A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-12-06 / 49. szám

OTT JÁRTUNK • Molnár László (jobbról az első) a "Negyvennégyes" személyzetével A „Negyvennégyes” V endégszerető, vendégváró város volt Pozsony mindig, de az országgyűlé­sek idején (1825-től 1848-ig tartották itt a honatyák összejöveteleiket) bizonyosan. Ekkor vált a város Magyarország szellemi, politikai és részben gazdasági eletének is gócpontjává. Természetszerű, hogy a tár­sasági élettel együtt a vendéglátóipar is fellendült. A Pozsony környéki lankák híresek vol­tak szőlejükről, Pozsony, Rócse, Modor jó borairól. A pozsonyi szőlősgazdáknál, a kapásoknál jófajta kiskárpáti borokat ihat­tak, kóstolgathattak a nemes nedű kedve­lői. Arról, hogy a maguk által választott felügyeleti szerv melyiküknek engedélyez­te éppen a bormérest (általában egy két hétig árulhatott egy gazda, természetesen később ismét nyithatott), a ház, vendéglő vagy kimérés bejárata fölé kiakasztott sző­lőlevélből font, néha szőlőfürttel díszített koszorú árulkodott. A pozsonyi szőlőtermelésnek és szóló­termelőknek meg a pozsonyi vendéglátás­nak Bél Mátyás könyvének Pozsonyt és környékét leíró részében külön fejezetet szentel. Biztosan akad olyan kutató, aki leírja majd a pozsonyi vendéglátóipar 40 éves, módszeres lezüllesztésenek hiteles krónikáját is. Pontosabban: vázolja, ho­gyan lett a családias hangulatú pozsonyi vendéglátásból vendéglátóipar — vendég­utáló vendéglátó egységekkel. Mindegy. Reméljük, ez már végleg a múlt. Mert úgy fest, valami megmozdult. A Magas utca egyik házában nagyon régóta ott függ a szolőkoszorú és a cégér: 44. Ez a házszám, s egyben a borozó neve is. Fogalom Pozsonyban a "Negy­vennégyes". Ha nem kocsma lenne, bi­zony azt is mondhatnám, hogy generáció­kat nevelt fel. De hát, kocsma. Igaz, olyan hely volt a "Negyvennógyes" akkor is, amikor a vendéget nem nagyon szerették a vendéglőben, ahol a pincér figyelmeztet­te a látogatót: Ma nem igazi a pörkölt, ajánlhatok valami mást... Az udvarán lévő és a nyári melegben árnyat is adó szőlőtőkéjéről felismerhető vendéglő is megváltozott az utóbbi időben. Bérbe vették. Bérlője Molnár László. — Kitanult pincér vagyok, Újvárban vé­geztem hetvenkettőben. Hetvennyolctól pedig Pozsonyban dolgozom. "Szolgál­tam" a Grand ban, a Veľké Srdce nevű presszóban meg az új buszmegálló étter­mében. Azután a Centrál fürdő kávóházá­­ba kerültem, amelyet 1990-től béreltem. Közben arra is jutott időm, hogy a Pöstyóni Vendéglátóipari Szakközépiskolában le­érettségizzek. A bérlemények sorába köz­ben belépett a Miletiő utcai "Stavmat" büfé, az alistáli Kukorica csárda, a Stavo­­projekt üzemi konyhája és a Harmónián található újságíró-üdülő, amely most a Hotel Press nevet viseli. A főnöknek, tulajdonosnak 70 alkalma­zottja van. — Mivel rokonaim, ismerőseim, baráta­im dolgoznak nálam, java részük magyar. Mert úgy gondolom illetve azt tapasztal­tam, hogy köztük nagyobb az összefogás, összetartás. Ám azt senki ne gondolja, hogy ezért elnéző vagyok. Sőt! Elküldtem • Több nyelven, egy hangon ón már nagyon jó ismerőst vagy szomszé­dot is. Az a célom, hogy a vendég elége­detten távozzék, és ha legközelebb latja az LM Restaurant cégjelzést, akkor gon­dolkodás nélkül térjen be ismét. Ehhez persze az Is szükséges, hogy jó munkatár­si, baráti kapcsolat alakuljon ki köztünk, és ne munkáltató és munkás viszony legyen. Nálunk a vendégnek akkor is becsülete van, ha nem fogyaszt, csak bejön hoz­zánk. Krúdyt emlegetem, és a régi pozsonyi borozókat, vendéglőket, ahol a tulajdonos néhány szóra oda is ült a vendéghez. Lesz még ilyen? — Ilyen már aligha, de számtalan dolog van, amivel kedveskedhetünk a vendé­geknek. A mostani halételek hete Is ilyen. Januárban vadból készült ételeket készí­tünk, majd egy héten át. Felszereltségünk a nyugati vendéglőkéhez hasonló kényel­met még nem enged meg — például elég kezdetleges gépekkel dolgozunk a szűkös konyhában, es egyelőre a nyersanyagbe­szerzés is gond. — Gondolom ez mind-mind pénzkérdés is. — Ha hiszi, ha nem, nem nagy vagyon­nal vágtam bele. De az az elvem, hogy a pénz romlik, be kell fektetni, hogy kivédjük az inflációt. Jelenleg hat vendéglátóegy­séget bériek. Kezd tetszeni a "Negyvennó­gyes". Tudja, hogy szereztem? Volt, aki annak a bérleti díjnak, amit ón ajánlhat­tam, a két és félszeresét ígérte. Beültettem az épület tulajdonosait a kocsimba, bejár­tam velük az általam bérelt pozsonyi büfé­ket, üzemi konyhát, meglátogattuk a Kuko­rica csárdát, és elmentünk Harmóniára is. Megmutattam, mit tudok nyújtani. Másnap felhívtak: enyém a vendéglő. Persze, tudom, sok munka vár még ránk. Például Harmónián, ahol szálló is van, meg előadóterem, nyelvlaboratórium és sportpályák. Most sportruházati cikke­ket es sportszereket árusító üzlettel akar­juk bővíteni. Tervezni kell, akarni kell. Megesik, hogy az ember nem találja még azonnal a számítását. Úgy gondolom, pár nehéz évnek nézünk elébe. Ezeket kelle­ne átvészelni, kibírni. Hogy mi a kívánsá­gom? Az, hogy nekem jó vendégem, a vendégnek pedig jó vendéglője legyen. Bízom benne, hogy minket, jó vendéglő­ként emlegetnek majd, s visszajárnak hoz­zánk a vendégek. (görföl) Fotó: Gyökeres György A HÉT 3

Next

/
Thumbnails
Contents