A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
MAGYAROK AMERIKÁBAN Miksa császár szolgálatában (LÁNYI SÁNDOR MEXIKÓI NAPLÓJA NYOMÁN) Minden feledésbe merül. Csak amit leírtak, birkózik meg úgy-ahogy az idővel. Zalabáról, e ma alig háromszáz lelket számláló Szikince-partl faluból indul a történet, hogy aztán — a Bach-korszak végén, s főleg a császári Mexikóban kulminálva — vitorlás tengereken, színes palotákon, indián viskókon, delizsánszos utakon keresztül jókora vargabetűt leírva ide, Hontba kanyarodjék vissza, sok-sok kaland és viszontagság után itt fejeződjék be. Történetünk főszereplője Lányi Sándor, aki 1836-ban jobbágycsaládban született Zalabán, s ugyanitt, a korabeli bejegyzés szerint mint közbirtokos földósz halt meg 1898-ban. Hősünk életútja komolyabb fordulatot talán sosem vett volna, ha csaknem kilenc évig tartó katonai szolgálat után — 1864 tavaszán — egy császári válogató bizottság alkalmasnak nem találja kiemelt testőri szolgálatra, mégpedig a mexikói azték trónra frissen előlépett Miksa császár mellé. Habsburg Miksai. Ferenc József testvéröccse volt. Mint főherceg lemondott a Habsburg Birodalom trónöröklési jogáról, s 1864 nyarán egy több mint 6000 fős osztrák, magyar és belga önkéntesekből álló légió élén elindult az Újvilág felé, a Hernando Cortez konkvisztádort követő időkben eldorádókónt is emlegetett sejtelmes Mexikóba. Lányi részese volt, részese lett ennek a — hadjáratnak is nevezhető, végkimenetelét tekintve balul és tragikusan végződött — mexikói vállalkozásnak, de nem mint a légió, az Önkéntes Hadtest katonája, hanem mint a császár 14 főből álló testőrségének tagja. Miksa, mint sok minden egyébbel, a testőrség fölállításának gondjával is bátyjához fordult. De azzal a megkötéssel, hogy "személyes testőrsége 14 kipróbált hűségű és magaviseletű magyar tiszthelyettesből álljon, s a kiválasztottak a kifogástalan megjelenésen túl tekintélyes körszakállal is rendelkezzenek". A Lányiékat szállító Adria vitorlás, megelőzve a légió hajóit, 1864. július 18-án indult Triesztből a mexikói Veracruz felé. Lányi különös érdeme, hogy naplót vezetett az eseményekről, akárcsak bajtársa, a vád Domaniczky István (D .1.), aki viszont valami okból mindössze nyolc hónapot töltött Mexikóban, s 1865 áprilisában visszatért hazájába. Ezt azért kell említenünk, mert a Lányinapló későbbi folytatásos megjelentetését a Váci Hírlapban ö — mai szóval élve — menedzselte, mégpedig olyképpen, hogy az 1865 áprilisáig zajló ese-12 A HÉT menyeket saját följegyzései és tapasztalatai alapján közölte, onnantól viszont "Lányi naplója az irányadó... Bármily aprólékosnak is látszassák Lányi néhány följegyzóse, mindnyája csak növeli fényét Miksa császár történeti nemes alakjának, aki ama távoli földrészen sem szűnt meg rokonszenvezni a magyar nemzettel, és mindvégig emlékezett arról, hogy magyar királyi herceg is volt". Lányi közel három évet töltött Mexikóban. Ebből majd' kettőt testőrként, a többit, az utolsó időszakot mint a császár komornyikja. Két óv elteltével, 1866 őszén Lányi bajtársai — obsittal a zsebben — egymás után indultak haza az óhazába. Lányit is emésztette a honvágy, nemkülönben egy rá váró csallóközi — padányi — lány fölvillanó képe. Ment volna ő is, ha a császár 1866 derekától időről időre nem marasztalja. A marasztalást persze egy óhaj inspirálta: lépjen ki Lányi a testőrsógből, s fogadja el, vállalja föl a komornyiki tisztet. Lányi hetekig tartó vívódás után végül is kötélnek állt, így hátralévő idejét az új megbízatásban töltötte. Említést érdemel az a bizalom, amely a császár s Lányi kapcsolatát végig jellemezte. Érdekes ezért a kérdés, hogy voltaképpen milyen indítékok nyomán