A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-06 / 49. szám
OTT JÁRTUNK • Molnár László (jobbról az első) a "Negyvennégyes" személyzetével A „Negyvennégyes” V endégszerető, vendégváró város volt Pozsony mindig, de az országgyűlések idején (1825-től 1848-ig tartották itt a honatyák összejöveteleiket) bizonyosan. Ekkor vált a város Magyarország szellemi, politikai és részben gazdasági eletének is gócpontjává. Természetszerű, hogy a társasági élettel együtt a vendéglátóipar is fellendült. A Pozsony környéki lankák híresek voltak szőlejükről, Pozsony, Rócse, Modor jó borairól. A pozsonyi szőlősgazdáknál, a kapásoknál jófajta kiskárpáti borokat ihattak, kóstolgathattak a nemes nedű kedvelői. Arról, hogy a maguk által választott felügyeleti szerv melyiküknek engedélyezte éppen a bormérest (általában egy két hétig árulhatott egy gazda, természetesen később ismét nyithatott), a ház, vendéglő vagy kimérés bejárata fölé kiakasztott szőlőlevélből font, néha szőlőfürttel díszített koszorú árulkodott. A pozsonyi szőlőtermelésnek és szólótermelőknek meg a pozsonyi vendéglátásnak Bél Mátyás könyvének Pozsonyt és környékét leíró részében külön fejezetet szentel. Biztosan akad olyan kutató, aki leírja majd a pozsonyi vendéglátóipar 40 éves, módszeres lezüllesztésenek hiteles krónikáját is. Pontosabban: vázolja, hogyan lett a családias hangulatú pozsonyi vendéglátásból vendéglátóipar — vendégutáló vendéglátó egységekkel. Mindegy. Reméljük, ez már végleg a múlt. Mert úgy fest, valami megmozdult. A Magas utca egyik házában nagyon régóta ott függ a szolőkoszorú és a cégér: 44. Ez a házszám, s egyben a borozó neve is. Fogalom Pozsonyban a "Negyvennégyes". Ha nem kocsma lenne, bizony azt is mondhatnám, hogy generációkat nevelt fel. De hát, kocsma. Igaz, olyan hely volt a "Negyvennógyes" akkor is, amikor a vendéget nem nagyon szerették a vendéglőben, ahol a pincér figyelmeztette a látogatót: Ma nem igazi a pörkölt, ajánlhatok valami mást... Az udvarán lévő és a nyári melegben árnyat is adó szőlőtőkéjéről felismerhető vendéglő is megváltozott az utóbbi időben. Bérbe vették. Bérlője Molnár László. — Kitanult pincér vagyok, Újvárban végeztem hetvenkettőben. Hetvennyolctól pedig Pozsonyban dolgozom. "Szolgáltam" a Grand ban, a Veľké Srdce nevű presszóban meg az új buszmegálló éttermében. Azután a Centrál fürdő kávóházába kerültem, amelyet 1990-től béreltem. Közben arra is jutott időm, hogy a Pöstyóni Vendéglátóipari Szakközépiskolában leérettségizzek. A bérlemények sorába közben belépett a Miletiő utcai "Stavmat" büfé, az alistáli Kukorica csárda, a Stavoprojekt üzemi konyhája és a Harmónián található újságíró-üdülő, amely most a Hotel Press nevet viseli. A főnöknek, tulajdonosnak 70 alkalmazottja van. — Mivel rokonaim, ismerőseim, barátaim dolgoznak nálam, java részük magyar. Mert úgy gondolom illetve azt tapasztaltam, hogy köztük nagyobb az összefogás, összetartás. Ám azt senki ne gondolja, hogy ezért elnéző vagyok. Sőt! Elküldtem • Több nyelven, egy hangon ón már nagyon jó ismerőst vagy szomszédot is. Az a célom, hogy a vendég elégedetten távozzék, és ha legközelebb latja az LM Restaurant cégjelzést, akkor gondolkodás nélkül térjen be ismét. Ehhez persze az Is szükséges, hogy jó munkatársi, baráti kapcsolat alakuljon ki köztünk, és ne munkáltató és munkás viszony legyen. Nálunk a vendégnek akkor is becsülete van, ha nem fogyaszt, csak bejön hozzánk. Krúdyt emlegetem, és a régi pozsonyi borozókat, vendéglőket, ahol a tulajdonos néhány szóra oda is ült a vendéghez. Lesz még ilyen? — Ilyen már aligha, de számtalan dolog van, amivel kedveskedhetünk a vendégeknek. A mostani halételek hete Is ilyen. Januárban vadból készült ételeket készítünk, majd egy héten át. Felszereltségünk a nyugati vendéglőkéhez hasonló kényelmet még nem enged meg — például elég kezdetleges gépekkel dolgozunk a szűkös konyhában, es egyelőre a nyersanyagbeszerzés is gond. — Gondolom ez mind-mind pénzkérdés is. — Ha hiszi, ha nem, nem nagy vagyonnal vágtam bele. De az az elvem, hogy a pénz romlik, be kell fektetni, hogy kivédjük az inflációt. Jelenleg hat vendéglátóegységet bériek. Kezd tetszeni a "Negyvennógyes". Tudja, hogy szereztem? Volt, aki annak a bérleti díjnak, amit ón ajánlhattam, a két és félszeresét ígérte. Beültettem az épület tulajdonosait a kocsimba, bejártam velük az általam bérelt pozsonyi büféket, üzemi konyhát, meglátogattuk a Kukorica csárdát, és elmentünk Harmóniára is. Megmutattam, mit tudok nyújtani. Másnap felhívtak: enyém a vendéglő. Persze, tudom, sok munka vár még ránk. Például Harmónián, ahol szálló is van, meg előadóterem, nyelvlaboratórium és sportpályák. Most sportruházati cikkeket es sportszereket árusító üzlettel akarjuk bővíteni. Tervezni kell, akarni kell. Megesik, hogy az ember nem találja még azonnal a számítását. Úgy gondolom, pár nehéz évnek nézünk elébe. Ezeket kellene átvészelni, kibírni. Hogy mi a kívánságom? Az, hogy nekem jó vendégem, a vendégnek pedig jó vendéglője legyen. Bízom benne, hogy minket, jó vendéglőként emlegetnek majd, s visszajárnak hozzánk a vendégek. (görföl) Fotó: Gyökeres György A HÉT 3
