A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-20 / 51. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY belőlem az a hidegség, amely évekig felgyűlt bennem. De nehezen olvad a jég. És az az igazság, hogy félek az ünneptől, a karácsonytól. Öreg vagyok, mert már félek a mástól! — Bolond vagy te, Zsiga — nevetett fel Zsolt —, nem öregl Tudod, mi a legjobb orvosság öregség ellen? Egy fiatal jó nő!... Igaz, te még biztosan azt sem tudod, hogy a mi híres városunkban is újra megnyílt a bordélyházi Megint lesz Vödric... Huhú... Éva fülig vörösödött mérgében. — Látod, ez meg a te komád! Neki mindenről csak az jut az eszébe... — Hát inkább az, mint az öregség! Meglásd, nemsokára válogathatsz a nőkben, Zsiga! Évát elgondolkoztatta Zsiga vallomása. Azelőtt mindig felületes volt, könnyed, néha bumfordi, mindig vidámkodó... Hogy az csak máz lett volna, a világ félrevezetése, és most Zsigánál is eljött a mélységek órája? Zsolt rosszkedvűen intette le Évát. — Nem csinál semmit, munkanélküli, hülyeségeken töri a fejét. Majd tavasszal kigyógyul a bajából! Aranyvasárnap Kati hazautazott. Elvitte az ajándékokat anyjának, öccse családjának, mert az ünnepekre elvállalta az ügyeletet. A többieknek családjuk van, vagy távolabbra utaznak, ő egyedül él. De így legalább nem lesz maga. Az öccse, Péter furcsán viselkedett vele. Mintha leste volna az alkalmat, hogy egyedül maradhassanak, aztán végül kibökte, mit akar. — Anyáról van szó... Egyre nehezebb vele. Elvihetnéd magadhoz a télre! Egyedül már nem képes lejárni a pincébe, tüzelni, napközben meg egyedül van itthon... Két gyerekkel örülünk, hogy van munkánk, szó sem lehet róla, hogy a feleségem otthagyja az állását anyánk miatt, akkor nem tudnánk megélni! Katit váratlanul érte öccse kérése, hirtelen nem tudta, mit feleljen. — Most rögtön vigyem? — Jaj, dehogy... Az ünnepeket töltse csak itthon, majd utána... Az új évben... S addig még megbeszéljük. — Addig én is felkészülök, átrendezem kissé a lakást. Meg anyát is fel kellene készíteni rá... — Az lesz a legnehezebb, de majd megpróbálom... Majd azt mondom neki, te szeretnéd, ha elmenne hozzád, hogy ne legyél olyan egyedül... Kati maga elé bámult. Arra gondolt, nem lesz olyan könnyű tele ott idegenben az anyjának. Riasztó hely a lakótelep, de majd kitalál valamit. Emerencia nővér! — villant az agyába, talán ő majd segít, hogyan lehet egy idős embert eligazítani egy teljesen új helyen. Emerencia nővér biztosan tudja, hiszen hány öreg, beteg embert tele tudott tölteni energiával! — Mi baj van, Péter? — kérdezte hirtelen Kati. — Baj van veletek is? — és megfogta az öccse kezét. — Kinek nincs ma baja? — kérdezett vissza Péter. — Csak a szokásos gondok. Drága minden, a pénz meg kevés. Tudod, mi is számítottunk arra, hogy ha már az állam nem emelte a családi pótlékot, legalább karácsonyra megadja a gyerekeknek azt az ezer koronát. De nagy urak a képviselő urak, ők ötször annyit keresnek, mint én... Nincs nagy baj, csak a pénz kevés, így több a veszekedés... Tudod mennyit kértek jtt most egy különb karácsonyfáért?! Ötszázat!!! És hogyan mondjam a gyerekeknek, hogy érjék be a fával, ajándékra már nem futotta... Az anyjuk egész éjjel sírt, amikor megvettem a fát, hogy miből lesz Petikének cipője... Pedig ez még csak a kezdet! — ... Szomorú ez az ünnep, pedig két éve hogy örültünk még! Néha én is elbőgöm magam a kórházban, amikor látom, gyógyszert kéne adnom a betegnek, de nincs... A boltok meg tele vannak méregdrága vacakokkal, cukorkákkal... A gyerekek meg lassan úgy fognak kinézni, mint a Kisjézus a betlehemi istállóban... Péter, ha tudok, segítek. Nem csak anyával, ha baj van, szólj... — Azt mondják az urak, nem szabad elkeseredni. Csak nem adnak a biztatás mellé semmit, szóból pedig nem él meg az ember... — Azért szedd össze magad az ünnepekre! Mert a búsulásból sem élsz meg! A gyerekek pedig nem érdemlik meg, hogy elrontsák az ünnepüket! Kerül azért ajándék is a fa alá! Gondold meg, mikor mi gyerekek voltunk, nekünk sem csináltak zsibvásárt a szüléink, mégis tudtunk örülni minden apróságnak! Kati nem ilyen karácsonyra készült. Biztatóbbra, vidámabbra. Döbbenten vette észre, az utóbbi időben annyira csak magával volt elfoglalva, hogy fel sem fogta, mi történik körülötte másokkal. Észre sem vette, hogy az öccse ennyire nehéz helyzetben van, hogy anyja is inkább nyűgnek érezheti már csak magát a világban, mint szeretve tisztelt idős szülőnek. Hogy sógornője, a hollófekete. Nóri hirtelen őszülni kezdett... És igaza van Péternek, ez még csak a kezdet. Most indul el minden igazán lefelé. — Talán az ünnep, a fenyőfák ragyogása majd segít. Átsegít ezen a csalódáson bennünket — szorította meg öccse karját. (Folytatjuk) Fotó: Küsi Péter A HÉT 19
