A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-20 / 51. szám
GONDOLKODÓ Mit ér az ember, ha fiatal és irodalmár? Tisztelt Hallgatóim! Eredetileg a Fábry Zoltán irodalomszemlélete című dolgozatot szerettem volna itt, Önök előtt lelolvasni. Hogy mégis otthon hagytam, s helyette másról fogok beszélni, annak két oka van: egyrészt, hogy kihasználjam a közös és azonnali megvitatás lehetőségét egy fontos és aktuális kérdést illetően, másrészt, mint az alább kiderül, nem biztos, hogy az említett tanulmány közreadásának most érkezett volna el az ideje. Mostanság nem tudom eldönteni, örülnöm kellene-e annak, hogy fiatal vagyok. Néha határozottan az az érzésem: igen. Ez az érzés leginkább akkor tölt el, amikor Dobos Lászlóval beszélgetek. Ilyesmi, ha nem is gyakran, de azért előfordul: az élet úgy hozta, hogy közel lakunk egymáshoz, meg, hogy ne feledjem, munkahelyeink is szomszédosak, s a két végállomás közti utat olykor egymás mellett ülve tesszük meg a buszon. Ilyen alkalmakkor szokott szóba kerülni, hogy én éppen olyan fiatal vagyok, éppúgy huszonnyolc éves, mintő, amikor,az Irodalmi Szemle első szerkesztője lett. És valahogy ennek szellemében alakul beszélgetésünk is. Dobos László elmondja, milyen jó, ha az ember fiatal, meg hogy a Szemle a fiatalok első számú ügye — ezt Fábry mondta, meg azt is, hogy tolláik hegyén a vox humana népének mondanivalója és jövője... Szóval, szó szót követ, a fiatalságtól az irodalomig jutunk, onnan Fábry Zoltánhoz, Dobos László elmeséli, miként támogatta őket, fiatalokat az Irodalmi Szemle indulásától haláláig, s mire leszállunk a buszról, érzem, hogy számomra Dobos László jelenthetné azt, amit számára Fábry. Hát ilyenkor örülök én annak, hogy fiatal vagyok. S csupán ennek illusztrálására bátorkodtam a Tisztelt Hallgatóság előtt ilyen személyes hangot megütni. Az igazság kedvéért feltétlenül hozzá kell ugyanakkor tennem, hogy közös utazásaink során Dobos Lászlóval még egyetlen egyszer sem beszéltünk irodalomról, mindig csak a politikáról. A fenti kivételtől eltekintve azonban mostanság nemigen örülök annak, hogy fiatal vagyok. E szóhoz ugyanis — kiváltképp értelmiségi körökben — igen kellemetlen szinonimák tapadnak. Ezek leggyakorabbika a nyegle. Ide tartozik még a lekezelő és végül, de nem utolsó sorban a heveny. Ezekkel mutat rokonságot a kevésbé pejoratív, elmarasztaló sarkított szavunk. Régebben (Tóth László és Varga Imre idejében) e szócsaládba tartozott még a lázadó is. Nem ritka, hogy ezeket a szavakat a fiatalok magatartásformáiként vagy megnyilatkozásaik jelzőiként emlegetik. Tulajdonképpen nem is igen kárhoztatnám sem a szavakat, sem használóikat, amícj erről és nem másról lenne szó. Legutóbb azonban az A Hét című hetilapban Gál Sándor a mondanivalóját summázva ezt a magatartásformát fasisztoidnak nevezi. Ekkor döntöttem úgy, hogy mégsem Fábry Zoltán irodalomszemléletéről fogok e helyt beszélni, bár e rendezvény kedves szervezőjével abban is megegyeztünk, hogy ez csak afféle munkacím, nem kell véglegesnek tekinteni. Félretettem tehát a már papírra vetett sorokat — jobb időkre. Bevallom, azért, mert elbizonytalanodtam. Abban a tévhitben éltem, hogy Fábry Zoltán irodalomszemléletéről alkotott véleményem kifejtésének semmi akadálya. Azt kell azonban látnom, hogy erre most nem alkalmas az idő. Ha nyeglén akarnék fogalmazni, azt is mondhatnám, fokozódik a nemzetközi helyzet. Ezt sugallja az említett írásában Gál Sándor is. Szerinte a számadást, a múlt vállalását akkor kell elvégezni, "ha kitisztul körülöttünk a felkavart Európa". Nem most tehát. Hajlok afelé, hogy egyetértek vele. Egy-két évet még kibírunk múlttisztázás vagy újragondolás nélkül. Arról nem is beszélve, hogy én is elutasítom azt az általa említett politikai magatartásformát, "amely unosuntalan le kíván számolni valakivel és valamivel". Politikai tájékozatlanságomra vall, hogy nem tudom, ki ennek a politikai magatartásformának a képviselője. Egy, a napokban a televízió által is közvetített vitafórum benyomásainak hatására arra tippelek, hogy Gál Sándor — írásának ezen a helyén — az MDF-re céloz. Még szerencse, hogy .szintén Fábry Zoltán kapcsán Tőzsér Árpád is kifejti, milyen időket élünk ma. A Fábry Zoltánt illető "nyegle" és "lekezelő" hangot szerinte főleg most kell visszautasítani, "mikor a barbarizmusok barbarizmusának, a különféle fasizmusoknak a folytonossága (...) egyre nyilvánvalóbb". Hát ezt nem tudtam én eddig. Most már az is világos számomra, hogy Hizsnyai