A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-29 / 48. szám
A cseh sajtóból Érdekes interjút olvashatunk a Lidové noviny 245 számában Nyitót« Mihalkowal, — egyebek között a Szerelem rabszolgája, az Oblomov és a Fekete szemek cimú filmek rendezőjével, az idei Velencei Filmfesztivál győztesével — Jana Kluaáková tollából. A 46 éves moszkvai szinósz-rendezö politikai semlegességéről híres. Éppen ezért volt meglepő, amit a moszkvai puccs kitörésekor tett; maga is beállt a ’Fehér Ház" védelmezőinek sorába. A rendező ezt Így kommentálja'. ’Sohasem tartoztam sem a bat-, sem a jobboldalhoz, és elutasítok minden párthoz való tartozást, bármilyen pártról van is szó. Meggyőződésem ugyanis, hogy a művésznek alkotnia kell, azzal bizonyítja, kinek az oldalán á#. Hogy részt vettem az említett eseményekben, annak semmi köze az ideológiához. Megsértették a személyiséget, a nemzetet, az államot, megalázták az emberi méltóságot! Az orosz parlamenthez azért mentem, hogy állampolgárkónt védjem hazám kormányát.' Arra a kérdésre, hogy miért utasította vissza a nemrégen fetkinált kulturális miniszteri posztot a Szovjetunió kormányában, a következőképpen válaszolt: ’Van olyan, amit szeretek a művészetben, és olyan is van, amit nem. Nem tudnék objektív lenni. Nemcsak azért, mert mindent tekete-fehérben látnék, hanem azért, mert a kulturális miniszterség fogalma számomra szinte megfoghatatlan. Azt értem, hogy miért felelős a védelmi miniszter, vagy mondjuk a (szovjet) cirkusz minisztere. De a kulturális miniszter?’ Ennek ellenére politikai szerepet vállalt: Szilajev miniszterelnök kulturális tanácsadója lett, és a külfölddel fenntartott kulturális kapcsolatokkal is foglalkozik. ’Igen, de ugyanakkor Szilajev urat arra is figyelmeztettem, hogy az emberek, a teljesítmények és a jelenségek értékelése nálam tisztán szubjektív jellegű.' A demokrácia megjelenésével Nyikita Mihalkov hazájában a kultúra is megváltozott. Hogy milyen mértékben? A válasz keserű: ’Azok a problémák, amelyekről még csak sejtelmeink voltak, valósággá váltak. Az ún. tömegkultúráról beszélek, amely úgy elöntötte hazánkat, akár az árvíz. Reméltük, hogy a Nyugat a tiszta forrásokhoz juttat el bennünket, de átlagon aluli giocsek küblijeit zúdította ránk. Sok ember ebben látja a szabadság megtestesülését. Ha a demokráciát gátlástalanságnak tartjuk, híján mindenféle korlátnak, kontrollnak, ez kommercionaüzmushoz vezet, s ennek következményei hetyrehozhatatlanok. A nyugati kultúra vak és művészieden utánzása anélkül, hogy figyelembe vennénk gyökereinket és hagyományainkat, saját művészetünk elhalásához vezet.' A cseh újságirónó megemlíti, hogy a közelmúltban Jifí Menzel is hasonló szellemben nyilatkozott, s szavai ingerültséget váltottak ki nálunk. Jana Klusáková utolsó kérdése arra vonatkozott, igaz-e a hír, hogy Mihalkov prágai színházban fog rendezni. Ezt Nyikita Mihalkov nem cáfolta: "Ha megegyezünk, szívesen jövök* — jelentette ki. (-bet) Mi a szenátus, és ki milyen névre hallgat? Egy jogász ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy a hazai magyar sajtó gyakran nevezi a bíróságok egy-egy ítélőtestületét szenátusnak, holott ez szerinte nem helyes. Nézzünk hát utána a dolgoknakl Kezdjük azzal, mi mindent jelent a magyarban a latin eredetű szenátus főnév, amelynek alapszava az öreg, idős jelentésű latin senex szó. 1. Szenátusnak nevezték az ókori Rómában a legfelsőbb tanácskozó, törvényhozó és kormányzó testületet, melynek tagjai a szenátorok voltak. 