A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-17 / 3. szám
SZABADIDŐ CAROLA ANDERS: «. CSAK NE BECSÜLD LE AZ ASSZONYT! — Igyekezz, Kurt! Mindjárt itt lesznek — szólt rá Elisabeth dühösen. A férfi morgott valamit magában. Semmit se utált úgy, mint ezt a módot, ahogy a felesége cukkolni tudta. Mintha ő nem tudná, hogy vendégeket várnak. Ma este sikerülnie kell! Meg kell kapnia a megbízatást az új sportcsarnok építésére... Az elmúlt évben a cége kissé hanyatlani kezdett, de ez a tetemes összegű megrendelés újra fellendíti, s aztán... Megnyugodva fütyörószni kezdett. Aztán kezdődhet az új élet. Ötvenesztendős... Ez még nem sok egy férfinál. — Milyen fiatalos vagy! — mondta Karin is a minap, akibe belehabarodott. Karín ma este is itt lesz. Lakásberendező. Három hónappal ezelőtt találkoztak először egy konferencián, s lám... Ez a bájos fiatal teremtés megengedte, hogy vacsorára invitálja. És nem csak vacsorára.., A bárpulthoz lépett, és ismét teleöntötte a poharát. Sokat ivott, de majd ez is másképpen lesz, ha Karin meg ő végleg együtt lesznek. Az egyetlen probléma — Elisabeth. Sose fog belemenni a válásba. De nem is ez a lényeg. Az anyagi a nagyobbik baj. A cég fele arányban a felesége tulajdona volt. Figyelte az asszonyt, amint még egy utolsó pillantást vet a megterített asztalra. Nagyszerűen vezeti a háztartást. Biztos, hogy elsőosztályú ételek kerülnek az asztalra, de aztán szó nélkül — némán, mint a csuka — ül majd az építész fórjeura mellett. — Megint sokat vedelsz! — porolt vele. _— Hagyj márl — mordult rá undorral. Őszülő hajtincsek, cölöplábak, ízléstelen ruha. — Elmehétté! volna a fodrászhoz. — Voltam — válaszolta sértődötten az asszony, és kivette a kezéből a poharat. A vacsora végéig ez már ki se józanodik, gondolta magában. Annakidején mégis inkább az adótisztviselót kellett volna választania, aki teljesen bele volt habarodva. Ő már azóta magas polcon ül, kormányfőtanácsos. Undorral nézett a férfi vörös képébe. A túlzott italozással már-már meg is békéit volna, de azt, hogy ma este ide a házukba merte invitálni azt a jöttment nőszemólyt, ezt meg nem bocsájtja neki soha. Hát persze, hogy tudott Karin Schneider és férje viszonyáról. Akadnak mindig olyan jóbarátok, akiknek nincs fontosabb dolguk, minthogy tiszta vizet öntsenek a feleségek poharába. — Ha nem kapod meg azt a megrendelést, nem lesz miből törlesztenünk az életbiztosítást — figyelmeztette a férjét. — Minek csinálsz ebből gondot? Lehet, hogy előbb kinyiffansz, mint ón — vetette oda rosszmájúan. 30 A HÉT Az asszony gúnyosan elmosolyodott: — Ahogy te szlapálsz? Szeretném látni a májad! — Téged jobban izgat, mint engeml — utasította vissza nyersen. Az asszony remegő ujjakkal igazgatta a poharakat az asztalon. Ennek egyszer úgyis véget kell vetni, gondolta. Az est sikeres volt. Még Elisabeth is jól tartotta magát. Az építész úr áradozva dicsérte a báránysültet, ezzel még a felesége szimpátiáját is elnyerte. Kurt az utolsó pillanatban megváltoztatta az ülésrendet, úgyhogy Karin szembe került vele. így egész este legeltethette rajta a szemét. Amikor már mindenki távozott, megivott még egy utolsó pohár vörösbort. A konyhából idehallatszott az edények csörömpölése. Meg akarta tartani Karint, és már tudta is, miként csinálja. Az estélyen jutott eszébe az ötlet, amikor a szabadságok kerültek szóba. Még Elisabeth is besegített, amikor arról panaszkodott, milyen kevés változatosságban van része. Mi lenne, ha rövid szabadságra küldené. Nem messzire, mert akkor vonattal akarna menni. A lényeg az, hogy autóval menjen, azzal a kissé régebbi típussal. De előbb át kell vizsgáltatni az autót... — Nem engedhetjük meg magunknak, hogy szabadságra menjünk — tiltakozott Elisabeth, amikor felvetette neki. —Addig nem, amíg vissza nem igazolják írásban, hogy te nyerted el a sportcsarnok építését. — Igazad van — bólintott. — Hogy mind a ketten szabadságra menjünk, az nem lehetséges. Csakhogy te nagyon fáradtnak látszol. Arra gondoltam, hogy legalább te... Aztán lehetséges, hogy én is utánad megyek, ha már a zsebemben lesz a megrendelés, s néhány napot még együtt tölthetünk. Kicsit kényelmetlenül érezte magát, ahogy az asszony ránézett. Az utóbbi időben elég gyakran esett meg vele, hogy gyanakodva, fürkészőn, értetlenül nézett rá. Nem volt biztos a dolgában. Tán sejtene valamit, hogy ő meg Karin...? Végül az asszony beadta a derekát. — De előbb az autót át kell nézetni a szerelővel! — Azt majd ón elintézem — mondta a férfi barátságos hangnemben, mire Elisabeth átadta neki az autója kulcsát. — Remélem, hogy nem olyan felületesen csinálják most is, mint a múltkor! — Személyesen gondoskodom róla, hogy minden jó legyen — ígérte meg. Nem is sejtette, hogy mennyire. Elvitte az autót egy fészerbe, ami a cég területén volt, és munkához látott. Kicsit értett az autókhoz. Ezen a járgányon majd menet közben elszabadul előbb a jobb-, aztán a balkerók. Olyan sebességnél, amit a kocsi az autópályán elér, Elisabethnek nincs esélye, hogy élve megússza. Elisabeth valahogy nem örült az útnak. Miért is egyezett bele?! Hogy magának és Kurtnak esélyt adjon, gondolják át újra, miként lesz ezután? Semmi esetre sem küldi csak azért, hogy zavartalanul turbékolhasson Karínnal. Hisz' a hölgyike épp most utazott el néhány hétre az USA-ba! Mit jelent hát ez akkor? Már rég volt ilyen figyelmes, mint mostanában. Még az autót is elvitte átnézetni. Vajon megmondta a mesternek, hogy a fékpofákat is cserélje
