A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-13 / 50. szám
LÁTOGATÓBAN mondja, aki két gyermeket nevel egyedül. — S ebből az összegből kell három és fél embernek megélnie — teszi hozzá nevetve. A "félen" a nős fiát érti, aki jelenleg katonai szolgálatát tölti Nyitrán, s csak részben terheli meg a családi költségvetést. Bartalosné pillanatnyilag gyermekgondozási szabadságon van a két és fél éves Martinnal, akinek az édesapja több mint két éve halt meg. A kisfiú örömmel újságolja, neki a szép karácsonyfán kívül még egy hatalmas traktort is hoznak majd az angyalkák. A család harmadik tagja, a tizenhét éves Tamás, ako jövőre érettségizik a Nagymegyeri Közgazdasági Szakközépiskolában. — Azt hiszem, nem mondok semmi meglepőt azzal, hogy ebből a pénzből nehéz kijönni — sóhajt az édesanya. — Kifizetem a lakást, megveszem az élelmiszert, a gyereknek az autóbuszjegyet, és marad is meg nem is. Szerencsére, a kisebb fiam sok ruhát kap a testvéremtől. Meg aztán van egy hétvégi házunk Macházán, majdnem hétáras telken, ezen próbálunk kertészkedni, nyáron ez is hoz valamit a konyhára. • Bartalos Viola és a kis Martin Egyébként én karácsonyra nem szoktam nagy bevásárlásokat eszközölni. Szűk családi körben ünnepiünk. Öt embernek veszek karácsonyi ajándékot, a három fiamnak, a menyemnek és az édesanyámnak. A nagyobb gyerekeknek valószínűleg pénzt adok, azt vesznek majd rajta, amire leginkább szükségük van. A kicsinek már megvettem az ajándékot, az édesanyámat pedig valami aprósággal lepem meg. Nagyobb ajándékra az idén ebből a pénzből nemigen telik... • És te milyen ajándékokkal leped meg szeretteidet? — kérdezem a tizenhét éves Tamástól. — Ó, hát én is csak valami apróságot fogok venni. Van némi megtakarított pénzem. Minden nyáron dolgozom, amit keresek, abból veszek néhány pulóvert, nadrágot. Ami pénzem ezen felül maradt, meg az édesanyám is adott hozzá pár koronát, abból fogom megvenni az ajándékokat. * * * Karácsony előtt vagyunk. Készülődünk az ünnepekre. Ezt jelzik az üzletek előtt álló sorok, a karácsonyi papírba bújtatott csomagok. Vásárolunk. Számolunk, osztunk, szorzunk, hogy csekélyke pénzünkből valamennyi szeretőinket meg tudjuk ajándékozni. S közben abban reménykedünk, jövőre már talán nagyobb ajándékokra is futja. Kamoncza Márta Prikler László felvételei René és a karácsonyi ajándék Toporgunk, várjuk az autóbuszt a késő őszi, télre emlékeztető hidegben, s jobb híján sétálgatunk fel-alá, magunkban szidva azt a fránya autóbuszt, amely csak nem akar jönni. A váróterem padján két idős, sokszoknyás néni terpeszkedik, ők persze nem fáznak, melegíti őket a hízott kacsáktól, libáktól "származó" háj, a meleg alsószoknya meg a divatjamúlt bekecs. Meg persze a buzgalom, amellyel beszélgetnek. Megtárgyalták már a Lidit, aki öregségére butikot nyitott, a Julist, aki otthagyta az urát, inkább elment a városba a lányához lakni, mert ott kevesebb a munka, a tanító egyszem lányát, aki harmincéves, aztán képtelen férjhez menni, de még csak udvarlója sincs! Rövid hallgatás után újra megszólal a fiatalabbik asszonyság: — Minek volt a városban, Maris néni? — Vásároltam ezt-azt. Jön a karácsony. Az unokák várják az ajándékot. Muszáj már készítgetni azt, ami abból a kis nyugdíjból telik. Meg aztán behoztam a piacra két kacsát, eladtam, el is vásároltam a pénzt — mondja egy szuszra. — Sikerült valami szépet venni? — faggatja a másik asszony. Erre szégyellősen, lesütött szemmel, olyan mondja-ne mondja kifejezéssel az arcán feleli: — A René unokámnak vásároltam. Aranyos egy gyerek... Vettünk neki videót, aztan most már a kazettákat gyqti, azt .vettem neki ón is, karácsonyra. Én nem értek hozzá, de bementem a szomszéd gyerekhez, a Pityuhoz, itt dolgozik az egyik maszeknál, vele választottunk valami, ilyen kegyetlenkedésről szóló kazettát. Mit értek én hozzá? De hát ha ezeknek a mai gyerekeknek ez kell... — A Renének vette? Pajkos az a gyerek, a múltkor is rászóltam, mert megdobálta a tyúkjaimat — így a másik. —Hát, elevennek eleven, de nagyon aranyos — védi a nénike az unokáját. — Kis komisz! — mondja hangsúlyosabban a társa. — Aranyos, nagyon aranyos — mondja a nénike, mintha nem is hallotta volna az unokájáról szóló véleményt. Közben megérkezik az autóbusz, mindenki odatódul az ajtóhoz. A két asszonyság is. Tömött szatyraik, súlyos csomagjaik sem akadályozzák meg őket abban, hogy elsőkként tolakodjanak. Megérkezünk a faluba, velük együtt szállók le a buszról. René nagymamája alighogy leszáll, meglátja az éppen arra karikázó unokáját. — Jaj, aranyfiam, de jó, hogy itt vagy! Olyan nehezek ezek a vacak szatyrok, legalább a biciklin hazatolod őket — nyögi a nénike. — Eszembe sincs, másfelé indultam, várnak a srácok, megyünk játszani! — szól ellentmondást nem tűrő, arrogáns hangon az "aranyos" gyerek. A néni nem szólt semmit, óvatosan körülnézett, ki hallotta vajon a szóváltást, majd megindult a pakkokkal az egyik utca irányába. Néztem utána és eszembe jutott a karácsonyi ajándéknak szánt videokazetta... Benyák Mária A HÉT 3
