A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-13 / 50. szám
MINERVA Egy reformkori nevelés-barát: Hőke Lajos (1813—1891) Mottó: "Igen kevés ügyelet van nevelés közt mi nálunk testi gyakorlásokra". (Wesselényi Miklós: Balítéletekről, 1831) Egy közel másfél évszázada kiadott karcsú kötetet lapozgatok. Budán nyomtatta ki a Magyar Királyi Egyetemi Nyomda betűivel "egy növelés barát", 1847-ben. A könyv címe: Elemi oktatástan. Első olvasatra alig különbözik a reformkorban örvendetesen megszaporodó "oktatástanoktól". A címoldalon közzétett tartalomjegyzék hat fejezetet hirdet. Az első öt—elemi olvasástan; közéletből vett elmegyakorló s figyelemébresztő apró olvasmányok; elemi számtan; Magyarország rövid története; a magyar birodalom vármegyéi, székei és vidékei — a korabeli tankönyvek szokványos fejezetei. Ami a könyvet érdekessé és 150 év múltán is értékessé teszi az a hatodik fejezet: Elemi gyakordászat. Hogy mi a gyakordászat? A szerző szavaival: "a népiskolákban egészen elhanyagolt elemi testgyakorlás", azaz napjaink testnevelés nevű tantárgya. Mert mint a fejezet kezdő sorai leszögezik, az "okszerű növelés" háromféleképpen hat az emberre: "eszére: a komoly tudományok, szívére: a vallás, erkölcsileg és szépművészetek, testére: erejének gyarapítása s izmainak edzése által". Szerzőnk az első kettő művelését sem tartja kielégítőnek, ám a harmadikat, a gyakordászatot teljesen elhanyagoltnak találja. Pedig az nemcsak a test erősítésére a "forgékonyítására", hanem a "rend — pontosság — engedelmesség s közszellemnek elérésére" is a legjobb eszköz. A mindössze 14 oldalas fejezet tulajdonképpen módszertani utasítás a népiskola tanítója számára. "A gyakordászathoz mindjárt, mihelyt a gyerek iskolába adatik, még a bötűzés előtt, mint rendszoktató játékhoz, kezdj". Részletesen leírja az egyes gyakorlatok kivitelezésének módját, megadva a megfelelő vezényszót is. A vezényszavak többsége ma is használatos, akad köztük azonban néhány jellegzetesen reformkori felszólítás is. Ilyen például a "Toporzikáljl", azaz: "hol egyik, hol másik lábujjhegyen 20 A HÉT tipegj-topogj", vagy a "Bukdácsolj!", melyre hirtelen legugolás majd felugrás a helyes "válasz". S bár "növelés barátunk" könyve a népoktatók számára íródott, gyakordászati fejezetében papírra veti azon óhajt: "vajha gymnasiumaink eredeti jelentősöknek a tudományosság mellett megfelelhetnének, s bennök a gyakordászat rendszeresen taníttatnék". A gimnáziumokból kerültek ki ugyanis a népoktatók, akik csak akkor fognak lelkesülni az elemi iskolai tornáért, ha maguk is gyakorolták azt. Kis kötetünk címlapja nem tünteti fel a szerző nevét. Bibliográfiáinkból azonban kideríthető, hogy az idézett, s mai mércével is időtálló gondolatokat megfogalmazó "növelés barát" neve: Hőke Lajos. S mivel kereken száz óv telt el halálától, szenteljünk emlékének néhány sort. Már csak azért is, mivel Hőkét sok szál fűzte a Felvidékhez. Hőke Somogyendréden született 1813. december 15-ón, református lelkészi családból. Atyja, hivatásának folytatóját szeretné fiában látni, ő azonban inkább a jogi pályát választja. Debrecen, Pest, Pozsony tanulmányainak főbb helyei. Pozsonyban ifjú jurátusként egyike a Kossuth szerkesztette Országgyűlési Tudósítások másolóinak. A negyvenes évek elején Bars megyébe kerül, a barsi főispán, Majthényi László gyermekeit neveli. "Az úrfiknak házi nevelője is van: ezek közül a századik alig szokott ezen valódi terhes hivatalra termett lenni" — fakad ki bosszúsan Wesselényi a Balítéletekről c. könyvében. Nos, Hőke az a bizonyos századik — rátermettségét, többek közt, a fentebb ismertetett Elemi oktatástana is bizonyítja. Nyolc évi nevelősködés után visszatér eredeti hivatásához, Pesten majd Szolnokon dolgozik a megyei adminisztrációban. Életének újabb felvidéki epizódja 1861-ben kezdődik, amikor Ipolyságra költözik és Hont vármegye szolgálatába lép. Előbb mint aljegyző, 1865-től a megye levéltárosaként dolgozik. Éjjelét-nappalát a régi iratok közt tölti, hogy megírhassa a megye történetét. A monográfia el is készül s vele az 1869-ben Ipolyságon ülésező Magyar Történelmi Társulat vándorgyűlésének résztvevői is megismerkedhetnek. Nem Hőkén múlott, hogy a megyei levéltárban porosodó értékes kézirat évtizeden át nem talált kiadóra. Az 1907-ben kiadott Borovszky-fóle Hont megye monográfiája sokat idéz Hőke kéziratából, mely akkor már az ipolysági Honti Múzeum relikviái közt szerepel. Mai holléte — ismeretlen. Hőke fáradozásait a megye sajátos módon "jutalmazta": 1869-ben nem választják őt újra, s így a mindössze 56 éves Hőke, szerény nyugdíjával testvéréhez Dunaföldvárra, majd később Csurgóra költözik. Itt éri őt a haiál 1891. november 20-án. Élete végéig hű maradt vesszőparipájához, a história kutatásához. Anekdotikus hangulatú történelmi tárcái a Fővárosi Lapok és a Vasárnapi Újság hasábjain jelentek meg. Közülük jó két tucat foglalkozik Hont megyei, illetve felvidéki témával. A Hon 1868-as évfolyamában megjelentetett háromrészes munkája Ipolyság történetéről, mindmáig a legmegbízhatóbb forrás. A Borovszky-féle monográfia is szinte szószerint közli. Öreg napjaira készült el a Magyarország újabbkori történelme 1815-től 1892-ig c. munkája két kötetével, mely halála után jelent meg 1893-ban. "Kedélyes, adomázó tudós volt ő igen sokáig, ki olykor az apró tárgyakat igen elmésen, pointezve adott elő" — értékeli Hőke munkásságát halála alkalmával a Fővárosi Lapok. Száz évvel halála után, mi elsősorban Elemi oktatástanának hatodik fejezetét és a csupán kéziratban létező (?) Hont megye monográfiáját tekintjük életműve legjobb darabjainak. E két művével örökre beírta nevét a magyar pedagógiai, illetve helytörténeti irodalom jelesei közé. Dr. Kiss László
