A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-29 / 48. szám

ója tehát kész volt, a város azonban nem tudta fedezni ,a megjelenés anyagi költségeit, ami azt jelentette, hogy a Komáromi Lapok nem jelen­hetett meg a tervezett folyó év már­cius 2-i időpontra. Megjelentetési szándékkal és anyagi támogatással jelentkezett vi­szont (egy hónappal később) a Ko­máromi Járási Hivatal, s ily módon — éjszakába nyúló, s nem mindig a legkellemesebb tárgyalások és viták eredményeképpen — 1991. április 20-án megjelent a Komáromi Lapok első száma. A lap végül is nem lett Észak- és Dól-Komárom közös kiad­ványa, ugyanis az alapító gyűlésen nyilvánosságra hozott megállapo­dást a dél-komáromi városi önkor­mányzat nem tartotta be, és 1991. március 15-én elindították saját lap­jukat, "Komáromi Újság" néven. En­nek ellenére meg kell jegyezni, hogy az alapító gyűlés legfőbb jelentősé­ge a következő, hosszú évtizedek türelmetlen várakozása után biztosí­totta Észak- és Dól-Komárom lakos­sága az igazi helyi tömegtájékozta­tást, mégpedig a Komáromi Lapok és a Komáromi Újság megjelenésé­vel. A Komáromi Lapok életében azóta több változás is történt, amelyek nem-minden esetben használtak a tap működésének. A legfontosabb és legeredményesebb fordulat talán az, hogy folyó óv július 1 -tői a Komá­romi Lapokat a városi önkormányzat adja ki. Ettől az időtől kezdve tisztá­zódtak a lap jogi, gazdasági és szellemi körülményei is. Ez idáig több mint 25 számunk jelent meg, s a lap féléves működése alatt meg­történt a fészekrakás, a közvéle­ménykutatás és a Komáromi Lapok­kal rokonszenvező közönség meg­nyerése. Jelenleg az a legfőbb cé­lunk, hogy minőségileg javuljunk. Szeretnénk együttműködni a hazai magyar regionális és országos la­pokkal, az. Új Szóval, az A Héttel, a Szabad Újsággal, a Hifivel stb. Ugyanakkor azonban kérjük és el­várjuk a szóban forgó lapoktól, hogy ne averzió és előítélet alapján mű­ködjenek velünk együtt — mint aho­gyan azt már nem egy esetben megtették (tisztelet a kivételnek) —, hanem őszinte kapcsolaton nyugvó viselkedésformával. Ez (is) jó alapja lehet a hazai magyar tömegtájékoz­tatás fellendülésének. Taric8 Péter NÉPRAJZ MINDENKINEK Népi táplálkozás a Csallóközben A népi táplálkozás a tárgyi néprajz egyik fontos szakterülete, amelyen lemérhet­jük egy közösség kulturális szintjét, gazdálkodásának fejlettségét. Több té­nyező befolyásolja. Függ a helyi adott­ságoktól, a földrajzi és éghajlati viszo­nyoktól, az illető mikrotársadalom élet­szemléletétől, hagyományaitól, ízlés­­kultúrájától és egyebektől. Csallóköz paraszti mezőgazdasága a középkortól egyenletesen fejlődött. A szántóföldi művelés és az állattartás egyensúlya jellemzi. Piaci viszonyai kedvezőbbek az átlagnál. A falvak nem voltak elszige­telve a várostól, az újdonságokkal törté­nő megismerkedésük gyors léptekkel haladt. Mindezek hatására Csallóköz népi kultúráját a magas szintű paraszti polgárosulás jellemezte. Ez vonatkozik a táplálkozásra is. A polgári konyha közelsége lehetővé tette az új ételek és a sütési és főzési eljárások megismeré­sét. A XX. század elején már ismert valamennyi ma is használt sütési és főzési technika. Az új ételek a paraszti közösségekben először az ünnepi táp­lálkozásban kaptak helyet, innen kerül­tek át a hétköznapi étrendbe. Benyomu­lásuk a terület népi táplálkozásába ter­mészetesen magával hozta bizonyos régi ételfélék kiszorulását, illetve új nyersanyag felhasználásával történő előállításukat. Ez