2. A középkorban egyes városok kormányzó testületét, a városi tanácsot szintén szenátusnak nevezték. 3. Vannak országok, ahol a szenátus az államtanácsot, illetőleg az úgynevezett kétkamarás országgyűlés felsőházát jelenti. 4. Jelentheti ez a szó a szenátorok testületének tanácskozótermét, illetve épületét is. 5. Régen az egyetemi tanácsot, azaz a rektorból és a dékánokból álló irányító testületet is nevezték szenátusnak. Ebből a felsorolásból kiderül, hogy a szenátus főnév a magyarban nem jelent bírósági ítólőtestületet. Most pedig nézzük meg, mit jelent a magyarban használatos szenátus szónak megfelelő szlovák senát szó. Lényegében ugyanazt, mint a szenátus a magyarban, de ugyanakkor a súdny senát jelzős kifejezés jelentése: bírák testületé, melynek nagyobb a jogköre, mint az egyesbíróó. Mi felel meg ennek a magyarban? A válasz egyszerű: a tanács főnév. A bíróságokon különféle tanácsok működnek, van például háromtagú tanács, öttagú tanács, és a büntetótörvónyszókeknek természetesen több ilyen tanácsuk lehet, s ezeket a megfelelő sorszámmal jelölik. Például: a büntetőtörvényszék első, második stb. tanácsa. Mindent összevéve: a bírósági ítélőtestületet nem helyes a szlovák senát mintájára szenátusnak nevezni. Jó ideje figyelem, hogy a köznyelvben egyre inkább terjed — alighanem az újságok és más tömegtájékoztató eszközök nyelvhasználata nyomán — ez a kifejezésmód: valaki vagy valami ilyen vagy olyan névre hallgat. A valamilyen névre hallgat szókapcsolat nem helytelen, bízvást használhatjuk — a maga helyén. Pontos jelentése ugyanis ez: állatnak valami a neve. Tehát például: A kutya a Bodri névre hallgat. Ritkán, tréfásan gyerekről, sőt, felnőtt emberről is mondhatjuk ezt olyan értelemben, hogy ilyen vagy olyan néven szokták szólítani. Például: A kisfiú leginkább a Pityu névre hallgatott; Barátom a Muki névre is hallgat; stb. Amikor azonban azt akarjuk meghatározni, kinek mi a vezetók- és keresztneve, ezt a kifejezést nem használjuk. Ha valakinek meg akarjuk tudni a nevét, nem azt kérdezzük: Milyen névre hallgat?, hanem ezt: Mi a neve?, Hogy hívják? Amikor egy ismerősöm családnevének megváltoztatását így jelentette be: "Jelenleg a Mlynár névre hallgatok", mindenki elkezdett nevetni. Nem a névváltoztatás ténye okozta a derültséget, hanem a mód, ahogyan az illető ezt tudtunkra adta. A valamilyen névre hallgat szókapcsolatot mostanában már tárgyakra is vonatkoztatják. Egy-egy új gépkocsitípusról azt mondják: ilyen vagy olyan névre hallgat, az új űrhajónak sem ez vagy az a neve, hanem erre meg erre a névre hallgat. Ezt már szerintem tréfás formaként sem igen lehet elfogadni. A tárgyakat természetesen megszemélyesíthetjük — van erre számos példa —, de a megszemélyesítésnek legyen valamilyen oka, logikája. Például a tökéletes tárgyról, elsőrangú finom dologról lehet azt mondani: az hét nyelven beszél. Ez a kifejezés kiemeli a szóban forgó dolog kiválóságát. Ám ha egy új autót vagy űrhajót úgy emlegetünk, hogy például a Favorit névre vagy a Mars névre hallgat — ezzel nem utalunk annak sem az újszerűségére, sem a kiváló voltára. Mayer Judit A HÉT 11
