A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-29 / 48. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY kényszerítve, de velem Kati sohasem törődött. Neki egyetlen szándéka volt, kitömi, tanulni, érvényesülni. Én meg vissza akarok térni a falumba. Ebben a büdös, zajos városban ideges vagyok. A panelházban úgy érzem magam, mint majom a ketrecben. Nem tudom, meg nem is akarom kiirtani magamEóI a parasztot. Érted? Dehogy érted! A te őseid mind kispolgárok voltak, pozsonyiak, városlakók... — Nono, azért nem egészen — tette hozzá Rasztyo nyomatókkal. — Igyál cimborái Még két sört kérek — szól oda a pincérnek. — Neked könnyűi Ti gondok nélkül éltek. Végigturbékoltátok az eddigi életeteket. Akár egy operettben... — Igen, talán... de ne gúnyolódj, Zsiga, — dünnyögött Rasztyo, s már a nyelvén volt, de aztán mégsem mondta el, hogy amikor legutóbb Fanninál járt a kórházban, egy idegen orvos állt fel éppen az ágya mellől. Biztos, hogy nem Goldschmidt volt, vele egyszer-kétszer találkozott. Megismerné. Rasztyonak végtelenül ellenszenves volt a karcsú, izmos fekete férfi. Csak otthon jött rá, hogy miért. Mintha zavarba jött volna, amikor meglátta őt. Hirtelen állt fel és gyorsan elviharzott. Rasztyo nem tudta megmagyarázni, hogy mitől, de rossz érzése támadt. — Beszéljünk másról, Zsigái — mondta hirtelen. Ma felmondtak nekem. Egy hónap múlva pasój... — Ezért lógatod az orrod? Nem baj, pajtás, most már legalább az eszedet is használhatod majd. Ti ott az irodában csak vegetáltatok. Jelen lenni és semmit sem csinálni, ez ma már bűn. Merénylet saját magad ellen, öregem. — Nem olyan egyszerű a dolog, Zsiga. Te idősebb is vagy, sokkalta talpraesettebb, dörzsöltebb, gyakorlatiasabb, céltudatosabb, mint én. Soroljam még? Én nagyon sokat és kitartóan tudok dolgozni, tudom, hogy nem vagyok tehetségtelen építész, engem mégis irányítani kell. Én csak nyugalomban tudok dolgozni, káoszban, zűrzavarban nem. Itt pedig az van. Nekem szükségem van arra, hogy mások teremtsék meg nekem a jó teljesítményhez az optimális feltételeket... — De körülményes vagy, hallod! Hol élsz? A régi rendszer romhalmazán csak a lapátokat osztják ki, még nem is takarítunk. Nem vetted észre? Itt mindent magadnak kell csinálnod, a térdeden, öreg. Ahogy ti mondjátok, szlovákok, na kolene. — Aztán ez a bizonytalanság, hogy holnap lesz-e kenyérre valónk, ez is idegesít. Nekem csak akkor vannak jó ötleteim, ha tudom, hogy holnap van miből megvennem a tejet meg a kenyeret... — Ugyan már Rasztyo, ne dramatizáld a dolgokat. Nem áll jól neked. Nem értem, mitől vagy úgy berezelve. Ha nem lesz kenyered, majd ón adok neked, ne félj — veregette meg barátja vállát Zsiga, de Rasztyoból tovább ömlött a panasz. — Nekem biztosítók kell arra is, hogy nem leszek kiszolgáltatva a "kenyóradóimnak", néhány gazdag hülyének, aki a tisztára mosott pénzből fizet majd, mint alkalmazottat, de csak akkor, ha szorgalmasan dolgozom, és jó fiú leszek. Van ebben valami undorító. — Öregem, de hát ez az élet rendje. Ha nem tetszik, odébbálsz, vagy végleg a magad ura leszel. Visszaigényelhető földetek nincs? — Anyám emlegetett valamit, de nincs róla papírunk. — Nem baj, akkor is vissza kell szereznetek, mert ha nem intézkedsz, valaki elkótyavetyéli. — De hát minek nekem a föld? Nem értek hozzá! — Nem baj, akkor is a tiéd, visszaszerzed! Érted? S majd ha a neveden lesz, legfeljebb bérbe adod. — Azt sem tudom, hogy fogjak hozzá az ügyhöz. Hol kezdjem el? — Tény, hogy nagyon bonyolult, a hivatalokba a küszöb alatt kisegérként sem tud bejutni az ember, de akkor is el kell intézni. Először meg kell szerezned a tulajdonjogot bizonyító okiratot a jegyzősógről, aztán elmész a földhivatalba, megszerződ a telekkönyvi kivonatot, azzal elmész... — Tudod mit, Zsigám? Úgysem jegyzem meg. Egyszer ugorj már fel hozzánk, lehet, hogy Fanni is otthon lesz már, s töviről hegyire elmagyarázod, én meg feljegyzem, hogy honnan hová kell mennem. — Rendben van — hagyta rá a barátja. — Fizessünk, aztán induljunk! Szent ég! — rémülten pillantott az órájára Rasztyo — kilenc óra tíz perc. A kórházba sem jutottam el, otthon anyám meg Orsi el sem tudják képzelni, hol vagyok. Induljunk. Mire kiértek a Mamutból a huilongáló hó mindent belepett már. A finom pihók úgy fickázdoztak a neonlámpák fónyköróben, mint apró bogarak csendes nyári estekor. Egy darabig még egy irányba mentek, aztán elváltak. Dülöngélő, botladozó alakjukat elnyelte az este sötétje. Rasztyo nem kis szorongással csengetett be, s hatalmas meglepetésére nem Orsi szöszke feje jelent meg az ajtóban, hanem Fanni sírástól duzzadt arca. Még meg sem szólalhatott, el sem mondhatta merre járt, máris lerohanta. Igen nagy lelki feszültség halmozódhatott fel benne, mert Rasztyo sohasem látta még ennyire kiborultnak. — Hol voltál te szerencsétlen hülye? Hány óra van? Lassan fél tizenegy. Orsival meg anyáddal már mindenkit vógigtelefonáltunk, senki sem tudta megmondani, mi van veled. Itt izgulunk miattad, én már vérbefagyva láttalak idegességemben, te meg vidáman emelgeted a poharakat. Csak nem az ón egészségemre? (Folytatjuk) Fotó: Móry Gábor V A HÉT 19
