutva ismét a régi haveroknál keresnek menedéket. Többnyire. Mert azért akadnak olyanok is, akiknek sikerül jó útra térniük. Ók vannak kevesebben. Nagy részüknél minden kezdődik elölről. A körhinta tovább forog... Kamoncza Márta Dr. Vlasta Kubíková, az intézet pszichológusa Gyökeres György felvételei A HÉT 3