Zoltán nem azért fasiszta, mert egyszerűen ilyen géneket örökölt, hanem mert megfertőzték napjaink. Azt is mondhatnám, bedőlt az egyre nyilvánvalóbbá váló politikai helyzetnek, meg azt is, hogy fasizmusa kortünet. Mit tehet az ember, ha fiatal, s illették már őt is éppen azokkal a jelzőkkel, amelyek, mint most kiderült, a fasisztoid magatartás gyűjtőfogalomba tartoznak? Vigasztalom magam azzal, hogy minden rosszban van valami jó, s annak, hogy Hizsnyai Zoltán többeket kiprovokált, s ezek közül néhányan tollat is ragadtak, szóval hogy ennek van azért pozitív oldala is. Hogy Fábry Zoltánt idézzem: "A provokáció: a szellemerkölcs és az emberiség legpotenciálisabb aktivizálója, éltetője és fokozója. (...) A fasizmus érdeme, hogy ellenfeleit emberségükben megerősítette, amikor erkölcsi ellenálló erejüket kiparancsoíta belőlük." Ezzel nyugtatgatom magam, arra gondolva, hogy ilymódon talán mégsem válik valóra a Gál Sándor által oly sötétre festett jövő, s hogy egyebek közt a benne kiprovokált "szellemerkölcs" és "emberség", valamint egy feltételezhető, egységes antifasiszta fellépés is hozzájárul ahhoz, hogy mégsem szakad szét a "létező nemzeti(ségi) kohézió”, hogy mégsem semmisül meg "az egybenmaradas lehetősége és jövőtávlata". S ha már itt tartok, a létező nemzeti(ségi) kohéziónál, egy rövid kitérő erejéig elmondom, hogy a rádió magyar adásában néhány napja valaki arról beszélt, mi adja a Fábry Napok időszerűségét. Szerinte többek között az, hogy az Irodalmi Szemlében Fábry létét vonták kétségbe... Igen, többek közt emiatt is nem Fábry irodalomszemléletéről beszélek most. Nem tartom fontosnak részletezni, hogy az Irodalmi Szemlében Fábry Zoltán létét senki sem vonta kétségbe. Ez nyilvánvaló tájékozatlanság. Ha nyeglén akarnék fogalmazni, azt is mondhatnám, Fábry még a létező nemzetiségi kohéziónál is inkább létezett. S most visszatérek oda, hogy azért hiába nyugtatgatom magam az antifasiszta egységfront kialakulása vagy megteremtése ürügyén, ott bujkál bennem a félsz, hogy most akkor mi lesz a fiatal költő és szerkesztő Hizsnyai Zoltánnal? Nem kerül-e fasisztoid magatartása és megnyilatkozása miatt a vádlottak padjára? Mert hogy esszéjében (Tőzsér Árpád következetesen cikknek nevezi) így meg úgy állította be Fábry Zoltánt. Nem félnék, amíg valaki nem ért vele egyet. Az sem ijeszt meg, ha valaki többes számban utasítja vissza az általa helytelennek tartott nézetet, hangnemet. Nem lehet nem félnem azonban, ha valaki Hizsnyai Zoltán véleményét fasisztoidnak kiáltja ki. Nem csoda hát, ha a vádlottak padján látom őt. Látom, amint a szlovák prózaíró Martin Kasarda (ő az aki lekezelő módon írt Krisztusról) a két rendőrtől közrefogva kissé arrább csúszik a pádon, helyet engedve Hizsnyainak is... Persze, nem a védőügyvéd szerepében tetszelgek. Csak annak a véleménynek adtam (félénken) hangot, hogy egy ilyen szemlélet esetleg végtelen hosszúra nyújtaná a padot, melyen igazán nem szeretnék helyet foglalni... Mindezek után arra a nézetre kell jutnom, hogy a mai politikai helyzet nem kedvez a fiatalságnak. Persze, nem volt ez így mindig. Annak idején, amikor az Irodalmi Szemle indult, Dobos Lászlóval, s ne feledjük, tolla hegyén a vox humánéval, meg Fábry Zoltánnal — mindez nem történhetett volna meg. Más volt a fiatal költő, a szerkesztő? Nem hiszem. S erről győznek meg Dobos László szavai is: "S e fiatal értelmiség szembetűnően jellemző vonásai? Öntudatos, magabiztos, történelmileg tiszta, nincs bűntudata. Politikai nézeteiben és tetteiben radikális (...), elhatározásai, tenni akarása olykor nagyobb, mint tapasztalata és hozzáértése. Menet közben tanul és művelődik." Eddig az idézet, s hadd tegyem hozzá: de azért, menet közben e fiatal értelmiséget senki nem kiáltja ki fasisztoidnak, mert teszem azt megkérdőjelezi a vox humana totalitását... Persze, akadna számtalan más példa is. Én egy nagyon veszélyes irodalomszemléletre szerettem volna felhívni a Tisztelt Hallgatóság figyelmét. Az történt, hogy a vox humana, az emberi hang védelmében itt úgy követeltek Fábry Zoltánnak tisztességet, hogy közben lefasisztázták Hizsnyai Zoltánt. Én pedig az itt felolvasandó dolgozatomban mellesleg arra is ki szerettem volna térni, hogy a "változni és változtatni" igényén túl a Fábry- és a Hizsnyai-írások számtalan vonásukban is egymás rokonai. Most látom, mihez asszisztáltam volna: egy humanista és egy fasiszta író összehasonlításához! Csanda Gábor Elhangzott az 1991. évi Fábry Napokon A HÉT 5
