A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-27 / 52. szám
SZÓL A RÁDIÓ HOL SUHAN A TÖRTÉNELEM? Interjú Szabad Györggyel, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnökével • • • (Részlet egy újsághírből: Pozsonyban, Alexander Dubček 70. születésnapjának ünnepségein részt vett Szabad György, a magyar Országgyűlés elnöke...) — Elnök úr, számunkra, honi magyarok számára sokat jelentett az On részvétele az ünnepségen. A Dubček-legenda — ha megtépázva is — él még ugyanis tájainkon is. A protokollon túl szót váltott-e a Szövetségi Gyűlés elnökével, és esett-e szó rólunk, szlovákiai magyarokról? — A mostani találkozás eléggé formális lehetőség volt, a beszélgetésben Dubček úr egy kedves gesztussal jelezte, hogy szlovákként is nagyra becsüli a magyarságot, én nem tudok szlovákul, ezért idegen nyelven köszöntöttem, de ő igyekezett néhány kedves magyar szót mondani. Ezt én gesztusértékűnek tartom, ez arra utal, hogy ő az együttműködésnek és együttélésnek a híve, ennek fontosságát aláhúzza. Hozzátette, hogy sajnálja, amiért magyar tudása nem jobb, mondta, hogy volt időszak, amikor többet gyakorolta, amire én biztattam, hogy folytassa ezt a jó hagyományt. Ezen túl vele komolyabb beszélgetésre nem volt alkalmam. — Elnök úr, ha e rádióriport előtt a "felfuttató szövegben" nem mondtam volna el, hogy: mikrofonunknál Szabad György, meggyőződésem, hogy ebben az esetben is sokan felismerték volna a hangja alapján. Tudja-e Ön, érzik-e Önök, hogy a magyar tévé parlamenti közvetítéseinek nálunk is hatalmas nézőtábora van? — Ha nem hallottam volna erről, most meg kellett volna ezt tudnom, hiszen tegnap délután, amikor egy városnézésen vettem részt, számosán rám köszöntek, sőt, rám mosolyogtak, ami nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy nem ismeretlen a hangom, az arcom a Pozsony utcáin velem találkozó embereknek. Hadd mondjam azt, hogy különösebben nem törekszem az ilyen közismertségre, de örülök annak, hogy a magyar parlament működését figyelem kíséri, ez fokozza a felelősségérzetet, amit e választott tisztségem során amúgy is érzek. — Ez azért jelzi azt, hogy a szlovákiai magyarság számára nem közömbös Magyarország belpolitikai helyzete. Számunkra is fontos egy kiegyensúlyozott, gazdaságilag erős, nyugodt Magyarország. Egyetért ezzel az állításommal? — Ennek én nagyon örülök, örülök a figyelemnek, és meg kell mondanom, örülök a figyelmeztetésnek. Sokan kérdezték meg, hogy az új nemzetiségi és etnikai törvényünk mikor születik meg. Erre két dolgot mondtam: egyrészt a közeljövőben, és nem a kormányzat és a parlament késlekedésén múlt, hogy ilyen sok idő kellett az immár egy évvel ezelőtt megszületett törvényjavaslat további sorsának a pozitív biztosítására, sokkal inkább az, hogy a magyarországi nemzetiségi szövetségek, amelyek hozzászólási jogot kértek és kaptak e tervezet kapcsán, sok mindenben eltérő nézeteket nyilvánítottak, és az igazán sok időt ezeknek az eltérő nézeteknek az egyeztetése igényelt. Másrészt, ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon a nemzetiségek jogai nem biztosítottak máris, kiegészített alkotmányunknak van a nemzetiségekkel foglalkozó külön fejezete, s ez a legfontosabb jogokat biztosítja. — Örülök, hogy kitért erre a kérdésre, feltettem volna, hisz itt nálunk, a szlovák sajtó meglehetősen gyakran és nem a legjobb, legobjektívabb hangnemben foglalkozik a magyarországi szlovákság helyzetével. Visszatérve az Ön parlamenti munkájához, meglehetősen szigorú ülésvezető elnök hírében áll. — Igen, ezt tudom, és úgy gondolom, hogy a szigorúság úgy igaz, hogy szigorú vagyok a parlament működőképességének biztosításában, és szigorú vagyok mindenekelőtt magammal szemben a jelenleg érvényben lévő házszabály betartásában. Remélem, hogy ez a szigorúság sohasem jelenti a képviselők jogainak korlátozását, hanem azt, hogy igyekszem az esélyegyenlőséget minden képviselőnek és minden irányzatnak biztosítani. Meg akarom akadályozni, hogy a parlament olyan kérdésekre fecsérelje az időt, amelyeknek a megvitatására nem választanak megfelelő alkalmat, vagy azt, hogy a frakciók által már jóváhagyott naiprendet szétzilálják, és így az eredményességet kockáztassák. Nehéz feladat igazságosnak lenni. Én nem ítélem meg negatívan azokat a képviselőket, akik minden áron szólni akarnak, előnyt szeretnének szerezni maguknak, az általuk képviselt nézeteknek. Néhány szélsőséges esettől eltekintve nemcsak a szereplési vágyról van itt szó, hanem vélt vagy valós fontosságú ügyek felemlítéséről is. A parlamentnek kérem az ideje drága, sőt, mondhatnám azt, hogy a demokrácia pillanatai drágák. Tehát az ón szigorúskodásaim... —... a csengő gyakori használata... — ...igen, a csengő gyakori használata ezekkel függ össze, másrészt azzal, hogy néha egyes képviselők eljutnak a személyeskedésig, egyes csoportok hangzavart teremtenek. Szigorúságom nem egyedi, számos európai parlamentben jártam már és ez az ülésvezetósi módszer a nagy és töretlen hagyományú demokráciákban sem szokatlan. — Elnök úr, a napi kis csatáink közepette — szerintem — nem nagyon tudatosítjuk, hogy a történelem suhan el — fölöttünk? — melletünk? — közöttünk? — nem is tudom hirtelen, melyik szó lenne a legjobb. Ön, történészként ezt biztos másként éli meg, annak tudatában, hogy egyszer, száz-százötven év múlva például az Ön munkáját is majd az akkori történészek fogják vizsgálni. — Kérem szépen, hogy az ón tevékenységemet értékelik-e majd annyira, hogy érdemes-e vele külön foglalkozni, ezt nem tudom, és nagyon őszintén meg kell mondanom, hogy nem is ezt tartom fontosnak. Hogy megfogalmazására reflektáljak: nyilván Ön is és valamennyien érzékeljük, hogy itt egy olyan átalakulásról van szó, amely az elkoptatott jelzőnek tartalmat ad, valóban történelmi a fordulat, és ebben nemcsak a tisztségviselőknek van szerepük, hanem kivétel nélkül minden embernek. Mindenki, aki él a történelem adta lehetőséggel, a szabadság adta lehetőséggel, a demokráciával és aktívan részt vesz a közéletben, az egy történelmi tettnek a részese. Nem fölöttünk, nem melletünk suhan a történelem, hanem a történelem valamennyiünk közreműködésével érvényesíti azt, amiről valóban úgy gondolom, hogy a messze jövőből visszatekintve is rendkívül fontos. A történelem alakítása tehát nem egyeseknek a munkájától függ, hanem valamennyiünkétől. POLÁK LÁSZLÓ A HÉT 7
