A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-19 / 29. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY Fanni a troliban fejezte be Zsuzsa levelének az olvasását. Megdöbbent, aztán káromkodni kezdett magában, mert a levél meglehetősen felkavarta. — Megint én leszek a lelki mosoda, már látom előre — állapította meg egy kissé cinikusan. — Három éve is én pofoztam az életbe egy öngyilkosjelöltet, de ő nagyon fiatal volt. Zsuzsa érett nő, negyvenéves. Más súlycsoport — morfondírozott. A szerkesztőségbe érve rögtön fel akarta hívni, hogy megnyugtassa a lelkét, de mind a három telefonon ültek. Közben hívatta a főszerkesztő is, aki a forradalom után meglehetősen "gyengéden" tornázta fel magát a főnöki bársonyszékbe. A százhúsz embert foglalkoztató napilap, az Esti Szó főnökének lenni éppenséggel nem leányálom, de jövedelmező. Pusztaszeri Béla ötvenes, viszonylag jó megjelenésű ám nagyon kisstílű és középszerű ember. A sztálinista hájfejűhöz képest mindenesetre fenomén. Fanni belépett a pálmaligetbe. A szerkesztőségben csak így hívták a főnök hatalmas szobáját, amelyet előző birtokosa hót darab főnixpálmával népesített be. A gyermeknövónyekből huszonnégy év alatt aggastyánok lettek, nem kis tekintélyt kölcsönözve ezzel a szobának és lakójának, aki hatalmas, még az antivilágban (valamikor a század elején) faragott íróasztala mögött füvészkerti tudós botanikusnak tűnt fel inkább, mint főszerkesztőnek. — Ezt a Fráter János interjút megbeszélhettük volna előre — dobta hanyagul az asszony elé az Esti Szó legújabb számát. — De főnök, hiszen nem volt itthon, akkor járt Hollandiában... — Akkor is! A szándékról sem tudtam. Ebből a cikkből botrány lehet. Kemény... — Hol? Melyik sora? Egyáltalán, mi kifogása van a cikk ellen? Ne haragudjon már, főnök, de amit a nyelvtörvény alkalmazásáról mond, tényeken alapul. Különben is a saját véleményét mondja, nem az enyémet, nem a lapét. — Helyszíni szemlét kellett volna tartania. Le kellett volna ellenőriznie az adatokat, a tényeket. — Annyi helyre azért mégsem mehetek el. Tudom, hogy ez az ember szavahihető, becsületes, köztiszteletben álló jogász, mi kifogás lehetne ellene? — Már az a tény, hogy leközöljük az 18 A HÉT írást, állásfoglalás a részünkről — morgott Pusztaszeri, akit egymás között csak Pusztabeszarinak hívtak a szerkesztőségben. — Legyen szíves, mondja meg, vógülis mi kifogása van a cikk ellen, mert eddig még nem tudtam meg — mondta Fanni határozottabban, s érezte, tódul az agyába a vér. — Nekem a cikk ellen semmi kifogásom nincs, de Fráter Jánost nem tartom szakértőnek a kérdésben. Az ón szememben ő nagyon pocsék jogász, politikai analfabéta... — A véleményét azért elmondhatja, nem? A szlovák lapokban mindenféle cikkek megjelennek, pro és kontra. Nekünk ugyan nincs annyi lapunk, ezért kellene többféle véleménynek helyet adnunk. — Nézze, Fannika — lágyított a hangján Pusztaszeri Béla — a szubjektív vélemény ellen nincsen kifogásom, de a nyilatkozó... — Tudja mit, főnök? Tiltsa ki a lapból. De akkor vállalja is a kitiltást, közölje a lapban az olvasókkal, indokolja meg és írja alá — mondta Fanni egy kicsit hangosabban a kelleténél, s érezte, hogy a szíve egyre erősebben ver az izgalomtól. — Ugyan, ugyan Franciska, nem erről van szó, de végülis ón felelek a lap tartalmáért. Most még én vagyok itt a főszerkesztő, lehet, hogy nem sokáig, de addig kötelességem beleszólni a dolgokba, s közölni, ha valamivel nem értek egyet. Elvégre én is a munkámat végzem. — Rendben van, elismerem. Máskor majd bejelentem, kivel készítek interjút, de nem vagyok hajlandó húsz évi szakmai gyakorlat után a riportalanyokra vonatkozó utasításokat elfogadni — mondta visszafogott hangon, de érezte, hogy remeg a keze, amikor az Esti Szót a hóna alá csapja mintegy lezárva a kellemetlen beszélgetést. Kifelé menet a szobából végigsuhant még az agyán, miért nem smakkol Pusztaszerinek Fráter János. A tudós jogász hajdanán irodalomkritikával is foglalkozott, s az egyik írásában Pusztabeszari Bélust, az akkor ígéretesen rajtoló fűzfapoétát igencsak megbírálta. — Le van ejtve az egész! — gondolta még, miközben végre ő is rátelepedhetett a telefonra. Rasztyonak délután hivatalos ügyben a Műszaki Egyetem Építészeti Karára SZERDAHELYI TAMÁS ■ ■■■111.7 k kellett mennie, s úgy tervezte, egyúttal elugrik a rendőrségre is kiváltani Orsika első személyi igazolványát. Egy hete nem tud annyi időt szakítani rá, hogy elintézze. Talán most. Aznap kivételesen szép idő volt, hosszú hetek után a nap is kimerészkedett a felhők mögül. A Szépiák utcán lefelé ballagott, majd letért, s egy pillanatra megállt a három partizánszobornál, ahol most is néhány fontoskodó, őgyelgő ember beszélgetett, vitatkozott. Rasztyo leült az egyik padra. Nem volt fáradt, csak kíváncsi, mit beszélnek ezek az emberek. Nem messze tőle hárman nyomták a szöveget nekivörösödve, ám Rasztyo csak az egyiket értette tisztán, mert a másik kettő halkan, csaknem suttogva beszélt. — Vissza akarják szerezni a vagyonukat, meg egyházi iskolák...! Megáll az ember esze! Hova akarnak visszafarolni, az őskorba? Különben is, ez a Čarnogurský miért képzeli azt, hogy Szlovákiában csak a katolicizmus tudja igazán összefogni a hívőket? Mit mond?... Havel? Bohóc — hangzik a summás megállapítás. — Prágából diktálnak mindent. Ha Havelen múlna, a vízlépcső sem épülne fel. Nagyon szépen ki van ez gondolva. Havelók a magyarokkal ügyesen meg tudnának egyezni, a vízlépcsőbe ölt temérdek pénz meg elúszna... Rasztyo nem hallott mindent tisztán és pontosan, de nagyjából tudta, miről van szó. Mégsem értette őket. Mintha nem is egy nyelven beszélnének. Ez némileg lehangolta, de kénytelen volt magában elismerni, hogy ez is a születő demokrácia velejárója. A Priornál járt már, amikor valaki megérintette hátulról a vállát. — Ahoj, Rasztyo! Zuzka volt az, a hajdanvolt 02-es osztály legcsinosabb műszaki rajzolója. A férfi vagy két éve nem találkozott vele, amióta elment a hivatalból. Azt mondta, szívből utál már rajzolni. — Mi az, már meg sem ismersz? — a kérdésben célzás volt. — Dehogynem. Szia! — vigyorintotta el magát Rasztyo. — Hol dolgozol most? — kérdezte, pedig nem is igen érdekelte a válasz. — Leginkább sehol. Most már végleg beteget jelentek... Nem látod? — Mit? — Nézz meg jobban! Ikrek lesznek. — .Tényleg?