a változás azonban nem egy csapásra történt. Az új és régi hosszabb ideig egymás mellett élt. Tekintsük át röviden, mi jellemezte a múltban Csallóköz népi táplálkozását. A kásafélék és pépes ételek készíté­se a régmúltra tekint vissza. Csallóköz­ben a XX. században leggyakrabban használt kásaalapanyag a kukorica és a burgonya. A század első évtizedeiben még felhasználták a kölest és árpát is. A rizskása újabb eredetű, a köleskása helyét foglalta el. Először a lakodalmi étrend részé volt. Ezt bizonyítja egy lakodalmi szokás, a kásapénz szedése is. A bekötött kezű, jajveszékelő sza­kácsnő megjeleQt .a vendégek között azzal, hogy a kása megégette a kezét. Fájdalomdijul mindenki pénzzel ked­veskedett neki. A negyvenes évektől már mint köznapi eledel került asztalra. A pépes ételek közül a gáncik és a stercek elsősorban a múltban készültek többféle változatban. Néhány idősebb háziasszony még most is elkészíti a kukoricagánát, lisztstercet, megszíne­sítve velük a családi étlapot. A máié, görhöny és kötés e terület kedvelt ételei közé tartoztak a múltban. Utóbbi kettő­nek készítését szórványosan még nyo­mon lehet kísérni Csallóköz falvaiban. Csallóköz földje elegendő gabonafé­lét érlel, így a lisztalapanyagú ételek sokféle változatban nagyon kedveltek voltak a múltban csakúgy, mint manap­ság. A gyúrt tésztát elődeink nehéz, laktató etelnek tartottak, hetente két­szer is fogyasztották. Izesitőanyagnak gyakran használtak tejtermékeket. Eb­ből mindig volt elég, sőt. a városokhoz közel eső falvak asszonyai piacon érté­kes itették a felesleget. Kedvelt ízesítő volt az aszaltgyümölcs. A szilvát, körtét, almát házilag aszalták. Csallóköz a gyümölcsben viszonylag szegény terü­letek közé tartozott, ezért jobbára ván­dor árusoktól szerezték be a gyümöl­csöt. megaszalva, lekvárnak megfőzve tartósították. A sült tészták keletien vál­tozatai, pl. a köminyes keletien (pogá­csa), elsősorban a század elején volt elterjedve. Később a kelesztett változa­tok kerültek előtérbe. A századelőn ka­lácsok, rétesek pótolták ünnepi alkal­makkor a süteményt is. Utána a lepé­nyekkel, buktikkal bekerültek a minden­napi étrendbe. A XIX. század végén a Csallóközben már a kenyér mai formá­ját fogyasztották. A főzelék és levesalapanyagok nyári időszakban a friss zöldségfele, felen főleg a bab és burgonya voltak. A negyvenes évekig gyakran főztek gom­­bódevest mint egytálételt. Nagyszülőink korához képest manap­ság sokkal több húst fogyasztunk. Szá­zadunk elején a vasárnapokra és ün­nepnapokra korlátozódott a húsfo­gyasztás. Télen a levágott sertés húsát füstöléssel konzerváltak, így télen és tavasszal sertéshúst, nyáron és ősszel baromfihúst tálaltak a háziasszonyok. A húszas években jelent meg naptári ün­nepeken és lakodalmak étrendjén a vadas, a fasírozott, a kirántott hús. Takartot már a századfordulón is készí­tettek. Az étkezési rendben sok változás történt. Míg századunk elején dívott még télen a napi kétszeri étkezés (de. 9-10-kor és du. 3-4-kor), nyáron a há­romszori, addig az ötvenes években már télen háromszor, nyáron négyszer ültek asztalhoz. A hagyományos önellátó parasztgaz­daság a Csallóközben az ötvenes évek­ben felbomlott. Szövetkezetek alakul­tak. Megváltozott a falu életszemlélete, szokásai. Módosult a nyersanyagfel­használás, egyes ételek előtérbe kerül­tek, mások háttérbe szorultak, vagyis megváltozott a hagyományos táplálko­zás. Vargáné Tóth Lídia A HÉT 13

Next

/
Thumbnails
Contents