A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-19 / 29. szám
MINERVA Miért haragszol, Vulcanus? Az elmúlt hetekben gyakran hallhattunk és olvashattunk a Fülöp-szigetek-i Pinatubo vulkán háborgásairól. Ez az ártalmatlannak látszó tűzhányó több mint 600 év elmúltával adott újra életjelt magáról, alaposan ráijesztve nemcsak a derék filippínókra, hanem a közelében állomásozó amerikai katonákra is, akik meglehetős gyorsasággal felszedték a sátorfájukat és kiürítették a közeli támaszpontot. A Pinatubo bőségesen okádja magából a lávát és a hamut, mindent letarol és elpusztít maga körül. Talán a kedves olvasók is látták azt a tévéfelvételt, amely a tenger felszínén "ringatózó" vastag hamuréteget mutatta; ez az egyedi látványosság rengeteg tengeri hal és madár életébe került. A vulkán kitörése meglepte a szakembereket, de azt egyetlen geológus sem állítaná, hogy az ilyesmi rendkívüli esemény lenne arrafelé. Az a térség ugyanis, ahol a Fülöp-szigetek is fekszik geológiai szempontból igen aktívnak tekinthető; gyakoriak a földrengések és több működő vulkán is található ott. A laikus jobbára csak tudomásul veszi a tényeket, a szakemberek azonban az okokra is kíváncsiak. Mielőtt megpróbálnánk válaszolni arra a kérdésre: miért tört ki a Pinatubo?, előbb vegyük közelebbről is szemügyre a Csendes-óceánnak ezt a térségét. A figyelmes szemlélőnek talán azonnal feltűnik, hogy a Kamcsatka-félszigettől déli irányban, a térképen lefelé haladva kisebb-nagyobb szigetcsoportokat találunk, köztük Japánt, a Fülöp-szigeteket és Indonéziát. Közismert, hogy ezekben az országokban gyakoriak mind a földrengések, mind a vulkánkitörések, amelyek tetemes anyagi károkat okoznak és halálos áldozatokat is szednek. E természeti csapások magyarázatát a föld mélyében kell keresni, pontosabban az óceán fenekén. A mélytengeri vizsgálatok kimutatták, hogy az említett szigetvilág mentén egy hosszan elnyúló óceáni árokrendszer húzódik, amely egy igen látványos geológiai folyamat főszereplője. A legújabb elképzelések szerint a földkéreg számos kisebb és nagyobb litoszféralemezre tagolódik; ezek a lemezek — mint valami úszó jégtáblák — egymáshoz viszonyítva mozognak: vagy távolodnak egymástól, vagy pedig összetorlódnak és valamelyikük a másik alá bukik. Ezek a hatalmas méretű litoszféralemezek gyakran egy egész kontinenst cipelnek magukkal. Pl. Dél-Amerika és Afrika egyik része egy-egy lemezen található. Ezek a hatalmas táblák valamikor — úgy 200 millió évvel ezelőtt — összetartoztak, de a mélyből feltörő olvadt anyag feszítő erejének hatására fokozatosan távolodni kezdtek egymástól. Ez a mozgás évente csupán alig néhány centimóternyi, de az évmilliók során többezer kilométernyire nőtt. Néhány esztendeje erről a témáról bővebben is írtam a lap hasábjain, ezért csak jelzem, hogy a kontinensek vándorlásának elmélete ma már általánosan elfogadott a szakmai körökben. Joggal felvetődik a kérdés, hogy ha a mélyből olvadt magma tör a felszínre, akkor ez a Föld tágulásához vezet? Régebben voltak hívei ennek a gondolatnak, ma már szinte biztosra vesszük, hogy vannak a földkéregnek olyan térségei, ahol a felszínről a mélybe bukik a kéreg egy része. Ezek a területek a már említett óceáni árkok. A mellékelt ábra vázlatosan szemlélteti a litoszféralemez alábukásának folyamatát. Gigászi méretű erők veselkednek itt egymásnak, és ennek megfelelően hatalmas feszültség halmozódik fel az egyes kéregtömbökben. Amikor a feszültség már minden elviselhető mértéken túlnő, akkor földrengések formájában levezetődik. A kéreg alsóbb rétegeiben olvadt kőzetanyag is összegyűlhet, s ha nem tud másfelé elfolyni, akkor vulkánkitörés formájában a felszínre tör. Vannak olyan vulkánok, amelyek már évmilliók óta nem kapnak "utánpótlást", ezért kialudtaknak tekinthetők, más tűzhányók viszont kisebb vagy nagyobb mértékben feltöltődnek olvadt kőzetanyaggal, s időnként ki-kitörnek. A Pinatubónak, úgy látszik most telt meg a "tartálya", de az is lehetséges — s ezt a kitörések hevessége is alátámasztja —, hogy valamilyen okból hirtelen nagy mennyiségű gáz és gőz halmozódott föl a magmakamrában és ez szabályosan kilökte a hamut és a lávát a vulkán belsejéből. A tűzhányókat gyakran egy-egy földrengés aktivizálja, de az is elképzelhető, hogy most egy kiterjedtebb geológiai aktivitásnak lehetünk szemtanúi, s a Fülöp-medencében más alvó vulkánok is felébrednek. Végezetül néhány szót a bevezetőben már említett sziget-csoportokról. Ezek a szigetek nem egymástól függetlenül keletkeztek, hanem annak a folyamatnak a szerves részeként, amelyről a fentiekben szó volt. Ezeket az ún. szigetíveket minden jelentős mélytengeri árokrendszer mentén megtalálni, s valamennyiükre jellemző, hogy aktív vagy szunynyadó vulkán található rajtuk. Lacza Tihamér SZIC.L 1 í\ ANDI / I I I S VULKÁN 20 A HÉT
