A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
ÉLŐ MÚLT Népi gyógyászat Népi kultúránk hivatalos elismeréséből a népi orvoslásnak eddig nem sok jutott. Pedig, "fűben, fában orvosság van" — mondták a régiek. Némely növény gyógyító vagy éppen mérgező hatását az ősember is hamar felismerte. Az ókori kultúrák az i. e. VI. évezredtől kezdve már több száz gyógynövényt tartottak számon. A gyógynövények ismerete egyben hatalmat is jelentett. A gyógyításokat misztikus, vallási szertartások kíséretében varázslók, papok, sámánok, a honfoglaló magyarság körében táltosok végezték. Kései követőik voltak szinte napjainkig a füves-, vagy más néven a javasasszonyok. Amit Nagy Olga a magyar népmeséről mond, érvényes a népi orvoslásra is: "A mese állandóan alakuló és változó műfaj, mindig minden időben a kor szintjén, az emberek világlátásának megfelelően tolmácsolta az ősi mondanivalót." Maga a népi gyógyászat nagyon összetett és sokrétű. Nagy hiedelemanyag kapcsolja össze egymással a táltost, a boszorkányt, a gyógyító embert, a szelet és magát a szót, a beszédet. A szó, a beszéd sokszor nagyobb hatást gyakorolhat, mint bármely fizikális inger. Nemhiába hitt az ember a szó erejében. A népi orvoslást magát mint rítust nagyon jól példázzák a ráolvasásos gyógyítások, amikor ráolvasásokkal és a velük járó mágikus cselekedetekkel gyógyították betegségeiket, próbálták közelükből elűzni a gonoszt vagy éppen segíteni mindennapi munkájukban. A szavakkal való varázslás eszközeit már a középkorban is megtalálhatjuk. A boszorkányperek vádlottal között igen nagy számban vannak falusi gyógyítók. Nem is csoda, ha az egyház a gyógynövényismeretet és a babonás rítusok összekapcsolását bűnös dolognak tekintette. A falusi gyógyítók nagyobb ismeretanyaguk révén emelkedtek ki környezetükből. A gyógyítók tudása apáról fiúra, nagyszülőről unokára szállt. Voltak köztük különösen titkos praktikák is, melyeket csak haláluk előtt adtak át, de olyanok is, melyeket nem akartak átadni senkinek sem, velük együtt szállt az örök homály birodalmába. A ráolvasásoknál gyakran használatos az ima, az áldás, az átok. Maga a rontás szintén mágia s egyben magyarázat a váratlan csapásokra. A rontást a boszorkányoknak tulajdonították, s ha csak tehették, óvakodtak tőlük és csinálmányáiktól. (Korán reggel nem adtak kölcsön senkinek semmit sem, vagy olyan úton nem mentek keresztül, ahol szétszórva találtak valamit.) Ha mégis megrontottak valakit, a rontást előidéző csinálmányt vízbe kellett dobni, elégetni vagy ha az sem segített 10 A HÉT egy másik tudósasszonyt hívtak a beteghez. Sokszor már az is késő volt. A fülekpüspöki születésű emberek ekképp vélekednek: Valamikor még nem fordultak mindennel orvoshoz. Gyógyító asszonyhoz (emberhez) jártak. Én is egy ilyen asszonynál voltam, amikor hazajöttem a fogságból. Én Árvába vótam, de itt is vót, a környékünkön Balogfalán legközelebb a Tonto Pali bácsi. Ő egész nyáron szedte a füveket, szárította, oszt hozzá mentek az emberek, ha betegek vótak, ő meg segített rajtuk. Nekem is azt javasolták, mikor beteg vótam, hogy háromfajta fűből főzzek teát — az egyik ezerjófű vót, a másik kettőt csak képről mutatta meg nekem, hogy keressek olyat, meg minden nap reszeljek le egy almát, és mézzel azt egyem meg. A bajomot meg úgy állapította meg, hogy megfogta a csuklómot, oszt az ér meg úgy feljött, mint a kisujjam, oszt rögtön megmondta, hogy hol fáj. Hogy honnan tudta, nem tudom. De vót, amikor nem kellett ilyen helyre menni, mert mi magunk is segítettünk, úgy, ahogy azt a többiektől hallottuk: Pl.: Sebre, vágásra — mészport kapartunk vagy fehér liliomot áztattunk fehér borba és azt kötöztük rá, vagy útyilaput A karácsonyi