alakulhatott ki ez a makulátlan viszony: az egyfelől s elsősoron osztráknémet és hercegi neveltetósű s mélyen hívó katolikus császár, másfelől a póri sarjadék, a keresztet sosem vető kálvinista és persze magyar Lányi között? Summa summarum, Lányi mexikói szolgálata 1867 februárjában véget ért. Megkapta a Guadelope-rendet, s február 14-ón végre hajóra szállhatott. Egy hónapig tartó hajózás után, március 16-án érkezett a franda Saint Nazaire kikötőbe. Onnan Párizson keresztül, ahol néhány napig ismerős franda tisztek vendége volt, a Trieszt melletti Miramaróba utazott, hogy eleget tegyen utolsó megbízatásának, átadva fontos iratokat s a császár üzenetét Sarolta császárnénak. "Ezzel Lányi végképp kilépett mexikói szolgálatából, és örömtől dobogó szívvel sietett imádott hazája és 11 éve nem látott szülőföldje felé" — áll a történetet záró sorok végén. A falu tavaszi pompája fogadta a megórkezőt, az utolérhetetlen otthoni május és — véletlenszerűen — egy országos készülődés. Készülődés, előkészületek az osztrák—magyar kiegyezés országos megünneplésére. Az ünnepség kicsúcsosodását I. Ferenc József budavári megkoronázása jelentette — június 8-án. Mennyire döbbenetes lehetett a hír, főleg a Habsburg-ház számára, hogy június 19-én, mindössze 11 nappal az idősebb testvér királlyá avatása után, Miksa császárt Mexikóban a köztársaságiak kivégezték... Hazatérte után Lányi élete hátralevő részét, annak három évtizedét szülőfalujában élte le. Családot alapított, gazdálkodott, házat épített. A falu örökös bírója volt s köztiszteletben álló polgára a széles környéknek. Keze nyomán — mint szinte minden — a ház is, háza is eléggé szokatlanra sikeredett. Kirítt ugyanis a zsúpfedeles, aprószemű, döngölt talajú, mestergerendás, nyitott kéményű házak közül, amelyek akkor természetszerűen a kor faluját jellemezték. Új volt, újdonság a cserópfedél, a megszokottnál jóval nagyobb zsalugáteres ablak, a tágas hajópadlós szobák stukatúros "fehér" mennyezettel, s szokatlan látványt nyújtott a tornác is, az oszlopsoros külső folyosó. A ház ma is áll; persze a ráncos idő, a háború s a különböző átalakítások számos nyomával. Ugyancsak jórészt neki köszönhető, hogy Zalabának vasútja, vasúti állomása van, hogy az Ipoly és a Garam völgyét összekötő vasúti pályaszakasz (1886) Zalabánál s nem északabbra íveli át a két folyó közti dombvonulatot. Az eredeti terv tudniillik Zseliz magasságában jelölte ki a sínek útját... A vasúti társasággal dvódó érintett földtulajdonosok maradisága okozta, hogy asztalra került, asztalra "juttatták" az ügyben a zalabai alternatívát. A világot járt Lányi és köre nem hagyta ki a lehetőséget... A történethez tartozik, hogy a 2. világháborút követő zűrzavaros időkben, mint annyi más anyagi és szellemi érték, a Lányi-napló is odaveszett. Hősünk kései utódai közül azonban egy-két dód- és ükunoka tudott arról, hogy valamikor a múlt század utolsó negyedében valahol, valamelyik lapban folytatásokban megjelent a Napló vagy legalábbis annak jó része. De sem az újság címére, sem a közlés behatárolható idejére nem emlékezett senki. Ezen a ködös nyomon indult el e sorok írója, hogy meglelje valahol a bizonyára fakó, de talán mégis létező újságlapokat, -példányokat. A nyomozás, az utánajárás hónapokat vett igénybe, s érintette — példának okáért — a vágsellyei levéltárat, az Országos Széchényi Könyvtárat, a Vád Városi Könyvtárat. Ez utóbbiban került végül is elő — sajnos, két folytatás, a 8. és a 10. foghíjával — a keresett írás. De nem elsárgult lapokon, hanem — meglepetésként — mikrofilmen. Előkerült, a türelem, a szerencse gyümölcseként: a Vád Hírlapban, anno 1894. Olvassuk újra a meglelt sorokat... URBAN GYÖRGY
