A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-19 / 29. szám
— Á, csak tréfáltam. Egy lesz. Fiú. — S ki a boldog apa? Ismerem? _ — Nem hiszem, bár ki tudja.. Ő is építészmérnök, mint te. Lehet, hogy találkoztatok már valahol. Engem most Eliášovának hívnak. Egyébként ő sem dolgozik a szakmában. Butikos lett. — Jól megy az üzlet? — Nem nagyon. Vannak emberek, akiket majd felvet a pénz, a valuta, de ők nem a mi butikunkban vásárolnak, hanem sokkal menőbb helyeken, márkás cuccokat. A nagy tömegeknek meg nincs elég pénzük. Bejönnek, nézelődnek, aztán odóbbálnak. — De azért ti nem haltok éhen... Mennyit fektettetek bele az üzletbe? — Ne kérdezd... A gatyánk is ráment. Igaz, az apósom nagyon gazdag, kocsmáros falun. Egyébként nagyon nehezen préselte ki magából azt a kis pénzt, amit aztán befektettünk az üzletbe. De beszéljünk másról, — mondta hirtelen Zuzka, lágyítva a hangján. A hangnem- és hangszínváltás tudatalatti jelzés volt Rasztyo számára, hogy ideje odébbállni, amíg Zuzka elő nem huzakodik a remélhetőleg még csak derengő ötletével, hogy üljenek be egy presszóba, s elevenítsék fel a régi szép emlékeket. Rasztyo a talán még csírájában sem létező ötletlehetősógtől is csaknem rosszul lett, amikor hirtelen átvillant az agyán. Zuzka puszta jelenléte is kellemetlenül hatott rá, mert emlékeztette egy számára megmagyaráztatatlan ballépésre, amelynek lényege nem az volt, hogy történetesen tényleg bal lábbal lépte át a csinos kolléganő lakásának a küszöbét, hanem az, hogy nála ragadt, s ottléte nem gyermekkorából megőrzött papírszalvéta-gyűjteményének a megszemléléséből állt. Egy kicsit ittak, s arra emlékszik még, hogy nem volt jó vele, s este otthon a fürdőszobában leköpte a tükörképét. Fannival hajdanán megegyeztek, hogy ha "történik valami", őszintén kipakolnak egymásnak. Rasztyo akkor úgy hallgatott, mint a sír. — Megyek, — mondta hirtelen. — Sok sikert... — Mihez? — kérdezte értetlenül Zuzka. — Mindenhez. A szüléshez, a butikhoz, az egész élethez, csao, csao... A kapuban összefutott az anyjával. Szatyor volt a kezében, benne üres üvegek. — Hogyhogy ilyen hamar hazajöttél? Még fél négy sincs. Csak nincs valami baj? — A tanszéken voltam, meg kiváltottam a rendőrségen Orsi igazolványát. — Mutasd I — Mit mutassak rajta, közönséges igazolvány — mondja Rasztyo, közben rájött, miért érdeklődik az anyja, mire kíváncsi. Nem a fényképre, az biztos. — Papucs vagy, fiam! — Nézd, anya, Orsika döntött. Mi Fannival megegyeztünk, hogy a gyerek maga dönti el, mi akar lenni... — Tizenötévesen? Már az is túl nagy gesztus volt, hogy belementéi, magyar iskolába járjon a gyerek. Ez meg itt a következménye. Tudod, hogy szeretem a feleségedet, de biztosan nyomást gyakorolt a gyerekre, a tudtodon kívül. De hát mi közöm hozzá?! Vógülis a ti ügyetek... — Az utolsó szavakba gúny is vegyült. — Balek — mondta még, aztán elballagott. Rasztyo némán, s egy kicsit bambán nézett utána. Szerette volna neki elmondani még, hogyan történt az egész. Orsi döntött, aztán hozzábújt és azt mondta: — Ne haragudj, apa! Hidd el, a nehezebb megoldást választottam. A legjobb talán az lenne, ha be sem kellene írni a nemzetiséget. Végülis kinek mi köze hozzá... Apu, ón azért nagyon jól tudom, hogy félig szlovák vagyok, s ha Magyarországon élnénk, akkor valószínűleg a szlovákot írtam volna be. Mert én már csak ilyen vagyok. Talán haragudnia kellett volna, meg kellett volna sértődnie, vagy esetleg... de nem érzett semmit sem. Ám most, hogy az anyja így rámordult, megbántódott. Kicsit tóblábolt a konyhában. Aztán gondolt egyet és végignyúlt a hálószobában a heverőn. Nem akart elaludni, csak nyújtózni egyet, de a telefoncsengós erőszakosan visszalódította az álomból a valóságba. — Úgy látszik, mégiscsak elaludtam — dörmögte. — Halló! Szevasz, Rasztyo, — szólalt meg a vonal túlsó végén Zsolt. — Megérdeklődtem azt a szenei üdülőt. Az a helyzet, hogy csak augusztus első hetében szabad. Tóthókkal még nem beszéltem. Hétfőn kell végérvényesen lefoglalnom a szobákat, úgyhogy addig döntenünk kell. Valami rémlik, mintha Zsiga azt mondta volna, hogy nekik nem jó augusztus eleje. Nálatok mi a helyzet? — Orsika említett valamit, hogy táborozni megy Komárom mellé, de nem emlékszem, milyen dátumot mondott. Egyébként nekünk megfelel. Legfeljebb Orsi nem jön. Úgyis egyre nehezebb rábeszélnem, hogy bárhová is eljöjjön velünk. Honnan telefonálsz? — Munkában vagyok még. — Egyezzünk meg abban, hogy amint megjön Fanni, visszahívlak. — Máskülönben hogy vagytok? Minden rendben van? — Nagyjából igen. M — Na jól van — dünnyögött Zsolt. — Üdvözlöm a nőidet — tette hozzá kajánul. — Szevasz — hallotta még Rasztyo és utána katt. Mire letette a kagylót az álmosság átment rajta, tovatűnt borongós hangulata is, amely egész nap fogva tartotta. (Folytatjuk) Nagy Zoltán rajza A HÉT 19