morzsát a beteg állatok füstölésére használtuk. Kilísre — cinadóriát, kamillát tettünk, vót aki tengeri hagymát bele meg egy kis szappant Árpára — ez nem vót veszélyes, csak kamillával kellett mosogatni, amíg meg nem fakadt Szemölcs — lúszőrrel elkötöttük, amikor jó nagy hegyes vót, oszt magátó kifordult. Fülfájás — anyatejet kellett belefejni. Légcsőbetegségre libazsírt tettünk. A kisgyerek kezére meg piros szalagot vagy gyöngyöt kötöttünk, hogy meg ne rontsák. Ha mégis megrontották, akkor vizet csinátak neki. Úgy mondták, hogy megbabonázták a gyereket. Ha kivitték a faluba és ott bárki megcsodálta, akkor este nem aludt. A vizet úgy csinálták, hogy kivettek a tűzből három parazsat, és betették egy bögrébe. Ebbe víz vót, akkor azt kellett mondani, hogy "fiú, lány, asszony". Amelyikre fenn maradt, az szólította meg a gyereket. Vót, aki úgy mondta, hogy "sem ember, sem asszony, sem gyerek". Ha tudta biztosan, hogy ki nézte meg a gyereket, akkor annak a személynek a nevét is mondhatta. Mikor az megvót, a vízzel háromszor megmosták a gyerek fejét visszakózről úgy is törülték meg. A vizet meg, úgy ahogy vót kiöntöttük az udvarra, a kapu sarkáho, hogy senki ne menjen rajta keresztül, ne hordják szét. Még én is csinátam. Én úgy szoktam, hogy szentelt vízzel keresztet vetettem rá, meg a fejük alá is mikor lefeküdtek. Oszt az is jó vót, talán azé, mer elűzte a gonoszt a kereszt. Sok baj vót a gyerekvei. Amikor nem aludtak este, odalopakodtunk annak a háznak az ablaka alá, ahol vót baba, hoztunk onnan egy kanál földet, így elvittük a baba álmát. Ha meg sok teje vót az anyjának, akkor is a kapu sarkáho kellett önteni a tejet. Úgy tartották, hogy akkor elapad hamarább. Az öregasszonyokra meg ráfogták, hogy boszorkányok. Azokra, akik hosszút, sempleset hortak, egyedül járkáltak, buddogtak, úgy kötötték a kendőt. Itt is vót, sok is. Az egyik mindig fekete macskával járt. Vót neki több is, de ő csak evvel járt. Oszt akik a környékükön laktak mindig panaszkodtak, hogy megnyomják őket éjszaka álmukba, nem hagyták aludni, se lélegezni, se kiabálni nem tudtak. Olyankor meg azt kellett mondani, hogy "gyere el hónap reggel piritós kenyérre, vagy gyere el hónap reggel fokhagymás kenyérre"! Oszt úgy vót, reggel elsőnek megjelent a házná. Oszt úgy mondták, hogy ő vót az. Meg a tehenet is megrontották, nem vót teji. Oszt akkor meg a tejet ki kellett önteni a fődre, oszt egy pacsikot kellett beleütni, akkor minden rendbe jött. Úgy rontottak, hogy elvesztették a férjet a feleségtől, rontották az állatokat, embereket megbetegítettek. Ók nagyon tudtak az ördöggel cimboráznyi. Ha mentünk az úton, oszt el vót szórva valami az úton, soha nem vót szabad átlépnyi, mert megkilísesedtünk. Vótak olyanok, aki korán hajnalba, virradat előtt hamvassal járták a mezőt. Harmatot szedtek, oszt úgy fejtek, hogy ráborították a hamvast a tehenre meg magára is. Úgy hitték, hogy úgy többet fejnek majd. Hát ki tudja, úgy vót-e? Az öregek úgy tartották, hogy maga Luca Is boszorkány vót. Azért kellett befokhagymázni az ajtó négy sarkát Lucanapján, hogy be ne jöjjenek a boszorkányok. Vót olyan ház. ahol a kulcslyukat kellett befokhagymázni. Meg aki megcsinálta a Luca szókét, az maga is megláthatta a boszorkányt, de nem mondhatta ki. Karácsonykor az ójfíli misén láthatta meg őket. Hogy az is igaz vót-e vagy nem, nem tudom. Mikor meg haldoklott nagyon nehezen tudott meghalni. Mert csak akkor halhattak meg, ha átadták másnak a tudományukat. Vagy kezet kellett valakinek fognia vele, vagy valamit a kezébe adni, de azt el kellett égetni. Olyankor mindig nagy szél vót. Azt nem tudom, hogy véletlen vót-e, vagy valóban igaz vót. Isten tudja. Feldolgozta: Balázs Tünde
